Kellemes nap volt a tegnapi.Épségben értünk haza barátnőmmel,ami talán annak is köszönhető,hogy most két fiú vigyázott ránk a sötét utcákon az éjszaka majdnem kellős közepén. Négyen sétáltunk hazafele a csendes utakon, melyeket a mi jóleső nevetésünk és beszélgetésünk zaja tört meg. Harry-vel összekulcsoltuk a kezeinket,és kézen fogva haladtunk előre,miközben a mögöttünk haladókra lestem.Kezeiket szintén egymáséban pihentették,és beszélgettek halkan,olykor megmosolyogva egymás szavait. Még együtt sétáltunk közösen egy darabig ,majd elbúcsúztunk Christine-től és Niall-től,és kettesben mentünk tovább. Minden olyan jó volt.Megvolt mindenem amire most szükségem volt.A jó hangulat,a szórakozás..és a jó társaság.Végre, mellettük nem kellett Dave-en gondolkoznom...vagyis pontosabban az ügyein,a tettén amit elkövetett velem. Megismertem Harry-t..aki megmentett tőle,nemcsak fizikailag, de lelkileg is.Ezen kívül ott van nekem az én legjobb barátnőm Christine,akire mindig számíthatok.A srácok..Liam,Zayn,Niall..igazán jó fejek..ja és persze Louis. Az utolsó név,ahogy elhangzott gondolataimban,valami fura érzést hozott ki belőlem. Mint minden egyes alkalommal, amikor rá gondolok, vagy ránézek. Ez nem lenne gond, csak az a baj, hogy nekem pont ez nem kéne így Harry mellett...vágyat érezni másik fiú iránt...számomra nagy bűn.
De a legfontosabb most az,hogy minden rendben van, itthon vagyok az én kedves családommal. Anyával, apával, a két testvéremmel..és jelenpillanatban Katrin-nel is, Christine nővérével,ki ugye bár már egy jó ideje együtt van idősebbik bátyámmal,William-el. A nappaliban ülve gondolkoztam el mindezen reggel,amint lassan és fáradtan kortyolgatva meleg teámat,kezdtem el hallgatni anya mondanivalóját.
-Na és szóltál neki? -kérdésére nagy szemekkel néztem fel rá,hirtelen fogalmam sem volt mire gondol,mikor pár pillanat elteltével,reakciómat látva,folytatta.-Tudod..a tanúnak!
-Jézusom! Nemáár!-csaptam a homlokomra, ahogy beugrott,hogy ismét elfelejtettem.
-Valahogy éreztem,hogy nem ezen fog járni az eszed! -vigyorgott sejtelmesen, mintha tudná, hogy Harry lenne, majd komolyabbra vette a szót. -Figyelj..ez tényleg nagyon fontos lenne! Megígérted,hogy megfogod kérni,hogy vállalja el..Minél későbbre halasztod, annál lassabban is fog menni ez az egész ügy. Tudod nagyon jól,hogy a rendőrség is türelmetlen!
-Bocsi..Ígérem,hogy most már nem felejtem el!-nyugtattam magabiztos szavaimmal.-Meg is csörgetem,és, hogy megbeszélhessük, találkozok vele valamikor a héten! Nem lesz gond..biztos,hogy segíteni fog!
Majd összemosolyogtunk,és felmentem a szobámba,hogy vasárnap lévén felkészülhessek a következő nehézkes iskolai napra.
(Niall szemszöge)
A buli óta eltelt még egy nap. Épp próbán voltunk a fiúkkal és gyakoroltuk az egyik számot.
Nem tudtam oda figyelni, rögtön elkalandoztak a gondolataim.
Amióta megismertem Christine-t teljesen más minden..persze jó értelemben.Színesebbek a napjaim,és még ha nem is találkoztunk mindig,de folyton ő járt a gondolataimban. Ahogy teltek a napok,órák..csak egyre jobban vártam,hogy újra láthassam azt az ártatlan mosolyát,ahogyan a szemembe néz,és azokat az óvatos mozdulatait. Ekkor a próbateremben hirtelen jött némaság töltötte be a teret.
-Niall! -néztek rám egyszerre szúrós tekintettel a többiek,amit egy megdöbbenéssel viszonoztam.
-Te jössz, énekelned kellett volna! -bökött oldalba Liam. -Min gondolkodsz el folyton? -nevetett mondanivalója közben.-Már egy jó ideje vigyorogsz magadban, akár hol is vagyunk!
-Hívd fel! -jelentette ki Harry, mire felvontam szemöldököm,és bár éreztem mire,pontosabban kire gondol,de azért zavarodottan vissza kérdeztem.
-Umm...kit??
-Christine-t..-a név hallatára akárhogy is próbáltam takarni,de elpirultam, főleg,hogy tényleg rá gondoltam éppen.-Figyelj...azóta,mióta ismered, mintha kicseréltek volna, komolyan! Le sem tagadhatod! -ujjaimmal zavartan babráltam a pólóm szegélyét,és felnéztem a vigyorgó Harry-re.-Én is felhívom mindig Annie-t, tedd meg nyugodtan te is!
