19. Fejezet-- A nagy bejelentés

-Hány tagja van a One Direction-nek?

-Öt.

-De Zayn..

-ÖT!!

<33

(Annie szemszöge)

- Annie! Robert! Will!- kiáltott fel anya az emeletre.- Gyertek le, mondani szeretnék valamit!

Pár perccel később mindhárman letódultunk a földszintre, annak ellenére, hogy kora reggel volt. 

- Most mondjuk el neki?- suttogta Rob anyának.

- Igen...-bólintott anya, majd rám nézett.- Annie...régóta tervezek valamit...

- Ez az a titkos ügyintézős dolgod?- kérdeztem érdeklődve,kicsit megijedve halk szavaitól.

- Mondhatni. Régóta az az álmom, hogy tengerparton lakhassak. Úgy érzem, itt az ideje. Szerencsémre apád is beleegyezett. Találtunk egy szuper házat, tengerparti kilátással Eastbourne-ben! Mit szólsz? Költözünk!- mondta fülig érő mosollyal,aminek én épphogy az ellentétét mutattam ledöbbentségem közepette.
- Na, mondj már valamit!- vonta össze a szemöldökét türelmetlenül Will. Nem tudtam hirtelen reagálni semmire, csak arra tudtam gondolni, hogy sosem tudnám itt hagyni Christine-t, Harry-t, meg senkit se, aki közel áll hozzám! Nem vagyok az az újrakezdő típus, aki mindent ott tud hagyni, hogy új életet kezdhessen. Én ragaszkodtam az én kis megszokott világomhoz. Nem akartam elköltözni! Fel sem bírtam fogni,az előző mondataikat.
- Én...nem szeretném ezt.- böktem ki végül esetlenül.
- Hát de bizony jössz velünk! Eladjuk a házat is, sőt már vevő is van rá!-csapta össze a kezét idegesen Robert.
- Nem...én nem...ezt most....- a sírás kaparta a torkom. Mit szólna Christine, ha csak egyszerűen itt hagynám? Biztosan összeomlana, ahogy én is azt tenném a helyébe.Imádom ezt a helyet.
- Ja és csak úgy hozzátenném, hogy két hét múlva indulunk!- lépett be az ajtón apa,szívem még inkább hevesen vert a zaklatottságtól.
- Hogyan?- utat hagytam könnyeimnek.- Én innen sosem akartam elmenni! Minden...ideköt.Itt szeretnék dolgozni is, tudjátok jól! -próbáltam nyomós érveket adni.
De mivel nem válaszoltak, csak sunnyogva egymásra pillantgattak, ezért gyorsan kisurrantam a házból, céltudatosan egy megnyugvást keresve.

( Niall szemszöge)

- Niall gyere már!-nevetett Christine egy csupa virágos mezőn szaladva.
Nem bírtam utolérni, pedig nagyon erőlködtem.
- Állj meg!- szóltam rá nagyokat szuszogva. De ő csak kacagott és szaladt tovább.
- Lassú vagy!- kiáltott hátra nekem. Hirtelen kerekek nőttek a lábam helyén, és villámgyorsan megelőztem.
- Na ki a lassú?-mondtam szórakozottan.
A következő pillanatban egy tóparton ücsörögtünk piknikezve. Hatalmas halom hamburger, hot-dog, wimpy, palacsinta, és mindenféle sütemény társaságában. Szinte az egészet felfaltuk pár pillanat alatt.
- Olyn jo vld!- mosolygott Christine éppen egy muffint tömve a szájába.
- Én is jol érzm mgamt!-válaszoltam hot-doggal teli szájjal.

- Te meg mit rágsz?- zavarta meg a pillanatot egy visszhangzó hang.- Niall ébresztőő!
Kinyitottam a szemem,és két érdekesen figyelő szempár tornyosult felém. Ekkor esett le, hogy mindezt álmodtam. Rögtön elkezdtem nevetni, mikor végigjátszottam a fejembe.
- Na mi az?- mosolygott Louis.- Bocs, hogy felkeltettelek, de már majdnem dél van! Este koncert, próbálni kéne...
- Csak egy érdekeset álmodtam.- mondtam halkan.- Rögtön felkelek, öt perc és lent vagyok.
Bólintott, és távozott a szobámból. Rögtön a telefonomhoz nyúltam:
'Jó reggelt! Veled álmodtam x' 
Küldtem el mosolyogva, mondanom sem kell, kinek. Majd gyorsan felöltöztem,felkaptam egy pólót, és lesiettem, reménykedve hátha a konyhában is ételtornyok várnak.
- Végre Niall!- tapsolt meg Liam.- Jó reggelt tesó!
- Sziasztok!-mosolyogtam.- Mi a...
-...kaja?- fejezték be a kérdésemet egyszerre helyettem.
- Az a helyzet, hogy nem igazán van itthon mostanában kaja...-vonta meg a vállát Zayn,egy kicsit sajnáló hangnemmel.
- Nem baj! Akkor felhívom Christine-t és beülünk valahova enni.- derült fel a hangom, megoldva a problémát. Csakhogy ez a mondatom újabb 'bökkenőbe' sodort.
- Naaaa!!-nevetett fel Louis.- Akkor ti...?
- Hát...-zavarba jöttem attól,ahogy mindenki tekintete engem fürkészett.
- Már próbáltam kiszedni belőled egyszer, akkor megúsztad, de most nem! Szóóval?- biztatott kedvesen Liam.
- Úgy néz ki, igen.- pirultam el, kerülve a szemkontaktust. Melegség árasztotta szét a testem, ahogy ezt kimondtam.
- Végre! Már ideje volt!- mosolygott Harry, akit észre sem vettem, az ajtónak támaszkodva álldogált. Majd megcsörrent a telefonja, és hátat fordítva el is ment. Mondata igazán jól esett.
- Mire vársz még?- húzta fel mosolyogva a szemöldökét Zayn.- Indulás! Jó szórakozást nektek!
- Köszi!- viszonoztam a mosolyt, és elindultam az ajtó felé, rákattintva Christine-re a híváslistámból.

( Harry szemszöge)

- Szia Harry!- köszönt bele a telefonba egy lágy hang, azonnal felismertem.

- Szia Annie!

- Oh, heló Niall.- hallottam a hangját picit halkabban.- Bemehetek? Köszi!

Elindultam az ajtó felé mosolyogva. Egy nagyon csodálatos pillanat következett. Mindketten megálltunk egymást nézve, a telefon még mindig a fülünknél volt. 