-Izé...khm..nem is tudom...-próbáltam habogni össze vissza mindent,de ők csak rám kacsintottak és küldtek felém egy mindent eláruló huncut mosolyt, ezzel nem hagyva, hogy befejezhessem "magyarázkodásomat".
Valóban,amióta csak ismerem, minden napomat csak pozitívan látom..minden gondolatom,ami róla szól megmosolygom,akár még srácokkal való tv-z közben is..Nem tudom miért, de mindig egy különös érzés halad végig testemen,ahogy karjai ölelésére gondolok.Vágytam arra,hogy újra halhassam szerény hangját. Tudom, nagyon nyálasan hangzik mindez, de ha egyszer így van!
Így hát vettem a bátorságot,és otthon tárcsáztam a számát.
(Christine szemszöge)
Már betakarózva feküdtem az ágyamban,és figyeltem csendesen,ahogy egyre jobban kezdi átadni az este az éjszakának önmagát. A szobám egyes részeit már a napsugarakat felváltó csillagok ragyogtatták meg halványan,ahogy apró fényei beszűrődtek az ablakomon át. Olyan megható hangulat fogott meg,ahogy a némaságba,csak a kintről jövő halk léptek,és a mellettem pihenő kiskutyám szuszogása hallatszott bele, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam, hogy holnap suli, sok nehéz dolgozattal. Most csak igazán csak én voltam és a gondolataim.Pár pillanattal később a telefonom halk búgása vonta el a nyugalmamat.Óvatosan tapogatni kezdtem magam mellett,majd mikor megtaláltam, hunyorogva leolvastam a hívó nevét.
"Niall"
A szemem tágra nyitottam és nagyot pislogtam a képernyő előtt. Igen,tényleg ő volt.Vagy fél percig bámultam,mire felfogtam és felvettem gyorsan a fülemhez, mielőtt lerakná azt.
-Szia! -szólt bele bizonytalanul.
-Niall?! Szia! -köszöntem meglepetten vissza.-Te? -hangomon akaratlanul is hallatszott,hogy elmosolyodtam.
-Csak, beszélni akartam veled... -vitte le először a hangsúlyt,majd most már magabiztosabban folytatta.-Ugye nem zavartalak meg ?
-Nem, dehogy! Éppen csak feküdtem,és gondolkoztam..-biztosítottam,hogy ténylegesen nem zavart a hívása.
-Akkor jó!-fújta ki megkönnyebbülve a levegőt.- Én is...- ekkor mindketten felnevettünk egy picit, mintha éreztük volna, hogy egymás gondolatainak főszereplői voltunk. Ezt követően szerencsére megszólalt,és nem nekem kellett kimászni ebből a helyzetből.-Amúgy meg nem rég értem haza!-jelentette ki.
-Próba volt? -kérdeztem vissza érdeklődve.
-Igen,a srácokkal. Jut eszembe,hogy megy a gitározás? -a hirtelen jött kérdésén megdöbbentem,hogy ez most hogy is juthatott az eszébe.
-Hát...Tudod,hogy én csak hobbiból játszok! -fordultam közben át az ágyon a másik oldalamra.
-Nálam nagyon jól ment pedig! -emlékeztetett vissza arra az éjszakára, amikor ott aludtam. Elpirulva idéztem fel a pillanatokat,mikor egy kissé félő, egyben ijedt hanggal szólalt meg.-Christine, itt vagy?
-Ja,igen..bocsi! -nevettem kicsit a helyzeten. Elmondhatatlan ez az érzés,hogy én most vele beszélek..és,hogy figyel rám. -Ha te mondod!-feleltem még az előző témához kicsit bátortalanul.
-Amúgy Zayn üzeni még egyszer, hogy nagyon tetszik neki a bábú! Ki is rakta a szobájába a legfeltűnőbb helyre.
-Ohh, dejó köszönjük!Mond neki,hogy nagyon szívesen!-örültem ténylegesen.
-Rendben! -biztosított,hogy megteszi kérésem. Újra felelevenedtek bennem az aznap esti képek,majd megszólaltam.
-Éss..-kezdtem el először halkan,amit a túloldalt lévő fiú érdeklődve figyelt.-Köszönöm,hogy hazakísértél! -nyögtem ki szégyenlősen.
-Ez csak természetes! -és ha bár nem látszódott,de hallatszott szuszogásán,hogy mosolya őszinte volt.
Ekkor valami csikis érzés fogott meg a nyakamnál. Kezemmel gyorsan oda nyúltam,és próbáltam távol tartani magamtól az apró élőlény testét,ahogy játékosan próbált nedves nyelvével összevissza nyaldosni.
-Spot..légyszii! Nemár!-kérleltem a lehető legcsendesebben kiskutyámat,aki "éjjelek éjjelén" is képes volt játszani.
Azért is rám ugrott és orrával össze vissza szaglászni kezdett..nem bírtam ki nevetés nélkül.
Tiszta szerencsétlen vagyok,hogy pont most. A vonal másik oldalán lévő fiú még mindig jelen volt,és halkan kuncogni kezdett,mintha tudta volna szórakozottságom okát.
-Gondolom ezt nem nekem mondtad! -jelentette ki szórakozottan.
-Ne nevess! -'szóltam' rá valahogy én is ilyen jelleggel,miközben még mindig mozgolódtam, annak érdekében,hogy lenyugtassam Spot-ot. -Várj!
Ekkor leraktam magam mellé a telefont,felemeltem a kutyust,és elvittem a saját kis kialakított helyére aludni. Megsimítottam párszor,hogy biztos ott maradjon,majd visszamentem a meleg ágyamba és újra magamhoz emeltem a telefonom.
-Bocsi..csak a kiskutyám..-magyarázkodtam Niall-nek.
-Ja, nem dehogy semmi baj! -nevetett őszintén.-Hát igen,a kutyák...
-Sok gond van velük! -nevettünk össze, amint mindketten a teraszon lévő beszélgetésünkre gondoltunk.
Körbe néztem a helyiségben és a szemem a falamon lógó órámra tévedt,és sajnálatomra vettem észre,hogy már elég későre jár.
-Niall...
-Hm? -kérdezte vissza kíváncsian.
-Észre sem vettük,de nagyon késő van,és nekem holnap iskola.
-Uhh tényleg! -győződött meg ő is az időről,egy halk szomorúsággal együttesen. -Persze menj nyugodtan! Jó éjszakát,majd beszélünk! -utolsó szavaitól jólesően kirázott a hideg,és csak suttogva bírtam neki válaszolni.
-Neked is! Örültem,hogy beszéltünk! -mondtam ki szerényen az igazságot,amit megmosolygott,majd megszakítottuk a vonalat.
Valóban észrevehetetlenül gyorsan eltelt az idő. Letettem az éjjeli szekrényemre a telefonom,majd az örömömhöz hozzá járuló,széles mosollyal huppantam vissza párnáim közé.
Vele beszéltem még aligha pár perce...nagyon jó érzés volt,és ez a gondolat százszor szebbé tette az estém,ahogy mosolyogva hunytam le a szemem és adtam magam át álmaimnak,miközben a nagy puha macimat öleltem szorosan.
**
Egy újabb sulis nap.. álmosan kapcsoltam ki az ébresztőórám e gondolatom közben,majd keltem fel a lehető leggyorsabban,annak érdekében, hogy véletlenül se késsek el. Felöltöztem,elkészülődtem, majd Annie a szokásos módon jött elém éppen időben. Odakint, igen hűvös idő volt ,így jó melegen felöltöztem,és már indultunk is.
Az első pár tanóra hamar eltelt.A történelem tanárunk szerencsére ma igazán jó kedvű volt,így egy kicsit lájtosabbra vette az órát. A dogán is túlestünk. Na de most jött a kémia.
Tudni kell,hogy a tanárunk...Mrs.White, az egyik legrémisztőbb emberi lény akit valaha láttam. A terembe lépve,mindenki szó szerint rémülve foglalja el a helyét,és izgul,hogy vajon ki lesz az aznapi felelő.
Ma szerencsére ez nem rám esett,és nem is Annie-re. Egy nagy kő esett le a mellkasomról,mikor elhangzott az előttem két sorral ülő osztálytársam neve. Persze attól sajnáltam az illetőt..elég innen szemkontaktusba kerülni a tanárral...nem hogy onnan. Ijedten lépett fel a dobogóra,és kezdte el mondani a múlt órai anyagot.
A felelő végzett. Most már elkezdtünk tanulni.Jöttek a bonyolultabbnál bonyolultabb képletek.
-Na és ezt kifogja nekem elmondani? -lépett közelebb a tanulók felé,a jellegzetes kihúzott testtartásával.
Mindenki összehúzta magát ,és ijedten néztünk össze,hogy ki fog minket megmenteni. -Na?-türelmetlenkedett,mikor végre Brittany bemondta a megoldást.
-Uhh..-fújtuk ki a levegőt,és néztünk a válaszolóra,egy 'köszönjük' fejjel.
A tanárnő ismét a táblához ment,és írni kezdett rá. Legyen már vége..panaszkodtam magamba.
Csak a kréta halk csikorgását hallottam,ahogy a tábla felületével súrlódott ,miközben az óra lassú másodpercmutatóját figyeltem.Annyira belebambultam,hogy csak a zsebemben csörgő telefonom 'ébresztett' fel.Ijedten kaptam a készülékemre,egy kisebb elhallgattatás képen.. Véletlenül elfelejtettem lenémítani. Szerencsére csak egy sms-t kaptam..de lesütött fejjel bámultam magam elé,és hallgattam Mrs.White egyre hangosodó lépteit. A szívem hevesen kezdett el verni a félelemtől,mikor a tanárnő megállt előttem,és éreztem éles tekintetét magamon.