- Szia.- suttogta. Bizsergett a bőröm attól, hogy duplán hallhatom a hangját. Viszonoztam a köszöntést, és azt vettem észre, őt is átrázza a melegség.

Egyszerre nyomtuk meg a piros gombot. Közelebb léptem hozzá, és megöleltem.
- Nem baj, hogy átjöttem? Szeretnék beszélgetni.

- Olyan jó, hogy itt vagy!- búgtam a fülébe. Majdnem összeesett. Nagyon jó érzés, hogy ilyet váltok ki belőle. - Ma este koncert lesz. Nagyon jó lenne, ha eljönnél.

- Rendben, ott leszek.- mosolygott őszintén.

- Akkor ez lesz életem legjobb koncertje!- hajoltam le hozzá, hogy elérjem ajkait. 

Pár perc múlva felmentünk a szobámba, és leültünk beszélgetni. Olyan kérdéseket tettünk fel egymásnak a másikról,amiket biztos nem tudunk. Persze ebből jó sok nevetés lett, s elfeledve azt a szokatlan furcsaságot,amit nemrég még éreztem hangjában.

- Valóban beszélgettél egyszer egy macskával, amikor részeg voltál, vagy kamu?- kérdezte tettetett komorsággal, amit nem bírt sokáig.

- Igen, igaz. Bár lehet, hogy kutya volt...hmm.- gondolkodtam hangosan.- És te miért nem szereted a One Direction-t?

- Nem is tudom....eléggé buzisak. Főleg az a Harry nevű....- színészkedett megint.

- Igen?!- hirtelen felkaptam, ő pedig automatikusan a csípőm köré fonta a lábait, hogy le ne essen. Megcsókoltam.- Még mindig buzis?

- Hát...eléggé.- sóhajtott titokzatosan mosolyogva. Még erősebben, és még tovább csókoltam.

- És most?- leheltem a szájába, majd válaszát meg nem várva, gyengéden megharaptam az alsó ajkát.

- Talán....azt hiszem....tévedtem.
Sokáig voltunk így, csendben, egymást nézve mosolyogva. Feltűnt, hogy valahogy ismét nem stimmel vele valami.
- Van valami gond?-kérdeztem érdeklődve.
- I-igen...-sütötte le hirtelen a szemeit. Látszott rajta, hogy nem igazán akarja tudatni velem.
- Nekem bármit elmondhatsz, amit csak akarsz! Tudod!- próbáltam biztatni. Picit lelkiismeret furdalásom lett...
- El akarnak anyáék költözni. És nekem is mennem kell...

(Christine szemszöge) 

Éppen filmet néztem, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Picit összerezzentem, majd gyorsan felvettem. Niall volt, és elhívott ebédelni egy közeli gyorsétterembe.Szívem hevesen vert kora reggeli lágy hangjától, majd mondtam neki, hogy már ettem, de nagyon örülnék egy második ebédnek is vele. Nagyon fellelkesültem, már elindultam az ajtó felé, amikor rájöttem, hogy köntösbe vagyok, macis mamusszal a lábamon.Én is nevettem a kinézetemen,mikor végig tekintettem magamon, s azt követően gyorsan változtattam ezen, próbáltam alkalomnak megfelelően egyszerű ruhát választani.
Végül elindultam vidáman a megbeszélt helyszínre. Út közben csak rá tudtam gondolni, meg arra, vajon mit álmodhatott rólam... Gondolkodásom folyamán, hirtelen, ahogy megpillantottam a távolból ártatlan arcvonásait, heves lüktetést éreztem belülről.
- Szia!- mosolygott rám a fiú aranyosan, amikor odaértem a kellemesen barátságos hangulatú helység elé. Viszonoztam üdvözlését, de nem vártam, hogy megöleljen, vagy hasonló, hiszen biztos tele van az összes bokor lesifotósokkal, de mindkettőnkön észleltem a vágyat arra, hogy közelről érezhessük egymás melegségét.
Nem sokkal később beléptünk a zajos büfébe, majd Niall a helyiség legeldugottabb szegletéhez vezetett.
- Rengeteg a kamerás, legalább hetet láttam.-motyogta picit idegesen. Engem is kicsit zavartak, de nem igazán érdekeltek, hiszen én most Vele vagyok, és csak ez számít.
Mindkettőnknek ez a legfontosabb, s majd ezt követően rendeltünk egy halom kaját. A pincérnő csak  nagyokat nézett, amikor felsoroltuk neki az összes kívánt ételmennyiségünket. Hát még milyen mérges volt, amikor háromszor kellett fordulnia! Jót nevettünk rajta, amit szintén felháborodva vett. Mindketten kacagtunk telhetetlenségünkön,és persze mindenki minket is figyelt eközben. Alig bírtam folytatni az evést. Nem lehet mellette unatkozni ez biztos!
Egy kisebb időre némaság uralkodott el köztünk,miközben éppen a másodikat szedtem. Halkan figyeltük egymást, amikor eszembe jutott valami, mire ő kíváncsian kezdte el fürkészni az arcom,hogy kivehessen belőle valamit. - Mi volt az álmod?- tettem fel a régóta bennem kíváncsiskodó kérdésem mosolyogva.
- Pont ez!- kezdett el nevetni, körbenézve a teli asztalunkon.
- Ezt hogy érted? -vontam fel a szemöldököm, mire ő már nyitotta is a száját a válaszra.
Elmesélte a legapróbb részletekig is a különös álmát. Amikor azt mondta, kerék nőtt a lába helyén, nagyon nevettem, hiszen eléggé vicces volna, ha valóban megtörténne...
- Remélem máskor is lesz ilyen, hogy veled álmodok!- mosolygott boldogan szemeimbe nézve, miközben a teljesen szívből jövő szavaitól átrázott a hideg.
- Én is szeretnék veled álmodni, bármilyen furcsa is lenne az az álom!- nevettem fel,az övére gondolva.
Megható pillanatok egyike egy gyors étteremben. Semmi nem foglalkoztatott körülöttem,még az sem,hogy odakint időközben eleredt az eső. Még sokáig beszélgettünk,miután én úgy éreztem nem tudom megenni az összes ételem, hiszen nekem ez a második ebédem volt. Így csak ültem vele szemben, és figyeltem habzsoló pofiját. Ami valahogy így nézhetett ki:

- Köszönöm, hogy veled ebédelhettem, nagyszerűen éreztem magam.- mosolygó kék szemeiben megcsillant a halvány kinti fény,ahogy elhangoztatta a szavait,miután ő is befejezte az evést.
- Én is neked.- mondtam lágyan. Valóban örvendtem hirtelen jött találkozásunknak.
- Figyi. - babrálta kezeivel az asztalon heverő poharat. - Este koncert lesz, el tudsz jönni? - reménykedett aranyosan.
- Hmm..azt hiszem igen, de megkérdezem Annie-t is, hátha ő is elszeretne jönni. -nagyon örültem ajánlatának.
-  Hát persze! Szuper! Itt lesz Londonba, majd eléd megyek. -közölte velem gondolatát,viszonozva örömöm.
- Rendben! Alig várom!- feleltem izgatottan.
Majd még hosszasan beszélgettünk,mire eltudtunk köszönni egymástól. Most sem ölelhettük meg ismét egymást, meg semmi ilyesmi, hiszen így is nagy hír lesz ebből... Először Niall ment ki, majd egy öt percre rá én.  Ez a napom is jól indult,mosolyogtam magamban.
 Hazamentem,s leültem befejezni a filmet, amit korábban elkezdtem. Utána tanultam egy kicsit, majd elmentem Annie-hez, bizakodva, hogy otthon találom.
- Heló.- nyitott a barátnőm ajtót.- Szerencséd van, nemrég értem haza.
- Szia! Oh, hol voltál?- kérdeztem sejtve a válaszát.
- Harry-vel beszélgettünk. Jó, hogy jössz, van mit mesélnem..
- Hogy velünk mindig történik valami mostanában!- nevettem,de reakciójától elhalkultam, ő elég szomorúnak tűnt, vissza se mosolygott.
A család többi tagja bent voltak a konyhában, és ha jól láttam, dobozokba pakolták ki a konyhaszekrények tartalmát.
- Miért csinálják ezt?- kérdeztem, miközben a szobája felé vettük az irányt.
- Mert...el fogunk költözni.- törölt le egy könnycseppet arcáról.
- Hogy mi?- döbbentem le teljesen. - Mikor? Hova? Miéért?
- Két hét múlva, Eastbourne-be, és anyát kérdezd... -Megmerevedtem hirtelen elhangzott szavaitól. Mindenre gondoltam..csak erre nem.
- Semmi gond! Mindig fogjuk tartani a kapcsolatot! Mindent meg fogunk beszélni!- próbáltam nyugodt maradni,miközben csak úgy hadartam megszeppenve a szavakat, de elmondani sem lehet, mit éreztem éppen. Olyan lehetetlennek tűnt eddig, hogy Annie és én valaha is elválnánk egymástól. Erre tessék! Elmegy, és én itt leszek teljesen egyedül, ő pedig ott ugyanígy...Ez szörnyen rossz!
- Tudod, hogy az hosszútávon nem működik...- kezdett el sírni.- Nem akarok elmenni! Annyira szeretek itt! Olyan jó, hogy vagy nekem, nem akarlak elveszíteni! És még ott van Harry is!
- Istenem! Gyere ide!- öleltem magamhoz, és együtt zokogni kezdtünk, az ágy közepén.
- Mi ez a nagy sírás-rívás?- lépett be settenkedve Will.Mindketten felfigyeltünk.
- Ne sírjatok már ilyen hangosan, nem fogjátok hallani, amit mondani szeretnénk!- jöttek a szobába Annie szülei is.
- Ezt nem lehetne megoldani valahogy?- kérdeztem könnyeimet törölgetve.
- De bizony!- kezdett el mosolyogni az anyukája.- Ezért vettünk neki egy lakást a közelben.
- Tessék?- tátva maradt mindkettőnk szája a hirtelen jött választól.
- Igen,jól hallottátok, tényleg ilyen cukik vagyunk!- poénkodott apuja, mire mindenki elnevette magát, csak én nem. Bevallom, nagyon félelmetesen hangzott elsőre,hogy 'magára' marad szegény lány. -Láttuk ,hogy mennyire nem szeretnél elmenni..így hát..
- Egy saját lakás? Biztosak vagytok ti ebbe? Tuti egy hét után felrobbantanám vagy ilyesmi...Jól meggondoltátok? Nem vagyok én még fiatal ehhez? Komolyan itt akartok hagyni egyedül? És hogy fogunk találkozni?- áradtak Annie-ből a kérdések,amik engem is eléggé izgattak.
- Hónapokon keresztül fontolgattuk. És mivel nemsokára 17 leszel, úgy gondoljuk elég érett vagy ahhoz, hogy egyedül is megállj a lábadon.- tette barátnőm vállára a kezét az anyukája. -ezért jutottunk erre a döntésre. -mosolygott. -Biztosan itt lesz veled Christine,akire mindig számíthatsz! -amire mindketten hevesen bólogattunk.
- Csak kérlek azonnal értesíts minket, ha járni kezdesz valakivel. Beszélni akarok vele majd telefonon, skypeon meg mindenen, hogy megtudhassam, nem-e egy drogos gyilkos.
- De apaa!-szólt rá Annie félig nevetve, félig igazat adva neki.
- Ja és bizony, ezt a Dave-es ügyet két héten belül lezárják. Azt még megvárjuk.- bólogatott mondata közben Will, majd kiment a szobából.
- Megtalálták?- hüledeztem. Annie meg sem tudott szólalni még az előző sokktól.
- Őt még nem, csak azt a várost, ahol feltételezhetően tartózkodik. Szóval hamarosan végleg vége ennek az őrületnek.- sóhajtott anyukája.

18. Fejezet-- Szent a béke?

 (Christine szemszöge)

A nagy pakolásom közepette,végül elkészültem és  úton is voltam Annie háza felé.Elérve azt,már rutinosan nyitottam be a kapun,majd kopogtam be a bejárati ajtón.

- Sziaa Christine!! -ugrott a nyakamba erőteljesen barátnőm.

- Neked is szia!-mondtam meglepődve- .. De azért elengedhetnél ! Megfulladok! -nyögtem ki,majd én is adtam neki egy óriási, szívből szóló ölelést. -Na látod,mondtam,hogy sietek!
-Én nem is kételkedtem! -nevetett fel. - De most már gyere beljebb! -utasított ,miközben immáron tollt is maga előtt.
Elhaladva a dolgozó szoba mellett,megpillantottam Annie anyukáját,ahogy mélyen koncentrálva a munkára, bújja az előtte heverő lapokat. Szinte egyből felnézett érkezésünkre. 

- Jó napot Mrs.Johannson ! -üdvözöltem kedvesen,mire ő is visszabólintott a megszokott mosolygós tekintetével,majd tovább mentünk. 

A ház belülről nagyon családias és kellemes volt, mint mindig.A polcok teli szép virágokkal,könyvekkel és még egyéb díszletekkel,amik tökéletesen feldobták a hangulatot,de egy valami sose tetszett. Amint belépünk az előszobába az ajtó mellett egy óriási nagy kaktuszt találhatunk,amibe mindig aligha nem felbotlok..sőt régen bele is estem.Igen,elég fájdalmas és nevetséges pillanat volt,ahogy teli tüskékkel szenvedek a padlón,mellettem kiborulva egy halom földdel, és  utána persze takaríthattunk is.

- Vigyázz! -figyelmeztetett nevetve előre is barátnőm.

- Ne aggódj! Tanultam a leckéből! -nyugtattam meg az esetre gondolva,mikor már én is vörös voltam a nevetéstől. Még alig voltam itt,de ennyitől is nagyon jót éreztünk.
Pár pillanat elteltével hangos léptekre lettem figyelmes,ahogy közeledik valaki felénk. 

- Mi ez a nagy kacarászás lányok? -jött közelebb Annie tesója,amint meghallott minket.
- Ohh,szia Robert! Azt hittem ma nem leszel itthon. -válaszolt neki a mellettem álló lány.
Nos igen, ő itt Annie fiatalabbik bátyja. Mondhatni egy eléggé magas,barna hajú fiúról beszélünk,ki nem zavartatva magát ide állt elénk.
- Valóban úgy volt...hmm..de aztán mégse. -felelte.
- Na ezt most jól meg mondtad! -nevettünk össze.
- De akkor mit kellett volna mondanom? - értetlenkedett a reakciónkra.
- Semmit..-tette a vállára a kezét a húga együtt érzően bénaságára.

- Jól van ! -nézett szúrósan szemével viccelődve. - És amúgy mizu? -kérdezett minket hirtelen, vigyorogva.
- Semmi,ma itt alszik Christine! -mutatott rám,mire én is bólintottam egyet.
- Na az jó! -válaszára felvontam kicsit a szemöldököm viccesen. -Nem kérsz valamit inni? -fordult felém kérdésével. Kicsit furán ért.
- Hát köszönöm elfogadom. -biccentettem semlegesen ajánlatára.
- Akkor gyertek! -invitált a konyha felé minket,miközben már öntötte is az üdítőt egy random pohárba.
- Éss én?? -háborodott fel Annie ,mikor észre vette,hogy számára nem készített.
- Gondoltam a vendégnek jár a kiszolgálás. -kacsintott felém,miközben már nyújtotta is a poharat, amit átvettem tőle.
- Haha,nagyon vicces! -fintorgott rá,mire egy vállvonogatást kapott válaszul.
- Na és amúgy nem lenne kedved..öhm kedvetek beülni valahova sütizni vagy valami később? -tette fel egy kis pajkossággal hangjában,mire segítség kérően barátnőmre néztem,ki egyből válaszolt neki.
- Christine-nek azt hiszem nincs erre most szüksége, nem megyünk. -nyugtatta meg,hogy nem vagyok erre nyitott. -Nem a barátnőmmel kell csajoznod. -nevetett fel.
- Miért? Talán van barátod? -súgta oda nekem sejtelmesen. Erre a kérdésre a testemen bizsergés futott végig,és még pláne zavarba is jöttem,mikor Annie is felém kapta a fejét.
- Ömm.. -kezdtem el gagyogni,miközben egyre inkább éreztem ,hogy elpirulok.
- Jól van akkor, de ugye azt nem felejtetted el,hogy holnap reggel anya megy el, és nekünk kell bevásárolni? -fordult most már testvére felé,egy újabb témát felhozva.
- Nem,na de most már menny a saját dolgodra! -tolta el, utalva, hogy hagyjon magunkra,miközben elindultunk a szoba felé.
Egy grimaszt küldtek még gyors egymásra hülyülve,majd végre beértünk a célhelységbe és jó erősen becsuktuk magunk után az ajtót.
- Naa -huppant barátnőm az ágyára,mikor kíváncsi tekintettel fordult felém. -Mi volt ez az előbb a bátyámmal?Nem táán...? -tért egyből a lényegre.
- Hát attól függ mire gondolsz!- igazából sejtettem,hogy arra,amikor Robert feltette nekem a kérdést én meg csak ott álltam visszafogott válaszaimmal és mosolyommal.
- Te is tudod.. Niall és te! -vigyorgott rám,ezzel még inkább előhozva zavaromat,de tudtam ,hogy el kell kezdenem mesélni,vagy annál inkább 'zaklatni' fog a kérdéseivel, amiket már alig bír magába tartani.
- Szóval már többször is beszéltünk egymással, és most csütörtökön, suli után  elmentünk együtt kutyát sétáltatni.. -magyaráztam a történteket szerényen,a szőke ír hercegre gondolva,mikor barátnőm belevágott hirtelen mondatom végébe.
- Jajj,de kis piros vagy! -nyávogta édesen,utalva arcom színére.Én is éreztem szavainak igazát,majd feljebb ültem az ágyon,hogy egy kényelmesebb pontot találhassak magamnak. -Láttam rajtatok,hogy van valami.Mindkettőtök arcáról sugárzott minden egyes találkozásnál,hogy mennyire erősen vonzódtok a másikhoz, és hogy nagyon kedvelitek egymást. -Szavait úgy hangoztatta el,hogy látta rajtam,hogy mennyire jól esik ezt hallgatni.-De igazam van nem? Nem tagadhatod! -mondta,amire egyértelműen választ adott a tekintetem.
- Aztán.. elmentünk a hóesésbe együtt valahova a környékben,de mégis egy távoli, nyugodt területre.Nagyon jól éreztük magunkat ketten, majd..
- Majd??
- Megcsókolt..! -mondtam ki hitetlenkedő szavaimmal jólesően.
- Ahww de cuki!! -ugrott ismét rám egy jó nagy öleléssel kísérve,amit én is viszonoztam lágy nevetésem közepette.
Majd elengedtük egymást,és ismét szembeültünk, mikor szólásra nyitotta száját.
- Igazából..Hát nekem is lenne mit mesélnem.. -kezdett bele rejtélyesen,nem inkább az előző hangulatához hasonlóan.Felvontam szemöldököm kíváncsian várva. -Tudod nekem volt ez a Dave-es ügyem..
- Hogyne tudnám!
- Szóval ,megkértem Harry-t ,hogy legyen a tanú az ügyben,hisz anélkül nem sokra tud menni a bíróság.És mivel ő volt ott,ő hozott ki onnan,úgy gondolom, csak ő lehet az. Így hát felvetettem neki tegnap..
- Náluk? -szóltam közbe.
- Igen náluk! És hát elég különösen ért,de elutasította.Hiába kértem,nem akart hirtelen bele menni,amit átgondolva már meg is értek,de ez most nem lényeg. Elég zokon vettem,és megsértődve kimentem szótlanul a szobából. Felbőszült voltam egy kicsit, majd leérve a földszintre Louis sietett elém.Elmeséltem neki csalódottságomat,és mondta,hogy Harry tart a zsaruktól,bár e szavai mögött, mintha lett volna még valami. Majd támogatóan átölelt,ami nagyon jól esett nekem,végül váratlanul megcsókolt....amit é-én is viszonoztam. -szavait ő maga se tudta ,hogy mondja ki,én pedig pislogva de mégse annyira meglepetten hallgattam.
- Számított is valamit?
- Nem..megbeszéltük ,hogy elfelejtjük. -magyarázgatta. -Csak Harry-t sajnálom. Hogy lehettem vele ennyire....szemét!! De azért én is össze vagyok kavarodva.
- És most akkor összevesztetek Louis-val? -kérdeztem,hisz lett volna rá ok.
- Nem dehogy,este fele még találkoztunk is. -ezt már kissé megkönnyebbültem mondta ki.
- Mii?! Hogyhogy? -lepődött meg.
- Bátyámmal mentünk el egy kicsit beszélgetni,szórakozni,mikor ő is megjelent szerencsémre.-a mondat végére furán néztem, érdeklődve a folytatás iránt.
- Mikor Will elment,akkor egy pasas kapott el és kezdett el gusztustalankodni,amikor Louis rászólt,és odajött segíteni,végül hál istennek elűzte.
- Szóval megmentett? -kérdésemre,valami szokatlant észleltem rajta.. -Mi az?
- Áhh semmi,csak a szitutól,olyan különleges érzés fogott meg. De alapjáraton igen. -mosolyodott el.
- Elég eseménydús napod volt! -fújtam ki a levegőt én is sztorija után.Nem tudtam többet mondani.
- Holnap beszélek Harry-vel! Végül is én léptem le szó nélkül. Istenem nagyon szégyenlem magam!
- Szerintem is beszélnetek kéne! -állapodtunk meg benne. -De akkor mi lesz a tanúval?
- Hát remélem most már átértékelte a helyzetet. -sóhajtott reménykedve.