-Christine...-tette le nagy lendülettel kezét a padomra,mialatt ijesztően,egyben frusztrálóan kezdte el a nevemet hangoztatni. -Hozzád szóltam! Rám nézz,mikor veled próbálok beszélni! -haragosodott még jobban fel,mikor óvatosan felemeltem a fejem,hogy megtaláljam a szemkontaktust vele. Barátnőm halkan kuncogott,így ahogy arcvonásait figyeltem az előttem álló nőnek,miközben mérgesen nézett le rám,mielőtt bármit is mondott volna,én is szórakoztatónak találtam a pillanatnyi helyzetet. Próbáltam ezt nem kimutatni,miközben egymás tekintetét szugeráltuk.Persze azonnal el is tűnt mindez, mikor újra szólásra nyitotta száját.Újra megdermedtem székemen,és félve kezdtem volna el hallgatni újabb szidását,ha a csengő meg nem szólalt volna.Megmentett,fújtam ki a levegőt. Óriási megkönnyebbülés volt látni,ahogy arca hirtelen ellazult,kezét elemelte asztalomról,és megfordult..ezzel félbehagyva ezt a kellemetlen helyzetet.
-Viszlát! -mondta nagyratartóan,majd folytatta- És egy kis nagyobb fegyelmet! -utalt rám,mire mindenki bólintott.Ezt követően sietősen elkezdtem pakolni. Gyors feldobtam táskámat a hátamra és már mentem is ki..Egyben azért,hogy minél hamarabb megszabadulhassak a tanár látóköréből,és mert eléggé kíváncsivá tett a bizonyos üzenet.
-Gyere már! -siettettem barátnőmet ,majd mikor átléptünk a küszöbön,nevetve 'omlottunk' össze.
-Úristen ez meleg helyzet volt! -nézett rám Annie szórakozottan.
-Hidd el, én akkor nem szórakoztam ilyen jól! -böktem vállba,miközben arrébb húztam az ajtóból,és elindultunk a következő óra terme elé.
Jajj,az üzenet..mondtam magamban,mikor sietősen kivettem a telefonom a zsebemből. Feloldottam a képernyőm és már olvastam is a feladó nevét.
Niall.. szívverésem akaratlanul is felgyorsult,és sietve kattintottam tovább.
Persze,hogy Niall..ki más írna az óra kellős közepén,kuncogtam fel kicsit magamban,és elvesztem az üzenet szövegében. De édes,hogy rám gondolt! Pirult arccal gondolkodtam, miközben,mindent elfelejtve megálltam a folyosó kellős közepén,a telefonomba bambulva.Egy előttem limbálózó kéz zökkentett ki.
-Na ki az?? -kérdezte kíváncsi szemekkel barátnőm,mire automatikusan a képernyőt,kicsit oldalra billentettem. -Naa..-nézett rám könyörgő szemekkel,mikor még mindig csak ott álltam tétlenül,egy bizonyos 'nem engedő' tekintettel. -Csak nem a kis íred? -szórakoztatott tovább.Ezen akaratlanul is zavarba hozott. Ekkor egy gyors váratlan mozdulattal,kikapta a kezemből a készüléket,és elolvasta a feladó nevét. Huncutul rám mosolygott.
-Héé! -vágtam be a durcis fejet,aminek hát nem nagy sikere lett,ugyanis belemosolyogtam.
-Milyen jó emberismerő vagyok! -rakta kezét a vállamra,majd nézett rám nagyképűen,amit egy mindent eláruló mosoly követett. -Na gyere! -fogta meg a táskámat,és kezdett el előre húzni,ugyanis mindjárt kezdődik a következő óra.
-Na végre, vége a napnak! -szólaltam meg örömömben,mikor már a kapun is kiértünk,és elindultunk haza felé.
-Úgy bizony!-örült velem Annie is.
A napsütötte utcákon sétáltunk haza sietve,mikor a hosszas nap után végre mindketten hazaértünk.
-Sziasztok! -üdvözöltem a családomat,miközben jólesően ledobtam a táskámat.
-Sziaa Christine! -köszöntött kisöcsém egy nagy öleléssel,amit egy apró puszival viszonoztam neki.
-Ettél? -jött oda hozzám anya a szokásos kérdésével.
-Igen,de mi a kaja?
-Nézd meg! -intett a konyha felé,utalva arra,hogy nem fog kiszolgállni.
A helységbe belépve anya jelenlegi barátját pillantottam meg,már egy jó ideje nálunk lakott.A korát olyan 36 év körülinek saccolnám,igen ..nem éppen anyához illő.,bár az arcszőrzet amit általában viselt,eléggé elöregítette.
-Szia John! -üdvözöltem részemről kedvesen,amit a szokásos komor arcával intett vissza.Hát jó, megszoktam.Nem is értem anya mit szeret benne.
Gyorsan kivettem,a kaját amire szükségem volt,rápakoltam egy kerek tálcára,majd sietősen bevittem a szobámba.
-Ahh végre nyugalom! -huppantam le az ágyamra megkönnyebbülten,miközben éhesen habzsoltam be egymás után a falatokat.Miután 'kivégeztem' az egészet,felpattantam,odamentem a gardróbomhoz és kivettem a kedvenc pizsamám,majd a fürdőbe vettem az irányt.Kellemesen áztattam bőröm a zuhany alatt,mikor elgondolkodásom közben,eszembe jutott valami.Gyorsan felöltöztem,és kutatni kezdtem a levetett nadrágom zsebében.Megfogtam a telefonom,ezzel együtt vissza mentem a szobámba és belebújtam a jó meleg ágyamba. Kikerestem Niall számát,és sietősen nyomtam meg a zöld gombot.