(Annie szemszöge)

 Reggel,mondhatni elég későn keltünk,mivel este sokáig beszélgettünk,majd sietve felöltöztünk,és már mentünk is le reggelizni.

- Robert! William!!! -hangoskodtam már korán reggel, a hűtő ürességét észrevéve. 

- Mi vaan?? -üvöltöttek vissza.

- Miért nem hagytatok kaját?

- Tegnap megbeszéltük ,hogy ma reggel anyának el kell mennie valami ügyeket intézni, -jött közelebb most már Will,mikor értetlenül néztem fel az ügyintézős szavaira,hisz nem tudtam ilyesmiről.-szóval most nincs itthon,és el kell menni boltba bevásárolni.

- Fogadjunk,hogy ezt is rám szántátok. 

- Ömm ,de azt hiszem tegnap Robert direkt el is mondta.
- Miért pont én?
- Mert te vagy a nő .. -fejezte ki szórakozottan,mire csak megforgattam szemeim.
- De én most nem érek rá,kérlek valamelyikőtök ugorjon már el.
- Mert hova mész?
- Haza kísérem Christine-t meg ilyenek. -fejeztem ki így szándékom,hogy átakarok menni a fiúkhoz, pontosabban Harry-hez.
- Jólvan meglesz... -mondta ki egy sóhaj kíséretében,mint egy rendes nagy tesó.
- Köszönöm! -vigyorogtam,hogy elértem célom,majd kiment a konyhából.
- Hallod,majd eszek otthon nyugi! -fordult oda hozzám barátnőm,ami megnyugtatásként ért,hisz tudtam,hogy nem lett volna neki ennyi mennyiség elég, amennyi itthon volt...egy kis sajt.
- Biztos? -kérdeztem azért vissza.
- Igen! -majd elkezdtünk készülődni,végül kiléptünk a házból.
Ténylegesen elkísértem barátnőmet haza,majd elbúcsúzásunk után az 1D ház felé vettem az irányt.
Nyugodtan és mindent átgondolva közeledtem feléjük,mikor épp megpillantottam őket, a ház előtt ácsorogni,miközben némelyikük a kocsiba pakolászott.
- Szia Annie! -üvöltött már messziről oda nekem Liam. A névre felkapta hirtelen fejét Harry,és mélyen egymás szemébe néztünk.
- Sziasztok! -álltam meg előttük,kicsit most már feszültebben a helyzettől,majd a többiek is üdvözöltek. Niall-re nézve elkellet mosolyodnom...
- Harry beszélhetnénk? - fordultam felé szándékommal,nem tétovázva,amit jólesően,megkönnyebbülve fogadott.
- Persze! -és arrébb húzódtunk a ház egyik oldalához. - Figyelj..-kezdett bele. - Nem akartam! Ne haragudj! - de belevágtam magyarázkodásába.
- Én is felkaptam a dolgot. Túlzás volt.
- Akkor... nem haragszol? -kérdezte reménykedő csillogással zöld szemeiben.
- Nem tudnék! -mondtam neki igaz szavaimat,mikor rögvest egymás ajkaira kaptunk, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk,majd miközben a falnak is neki döntött. Egy pillanatra De javu érzésem lett, hiszen Louis is ugyanezt tette velem tegnap...mekkora ribanc vagyok! A fenébe is!!
Csókunk után egymásra mosolyogtunk, de gyorsan lenéztem a földre, hogy ne lássa, hogy könnyek gyűltek a szemembe.
- És ti mit csináltok kint amúgy? -kérdeztem kíváncsian,végig nézve rajtuk ismét,hogy mindenki kabátban van.
- Hát éppen mennénk kajálni,de valakire várnunk kell..-utalt Louis-ra szórakozottan,mikor végig néztem és valóban nem volt ott a többiek között,de persze Niall már  kocsiban ülve várakozott. A válaszára végül egy féloldalas mosolyt adtam,majd egy ajánlást tett fel számomra. - Nincs kedved velünk tartani?
- De persze,még úgyse ettem ! - nevettem,hogy pont kapóra jött ez a program.
- Úgy látom indulhatunk is! - sétáltunk már közelebb ismét a többiekhez,mikor épp Lou toppant ki az ajtón. Engem észrevéve, hosszasan a másikat néztük,majd halkan köszönve egymásnak,beült mindenki az autóba,de persze előtte Harry tájékoztatta a többieket,hogy én is velük tartok.Kár,hogy nem tudtam előre a helyzetet ,mert szóltam volna Christine-nek is,hogy ő is velünk tarthasson.