-Haló? -szólalt bele az illető. Alig kellett 3 búgást végig várnom,már is vonalban volt. -Christine? -kérdezte álmosan.
-Na ne már,hogy aludtál! -döbbentem meg,egy kis sajnálattal,hogy felébresztettem.
-Hát majdnem!-nevetett a fülembe,de még mielőtt megszólalhattam volna folytatta-De nem zavarsz, nyugi! -mondata hallatára mosolyra húztam a számat. -Jut eszembe megkaptad az üzenetem?
-Niall..-nevettem el magam a történtekre gondolva.-Pont kémia órán csörgött be a telefonom!
-Oops!
-Mrs.White maga a démon...nagyon megrémültem!-meséltem szerencsétlenségemet.
-Hát eltudom képzelni.Sajnálom! - mondta ténylegesen átérezve az akkori helyzetemet.
-Dehogy,nem kell! Igazából, vicces volt! -vágtam rá,mire mindketten felkuncogtunk. -Aranyos..va..-kezdtem el mondani pillanatnyi gondolatom,amikor megtorpantam és félénken vittem le a hangsúlyt.
-Igen? -kérdezte érdekelten.-Mit akartál?
-Csak..,aranyos,hogy írtál..-fejeztem be zavartan,halk hangommal.
-Hát te pedig,hogy felhívtál!-válaszolta rá aranyosan.Éreztem,hogy ő is zavarba volt.
Már megint késő estig tartott a beszélgetésünk.Ismét jól elbeszélgettünk mindenről,és csak a szobámat beterítő sötétségre eszméltem fel. Az éjszakáig tartó telefonálásunk után ismét egy belülről jövő különös érzéssel hunytam szemeim álomra,és gondoltam rá. Felfoghatatlan ez a dolog,és ettől mindig jólesően kirázott a hideg. Mégse fejeződött be számomra a nap a sulival.
Másnap reggel,ahogy ébredés után kimásztam az ágyamból észrevehetően megcsapott a szobámban a hideg levegő.Gyorsan belebújtam mamuszomba és az ablakomhoz siettem. Óvatos mozdulattal elhúztam a függönyt,és észrevettem ,hogy ismét esik a hó.
Igaz,már vártam a meleget,de ennek most még is örültem. Hisz olyan szép a fehér táj,amikor mindent hó borít. És látni a vidám gyerekeket,ahogy boldogan szaladgálnak benne,egymást kergetve egy marok hógolyóval,vagy éppen hóembert építenek belőle.Na ezért is szeretem én ennyire.
Az egyik késői szünetben éppen az osztálytársaink körében beszélgettünk,mikor Annie-nek érdekesen megcsillant a szeme,mintha éppen eszébe jutott volna valami,és sietősen arrébb húzott a 'tömegből'.
-Ömm,holnap nem tudunk együtt haza menni! -kezdte el mondanivalóját,mire kérdőn néztem rá.-Tudod meg kell kérnem Harry-t ,hogy legyen a tanú,és ezért találkozok vele. Felajánlotta,hogy mennyek át ,tehát majd oda megyek. -mesélte.Arcán teljesen látszott az öröm,hogy találkozhat vele, és egyáltalán nem izgatta fel a Dave-es ügy.Megbízott Harry-ben.,és biztonságban volt.
-Oh,oké! -bólintottam rá egy mosoly kíséretében,majd visszaléptünk a többiekhez.
Haza érve gyorsan lepakoltam mindent,és főztem finom meleg teát. Bögrémben kortyolgattam éppen a szobámban,miközben nézelődtem kifele az ablakomon. Késő délután volt,és szerencsére ezen a héten nincs sok tanulni való,így nyugodt szívvel meredtem el a tájban,és a gondolataimban,miközben Spot-ot simogattam.Hirtelen beugrott valami fantasztikus ötlet.
Gyorsan megkerestem a telefonom,majd azonnal tárcsáztam is Niall-t .Persze kicsit aggódva,hogy éppen félbeszakítom valami munkában...
Kicsöng..de nem veszi fel. Még egyszer megpróbálom..hátha. Mikor végig vártam,míg magától ki nem kapcsolt,egy újabb apró mozdulattal ismét felhívtam.
Most már felvette.
-Niall? -kérdeztem kíváncsian,de valaki más szólalt bele.
-Christine? -kérdezte szórakozottan a hang alapján megítélve Harry. Felvontam szemöldököm és figyelve vártam a következő szavait. -Na a mi kis szerény Írünk! -folytatta némi huncutsággal. Bevallom erre zavartba jöttem.Nem tudtam rá mit válaszolni.Sokkal inkább elfoglalkoztatott az,hogy ezt igazából,hogy is érthette.