(Harry szemszöge) 

 Nagyon örülök,hogy egyenlőre minden tisztázódott. Az étterem-szerűségbe érve ahova elmentünk,kellemes hangulat volt ,és helyet is foglaltunk, miután rendeltünk magunknak valami egyszerűt. Annie és én természetesen egymás mellé ültünk le. Nagyon jól elvoltunk,mindig hoztak fel valami szórakoztató témát, amin jókat tudtunk együtt nevetni,de valami mindig olyan furcsa volt,így nem hagyhattam szó nélkül.Mikor a többiek kimentek a mosdóba,muszáj volt beszélnem Louis-val,hisz láttam azokat a sunnyogó tekinteteket felém.
- Hé Lou! Mi a baj?- néztem rá.
- Izé...semmi.-vonta meg a vállát, mire bedühödtem.
- Akkor miért nézel folyton olyan tekintettel rám, mint aki meg akar ölni?!
- Meddig akarod még húzni szegény lány fejét?
- Te meg miről beszélsz?!
- Mikor szándékozod elmondani neki, hogy egész végig hazugságban hitt? -valahogy hirtelen fontosabbá vált neki ez az egész.
- Nyugodj le!
- Te nyugodj le, Harry!- igaza volt, én már felálltam és úgy szólogattam vissza neki.
- Hagyj békén...- suttogtam.
- Te kérdezted, hogy mi a bajom...
- Jó, igazad van! Oké? De egyszerűen félek! Nem merek a szemébe nézni néha! Ajj, annyira hülye vagyok! Mégis mit csináljak?
- Fogalmam sincs, tesó.- váltott nyugodt hangnembe hirtelen.- De az az egy biztos, hogy a tanúvallomásra nem mehetsz el...nekem kéne, tudod.
- Na ne mond!- kezdtem el megint, de gyorsan lehiggadtam.- Sajnálom.....
- Mit?- nézett rám merengve.
- Ezt az egészet...- sóhajtottam. Nem kellett magyarázkodnom, tudta mire gondolok.
Meglibbent a mosdó ajtaja, már is tolódott ki rajta a sok barát.
- Ennek véget kell vetned ugye tudod? Sajnálom, hogy ezt kell mondanom...- hadarta Louis figyelve az egyre közeledő csapatot.
- Igen Louis...tudom.

17. Fejezet-- Egy zűrös ügy

 Sziasztok! Előre is bocsánat a hosszas várakozásért,de reméljük ez a rész tetszeni fog,és ,hogy nem haragszotok,csak hát sok dolgunk volt :P. Köszönjük a több,mint 5000 megtekintést!! Nagyon hálásak vagyunk!:)  Szóval jó olvasást,és örülnénk ha írnátok véleményt:)) 

"I have only 1 desire now: standing close to you...."

(Annie szemszöge)