-Most nagyon elfoglalt! - kezdett el magyarázni újból,de tudtam, hogy valami tréfán töri a fejét.
-Harry! -'szóltam rá'. -Oda adnád neki,kérlek? -tettem fel félve..nehogy ezen is valamit kiforgasson.
A túloldalról,csak egy hangos szusszanást hallottam halk kérésemre.
-Aranyos..-szólt bele. Akaratlanul is elpirultam.Szerencsére ezt ők nem láthatták.-Niall...hmm..éppen fürdik..-szólalt meg ismét.
-Harry,komolyan! -jött oda hozzá Liam is.-Niall most kint eszik a konyhában! -magyarázkodott nekem.
-Jól van na! Csak a reakciójára voltam kíváncsi! -durcizott be Harry.Ekkor valami ajtócsapódásra lettem figyelmes a túloldalról,ami a két fiúból egy felszisszenő reakciót váltott ki.
-Ti kivel beszéltek a telefonomoon?! -hallottam meg Niall hangját,ahogy kíváncsian, egyben mérgesen kérdezett rá társaira.
-Öö..öö..-kezdte el zavarodottan Liam.-Harry volt! -célzott barátjára,hogy a beszélgetést részben ő töltötte ki.
-Na adjátok ide! -ezt követően,már csak annyit hallottam,hogy össze vissza vihorásznak,és a vonal pedig folyamatosan akadozott.Tuti elfutottak előle. Felnevettem ,ahogy gondolataimban elém tárult ez a látvány,ahogy a 3 'okos' fiú a házban kergetőzik.
Kihallottam,hogy Liam és Harry valamit sugdolózott..ekkor valószínű,már lepihentek,mert lihegve fújták ki a levegőt.
-Légyszi.. -szólalt meg Niall aranyos hangon. Elmosolyodtam rajta.- Ki az? -innen is meghallottam Harry ravasz, célzó nevetését.
-Nézd,hogy utána kapott! -bökte bele Liam..de a telefon még mindig a göndör kezeiben voltak.
-Christine?..-a nevem hallatán ,ahogy ő elhangoztatta azt..még hevesebb lett a pulzusom.
Ekkor hirtelen kivette a készüléket ,és saját kezeinek birtokába vette. A vonalon keresztül is hallottam a mosolyos sóhaját,miközben a többiek halkan felkuncogtak. -Várj! -szólt bele,majd pár másodperc után,egy ajtó csukódás következtében újra megszólalt. Valószínű a szobájába ment.
-Itt vagyok! Bocsi az előbbiért.. -mondta őszintén.
-Hát igazából ,én mint külső hallgató, jól szórakoztam! -nevettem fel picit,amire ő is így tett.
-Na mesélj! -utalt a hívásom okára.Ekkor emlékeztetett vissza,hogy eredetileg miért is hívtam fel.
Még mindig ott álltam az ablakomnál,a már lassan kiürülő bögrémben lévő teámat iszogatva,és néztem ahogy a leheletem egymás után jelenik meg az üvegen,olykor olykor egy szép formát kialakítva.
-Hát...arra gondoltam,hogy ha már leesett a hó,elmehetnénk kutyát sétáltatni...-kezdtem bele félénken.-Lenne kedved velem jönni?
-Persze,hogy van! -jelentette ki azonnal aranyosan.
-Meg ha már úgyis múltkor nem tudtunk menni a többiekkel! -magyarázkodtam tovább.
-Igen,ez jó ötlet! -mosolyodtunk el mindketten.
Ekkor a hátam mögül a szobám ajtajának a hirtelen lenyitódó kilincsének a hangja ijesztett meg. Felrezzentem egy picit,és gyors megfordultam.Nővérem lépett be.
-Gyere vacsora! -zavarta meg a beszélgetést. Tipikus. Bólintottam egyet,jelezve,hogy mindjárt ott leszek.
-Hallom menned kell..! -nevetett Niall.
-Igen..
-Akkor holnap,suli után előttetek leszek! -hát igen,már párszor volt ideje megtanulni az utca és a házszámom nevét. Mosolyra húztam a számat,majd aranyosan válaszoltam.
-Rendben! -hangomon,és az övén is hallatszott,hogy alig várjuk a találkozást,és itt most csak mi ketten leszünk..beleremegtem a gondolatba,és jó érzéssel töltött el. Biztos jól elleszünk.
Örömmel telten mentem anyáékhoz a konyhába ,és ültem le az asztalhoz,ezzel teljesítve még előbbi kérésüket.
"Alig várom a holnapot..." gondolkodtam el magamban..Azt hiszem, ezzel Annie sincs másképp.
Elképesztő,hogy mennyit beszéltem mostanában Niall-el. Ez a sok telefonos beszélgetésünk! Igen..lehet valójában nem is volt olyan rengeteg..de nekem nagyon sokat jelentettek. Egy árva köszönés is.Egy apró mosoly,vagy egy közös nevetés.Amikor együtt sétáltunk a sötétben. Egyre többet és többet érzek a fiú iránt..már ha lehetne ennél is többet. Alig vártam ,hogy újra láthassam.
Szerencsére ma pont Annie-nek is dolga volt,így egyedül sétálhattam haza.A hó egyre jobban szakadt,a már-már halványan elsötétedő felhős égboltból. Kellemes volt minden..és nyugodt.
Mikor már az utolsó utcára kanyarodtam be,a szívem hevesen kezdett el verni,jelezve ,hogy nem sokára láthatom..Egy szerény pillantással néztem a házunk felé.,ahol nagy meglepetésemre észrevettem,valaki állt a kapunál zsebre tett kézzel.Ő volt az. Messziről küldtem neki egy apró mosolyt,amit ő is viszonzott,az amúgy is levakarhatatlanul mosolygó arcáról. Sietősre vettem hirtelen a tempót,hogy minél hamarabb odaérhessek hozzá.Jó meleg kabátban állt ott előttem,és nézett rám aranyosan,amit egy zavarodott tekintettel viszonoztam.
-Már itt? - kérdeztem szégyenlősen.
-Biztosra mentem! -felelte vidáman,amire én is elnevettem magam.
-Na mindjárt jövök,csak lepakolok,és kihozom a kutyámat! -közöltem vele a bemenetelem okát,és meg is tettem.Kapkodva dobáltam le minden cuccom,ezzel ügyetlenül felborítva körülöttem a lehető legtöbb tárgyat.A kiskutyámra is hámot,és a pórázt is,elég szerencsétlenül sikerült feladni,ki a séta örömére,már össze vissza ugrándozott.
-Elmentem,majd jövök! -szóltam anyáéknak,és vissza tértem Niall-hez.
A látványra akaratlanul is elmosolyodott. A kiskutyám odafutott a fiúhoz,és kíváncsian szaglászni kezdte.Mindketten felkacagtunk ezen.
-Ne,hékás! -szóltam rá állatomra,ahogy megpróbálta a máris csupa sáros mancsát Niall farmerére rakni. -Bocsi,csak elég játékos kis jószág!
-Úgyse úszom meg szerintem a mai napot kosz nélkül! -nézett le magára.
-Hát ebben van valami! -nevettem fel. Ekkor leguggolt az apró kutyus mellé,és aranyosan simogatni kezdte.Ebből is látszott milyen sok benne a szeretet.
-Egyébként,hogy is hívják? -kérdezte kíváncsian.
-Spot!
-Te találtad ki? -húzta mosolyra a száját.
-Igen..
-Nagyon találó név!- bólintott kijelentésével együttesen,miközben összemosolyogtunk.
-Na gyere menjünk! -intettem neki gyors,mikor Spot erőből elkezdett húzni.
Szorosan sétáltunk egymás mellett ,és mentünk az eldugott utcákban.
-Látom kék ez is! -mutatott a kezemben lévő pórázra,utalva arra,hogy imádom a kék színt. Felkuncogtam észrevételén.
-Nincs kedved neked is vezetni? -érdeklődtem kedvesen,mikor egyértelműen bólintott,és megfogta a kezem mellett a tárgyat. Belebizsergett testem a bőrünk érintkezésére.Láttam,hogy elmosolyodott.Végül elengedtem,ezzel átengedve neki.
-Nagyon ügyesen uralod a helyedet! -mondtam ki humorosan,a valóban szembetűnő dolgot,miközben most már ő vezette a velünk lévő kiskutyámat.
-Köszi! -nevetett fel ezen.Jó volt nézni őket,ahogy a havas úton sétáltunk,a csendes utcákban ..ahol csak mi voltunk.Hallgatni a lépteink alatt ropogó havat és egymás szuszogását.
Némaság uralkodott hosszas ideig közöttünk.Néha zavarban voltam ettől..de ez mégsem az amolyan 'kínos csend' volt,mert nem tudtunk mit mondani.Csak jól esett mindkettőnknek csendben figyelni a másikra.
Óvatosan ránéztem a mellettem lévő fiúra, ki koncentrálva figyelte a maga előtt lévő utat,és bambult el a tájban.
Szőke haja most csak néhol néhol kószált ki sapkája alól.Kabátja pedig lengén pihent rajta. Arcvonásai nyugodtak,és örömteljesek voltak. Mikor észrevette ,hogy egy ideje őt tanulmányozom, felnevetett,majd ő is végig nézett.Pár pillanat elteltével élősszőr kicsit bátortalanul,de szólásra nyitotta a száját.
-Nagyon jól mutatnak a hópihék a hajadban!..Szép! - kijelentése közben végig a szemeimbe nézett, mire ösztönszerűen elmosolyodtam.
-Köszi! -feleltem visszafogottan.
Elkezdtünk jólesően beszélgetni mindenről.Ha pedig éppen nem..akkor meg,egymás lépését figyelve sétáltunk tovább kellemesen. Ez az egész különleges volt. Nem sok idő múlva kijutottunk egy kisebb füves területre.A föld már egyre jegesebb és csúszósabb volt.
-Nézd!-mutattam az elém táruló havas tájra,miközben a lábam megcsúszott,s ezzel egyúttal hanyatt is estem.