 NEM NEM NEM! Nem jelenthetett nekem semmit..NEM! Teljesen összezavarodottan,és idegesen lépkedtem egyre előrébb a derűs utcákban. Óriási nagy terhelő érzés nyomott a mellkasomnál..nem lehet ,hogy Louis miatt..Ez csak egy apró véletlen volt. Talán inkább Harry hirtelen jött hangulat változása hozta ezt ki belőlem.Nem tudom mi üthetett belé,biztos van igazi oka.
Vágytam valaki társaságára aki elterelhetné  erről a gondolataim.
-Haló,William..itt vagy? -szóltam bele telefonomba,hogy felvegyem az általam keresett személlyel a kapcsolatot. Eszembe jutott Christine is,de jelen pillanatban fogalmam sem volt,hogy ő hol lehet, jobbnak láttam, ha nem zavarom.
-Igen! Annie? Mi a gond? -érdeklődött hangomon hallható érzéseim felől.
-Hát..azért hívtalak,hogy még múltkor volt szó egy közös kikapcsolódásról..most nem lenne kedved eljönni velem? -tértem rá egyből a lényegre reménykedően.
-Szerencséd,pont most mondta le Katrin a találkozót.-nevetett lágyan a fülembe- hol találkozzunk?
-A hozzánk közeli sarki kávézóhoz gyere ki elém..úgyis mindjárt odaérek. Oksi? -örültem kedvességének.
-Rendicsek! -értett egyet ,és sietett is készülődni.
Nem sokkal később,már meg is érkeztem,majd azután ő is.
-Na heló! -üdvözölt bizonytalanul.
-Szia! -intettem vissza neki.
-Mesélj mi a szitu! -viccelte el a dolgot. Egész idáig most nem is gondolkoztam ezen,és nem is szándékozom folytatni. Meg mivel ő is csak egy bizonyos Harry névvel volt képben,nem is fogom beavatni teljesen.
-Tudod,most eléggé összejöttek a dolgok..és szeretném elfelejteni egy kicsit a gondolataim..beszélgetni valakivel.
-Ja,ismerős téma. Ez mellettem meglesz ne aggódj! -bólintott rám egyértelműen.
-Tudom ! -mosolyogtam vissza.
-Jól elleszünk,na gyere! -vette be a város egyik nevezetesebb klubja felé az irányt.
Már is kicsit vissza jött bátyám mellett a hangulatom a nemrég érzett csalódottságom és zavartságom óta.Bár az utóbbi még jó nagy mértékkel jelen volt bennem.Miért nem vállalta el..mi volt ez a hirtelen jött letörtsége,és kedvváltozása. Ja meg persze a Louis-s ügy.
Lassacskán már oda is értünk,és bementünk az emberekkel nyüzsgő helységbe. Hangos de mégis jóleső zene borította be a helyiséget. Furcsa érzés fogott meg,mintha valami különlegesség lenne itt. Én se tudtam megmagyarázni,de nem zavart.Jólesően egyből a pult felé vettük az irányt.
-Mit kérsz? -kérdésén elcsodálkoztam, nem szokásos ez nálunk,de természetesen elfogadtam ajánlatát.Legalább nem kell nekem fogyasztanom a zsebpénzem. Gondolatomon halkan felkuncogtam. -Na mi az? -nézett értetlenül,félve,hogy valami rosszat tett.
-Ja hát,csak jó rajtad élősködni! -böktem vállba szórakozottan.
-Héé!
-Testvéri szeretet! -nevettünk össze.
-Akkor most már én választok neked! -jelentette ki de nem foglalkoztatott igazán.
-Úgyis tudod mit szeretek!
Egy kisebb várás után már magunknál tudhattuk az italt, és igen pont az egyik kedvencemet,majd egy nyugodtabb helyen kiválasztottunk magunknak egy szimpatikus asztalt,és már helyet is foglaltunk mellette.
-Figyi ..csak annyit szeretnék kérdezni..ugye nem az a Dave gyerek volt?
-Nem nem,dehogy! -nyugtattam meg.Még a hideg is kirázott a gondolattól.
-Akkor jó! -mosolygott,és már terelte is a témát a többi hülyeségével, amin jókat nevettem.
Egy kérdés azonban eléggé foglalkoztatott,így hát feltettem kíváncsian.
-Hányszor voltál már itt?
-Ez a kedvenc szórakozó helyem..! -mondta 'nagyképűen' egy 'viccelsz' fejjel.
-Értem! -tettem le nevetve a már lassan kiürülőben lévő poharam.
-Nem jössz egy kicsit táncolni,meg körülnézni? -állt fel ,miközben közölte ajánlatát.
-De! -ezzel én is felálltam és követni kezdtem.
 Elvegyültünk a tömegben,és jól érezve magunkat, semmivel se törődve bulizni kezdtünk az egymás után jövő jó zenékre. Egyre jobban éreztük az alkohol hatását. Viccesen táncolhattunk majdnem a terem közepén..de nem érdekelt senki,főleg ,hogy ők se néztek ki jobban. Jól elvoltunk a bátyámmal.Tényleg segített,bár olykor-olykor mikor eszembe jut a délután,mindig fura érzés fog meg,de nem foglalkoztam vele,kiakartam zárni.
-Ez a kedvenc számom! -kiabált a fülembe William.
-Igen?! Hát tényleg nem rossz! Még nem romlott meg az ízlésed...még. -nevettem fel.
-Muszáj folyton kötözködnöd?
-Háát! -hülyültem tovább,miközben  a szemem elég észrevehetően megakadt egy elég érdekes emberen.
-Naa kit bámulsz? -vonogatta előttem a szemöldökét,amit egy lenéző tekintettel viszonoztam.
-Csak annak az embernek a stílusát figyeltem,őszintén neked nem vicces az öltözéke? -mutattam felé,remélem nem annyira észrevehetően.
-Aha..persze!
-Naa! -még eszembe se jutott volna más pasi után  nézelődni,de ő nem  tudhatta, hogy van barátom,bármi is történt most.
-Tudom én már mi a baj..Milyet is szeretsz?? A göndörök bejönnek?! -harapott bele szájába,s nekem egyből beugrott egy bizonyos ember,kicsit belepirultam fürtjeire gondolva,ahogy az érzés eszembe jutott, amikor mindig beléjük túrok. -Ümm vagy akár valami focista stílus? -újabb feltevésére hirtelen leblokkoltam,és eléggé zavarba jöttem.
-Nem..semmi ily..-de még mielőtt befejezhettem volna mondatom egyből belevágott.Már én is csak szórakozni tudtam a helyzeten.
-Várj..mindjárt elmegyek és nézek neked valami jóképű palit! -szavára felnevettem, és megvontam vállam tehetetlenül,mire szórakozottan hátat fordult és hamarosan elvegyült a tömegben.
A teremben még mindig hangos zene szólt,és táncolt rá mindenki jólesően., én meg ott maradtam egyedül,és engem  semmibe véve toltak,lökdöstek össze vissza a már ittas állapotban lévő emberek.Nagyon kényelmetlenül éreztem magam ahogy folyamatosan egyre inkább hozzám simultak az undorítóbbnál undorítóbb alakok,miközben próbáltam volna jól érezni magamat. Nagy pacák. Megpróbáltam onnan kihúzódni valami nyugodtabb részre,mikor egy kezet éreztem meg a vállamon.
-Szia kislány! -kacsintott rám egy gusztustalan, nyálas, nálam jóval idősebb férfi. Sokkal magasabb volt,mint én,és látszólag jóval erősebb is.Egy picit megijedtem.
-Héé,mit képzelsz??? -vágtam egyből hozzá erősen kérdésemet,miközben lelöktem magamról kezét. Ismerem az ilyen alakokat,nem fogok jó pofizni.Főleg  nem egy hót részeggel.