-Christine! -sietett oda hozzám Niall aggódóan.- Jól vagy? -szemei csak úgy keresték arckifejezésemben a választ.
-Igen jól! -nyugtattam meg,majd megpróbáltam a sárból felállni,mire szabad kezét felém nyújtotta,és felsegített.-Köszönöm..! -húztam mosolyra a szám,miközben elkezdtem magam 'le seperni'. -Tiszta sár vagyok! -jelentettem ki az igazat,miközben végignéztem magamon. -Szerencsétlen..-mondtam magamra.
-Na,ne mondj ilyet! -szólt rám,ezzel ellentmondva kijelentésemnek.Mosolyogva bólintottam egyet,majd Spot-ra nézve megszólaltam.
-Itt elengedhetjük! -és ezzel a lendülettel,ki is szaladt Niall kezéből. -De-de a pórázt előtte le kéne venni! -mutattam sietősen utána,mire mindketten futni kezdtünk. -Állj meg! -szóltam a fürgeséghez,ki mintha meg se hallotta volna,körbe körbe szaladt körülöttünk,és próbált minket kikerülni.
-Gyere ide! Kiskutyus! -csalogatta higgadtan magához a velem lévő fiú,ki guggolva nyújtotta a rosszcsont felé kezeit.
De ezzel a lendülettel Spot fogta magát, és egy lendületes neki futásból,jó erősen ráugrott.Mindketten hátradűltek a hóba,és a kutyus nyaldosni kezdte Niall arcát,ami ellen aligha tudott védekezni.Édesek voltak..,és jót elszórakoztam a látványon. Nem bírtam tovább..hangosan elnevettem magam.
-Igen?! -nézett rám szórakozottan. Ajajj. -Te se úszod meg! -és ahogy kimondta abban az ütemben megragadta a kezem,és belerántott maga mellé a hóba, ami szerencsére elég vastag volt.
-Hahaha Horan! -néztem rá mókásan,miközben a havat söpörtem el a számból. -Nekem már úgyis mindegy! -emlékeztettem vissza magamat hangosan,hogy nemrégiben amúgy is elestem.
-Akkor is,te nevettél ki! -mondta megjátszva,és jól szórakozva,a tényen ,hogy mindketten a hóban feküdtünk,mire összenevettünk.Olyan jól elvoltunk. -Amúgy meg éreztem,hogy nem maradok tiszta! -nevetett fel .
-Elég érdekes lesz így haza menni! -egészítettem ki kijelentését,amiben egyértelműen bólogattunk.
Ekkor Spot ugrott felénk még mindig lelkesen.
-Nézd,hogy csóválja a farkát! -kacarásztam,miközben a nyakamat nyaldosta. Jót elnevetgéltünk.
A felettünk szakadó havon tűnődtünk el és tanulmányoztuk a különféle pelyheket. Körülöttünk minden csendes volt,tökéletesen éreztem magam.
-Kezd sötétedni.-nézett rám szép kék szemeivel,melyek még a szürkületben is csillogtak.
-Hát igen..Nem baj! -vágtam rá egyből,nem foglalkozva az idővel. Hevesen vert a szívem az egésztől,miközben ketten egymás mellett terültünk el a hóban. Olyan varázslatos volt.Mintha ennél boldogabb nem lettem volna még soha sem. -Umm.. keljünk fel,kezdek itt fázni! -hagyta el a számat a tényleges érzésem,,amire egyből felpattant,és felálltunk.
-Olyan mint két hóangyal! -néztem az általunk hagyott hó lenyomatra.
-Tényleg! -mosolyogtunk össze.
A csend,a táj..tiszta szívhez szóló volt.Csak a némaság zaja töltötte be a teret,és egymás szuszogása ,ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz,és egyre jobban éreztem én is arcomon a leheletét.
Csendben álltunk egymás előtt,és fürkésztük egymás tekintetét. Nem is kellett több.Ilyenkor a két lélek beszél egymással.Sokszor ez többet mond el minden szónál.
Tétlenül álltam ott,és adtam át magam a helyzetnek,ahogy a levegőt mindketten egyre gyorsabban vettük.A hópelyheket figyeltem ahogy lassan ráhullanak Niall arcára,majd elolvadnak azon.Olyan szép volt.Halványan összemosolyodtunk. Ekkor megfogta kósza hajszálaimat és a fülem mögé helyezte.Érintésétől bizsergés járta át testem.Tuti elpirultam,de szerencsére a sötétség miatt ez nem látszódott. Arcomat kezébe helyezte,én pedig nehézkesen lehunytam szempilláim,ami mindent elárult,őt pedig bátorította. Pár pillanat elteltével ajkait hirtelen az enyéimen éreztem.
Minden kizárult körülöttem..csak én és ő maradtunk. Másik kezét ösztönösen a derekamra helyezte én pedig enyéimet nyaka köré fontam. Érzelmes csókunk végén mélyen egymás szemébe néztünk,és ezt követően
szorosan egymáshoz bújtunk.Az idő hideg volt,de aligha éreztem meg..a belülről áradó melegség teljesen elfeledkeztetett erről. Ő volt az akire szükségem volt..