-Na,ne csináld már! -folytatta tovább 'csábos' arcmimikáit,amit sajnos még a halvány fények mellett is jól kilehetett venni.
-Gusztustalan vagy! -böktem oda elé,miközben próbáltam egyre inkább hátrálni tőle.
-Cica,ne légy ilyen én nem bántalak! -még a hideg is kirázott,amikor szemkontaktusba kerültem vele,de mikor megéreztem erős érintését újból,de most a derekamon,teljesen ledermedtem,és kétségbeestem.
 -Olyan csinos vagy ebben a ruhában,de azt hiszem jobb lennél nélküle! -hajolt közel a fülemhez, hányingerem támadt tőle. Azonnal megpróbáltam kiszabadulni karjai közül,mikor egyre inkább csak közelebb húzott magához,és teljesen test közelbe kerültem vele. Össze vissza erőlködtem,de talán sikeretlenül...éreztem magunkon a tekinteteket,ahogy körülöttünk majdnem mindenki minket bámulhatott.Már nagyon mérges voltam.
-Hagyj kérlek! -és dühösen megmartam a kezét,hátha segít..de csak ötletet nyerített belőle,és lejjebb csúsztatta a fenekemhez. Hangosan felsikoltottam a sírás határán segítség kérően,mikor a közelemből valami ismerős hangot hallottam meg.Még nem láttam ki az,de kellemes érzés futott végig testemben hirtelen,  segíteni próbált.
-Te mocskos állat! Engedd el azonnal!! -közeledett felénk,bosszúsan egyben feldúltan az engem még mindig szorosan karoló férfi végett.
-Miért ?Mit pofázol te nekem?! -förmedt felé,mikor végre hátra tudtam fordulni és kikerekedett szemeimmel pillantottam meg a lassan már majdnem mellettem álló fiút.
-Louis?? -tettem fel csodálkozva.
-Sss,te maradj ki ebből! -a koma mondata ismét nem hagyott nyugodni,de mindjárt jobb volt a helyzet Louis jelenléte mellett.
-Csak engedd már el! -ekkor a pasas váratlanul meggondolta magát és egy erőteljesebb lökéssel elengedett magától.
-Aúú! -sikítottam a földre csapódva.
Az ismeretlen alak odabiccentett még egyet Lou-nak,majd beképzeltem távozott.
-Ahh végre! -szedtem össze magam fintorgó tekintet vágva,mikor megálltak előttem.
-Jól vagy? Nem ütötted meg nagyon magad? -nézett rám aggódóan.
-Umm...jól vagyok! -kezdtem el először bizonytalanul.-Köszönöm Louis..!Tényleg! -néztem bele szép ragyogó szemeibe.Fogalmam se volt,hogy kezeljem ezt a váratlan helyzetet.
-Természetes!.. -láttam rajta,hogy még mondana,vagy legalábbis eszébe van valami,de ráhagytam.- ki volt ez?
-Én sem tudom..valami részeg pali. -a mondatomnak egy kicsit vicces hangzása volt ezért elnevettem magam.
-Ilyen helyeken előfordulnak! -vigyorodott el ő is.
-És te hogy kerülsz ide? -kérdeztem kíváncsian tőle,bár talán,én is sejtettem.
-Csak egyedül akartam lenni,vagy nem is tudom.-kezdett el magyarázkodni -elterelni a gondolataim.-szavai elég ismerősen hangzottak. Ezt szerettem volna én is. De elgondolkodtam,hogy a csók miatt? Ez zavarta össze ennyire? Vagy..ajj..hát Rachel. Lehet jól hallottam,hogy valaki a közelben volt. Esküszöm éreztem. És a gond,hogy még ez elő is fordulhatott,hisz náluk volt. Istenem ha ez így van, ennek is én leszek a bűnöse?! De nem fogom ezt most felhozni.Nem hiszem,hogy most kéne megbeszélnünk..meg egyáltalán,nincs erőm ezt firtatni. Nem tudnánk mit mondani,már megbeszéltük..ott akkor leszögeztük,nem jelentett semmit, elfelejtjük! És szerintem,neki se lenne kedve a többit most megbeszélni,hisz pont ezért jött ide.Sőt  nem is kezdhetem el faggatni,ki tudja,lehet csak az én hülye gondolataim.Így tereltem  egy picit a beszélgetést.
-És miért pont ide? -tettem fel neki egy elterelőkérdést. Egyáltalán nem volt feszült köztünk a levegő,csak jólesően kezdtünk el beszélgetni,mindent kizárva,ahogy egy csendesebb helyre sétáltunk közben.
-Háát..Ez a kedvenc helyem,itt mindig olyan jó!A hangulat,a társaság..! -bár az utóbbinál mindketten elnevettük magunkat,az előbbi esetre gondolva.
- Pont olyan vagy, mint bátyám..Hasonlítotok! -mosolyodtam el,mire értetlenül apró mosollyal az arcán kérdezett rá.
-Miért?
-Neki is ez az egyik legkedveltebb szórakozóhelye a városban! -vigyorodtam el,melyet ő is viszonzott,de persze,hogy érthető legyen ez most ,hogy is jött ide ,folytattam mondanivalóm. -Ő vele vagyok most itt!..
-Igen?
-Aham.!
-Én nem látom! -nézett körbe miközben nevetni kezdett. Feltűnt hogy mindketten nevetünk mindenféle mondatunkon. Ez...vicces!
-Éppen elment valahova..-kezdtem el szórakozottan. Igaz valóban nem tudtam merre lehet,de az ok,amiért már egy jó ideje távol van eléggé mulatságos volt,szóval inkább nem kezdtem bele.Bár elgondolkodtatott,mi tart neki ilyen sokáig.
-Ja értem,lehet jobb ,hogy nem tudom hova és miért -nevetett fel az előbbi mondatom hangsúlyából véve,én pedig egyet értettem vele.
 Majd  válasza után valamin hosszasan elgondolkodhatott mereven bambulva a tömegbe,amit kíváncsian figyeltem,és egy picit enyhébben szólalt meg újra. - Amúgy..-kezdett bele.- Harry nagyon maga alatt van. -felkaptam fejem a hirtelen téma váltására. -Eltekintve tőlünk,a délutántól ,ami gondolom titokba marad...beszélnetek kéne! -folytatta bizonytalan szavaival.Én magam is meglepődtem a szituáción. Újból átfutott a fejemben minden egytől egyig.
-Lehet, hogy csak szimplán felfújta a dolgot..Igazából, én is megértem,hogy nem akart így hirtelen beleegyezni ilyen rendőri  ügyekbe.
- Ha nem, akkor majd mi a fiúkkal beszélünk a fejével.
- Köszönöm.- mosolyogtam rá.
 - Nincs m...
- Halihó Annie!!- vágott Louis szavába Will. szórakozottan- Itt is vagyok! Nézd kit hoztam neked, naa?!
A tesómról átesett a tekintetem a mellette álló alakra. Hatalmas piros pulcsit viselt dagadt volt, jó nagy szakállal az állán. Nem lehetett túl idős, de annak ellenére, hogy a haja nem volt fehér, elmehetett volna a Mikulásnak.Nagyon hülyén nézett ki.
Louis röhögőgörcsöt kapott, de úgy tett, mintha én mondtam volna még valami vicceset, és azon nevetne. Én meg csak néztem Williamre, 'Te bolond testvér' fejjel.
-Szóval ő itt a bátyám! -nevettem fel én is közbe,hogy ismét jól bemutatkozott. -Ő pedig itt..- billentettem az idegen felé,de a nevét én sem ismertem,ezért egy értetlen fejjel válaszra várva néztem fel.
- Szia!- integetett erőteljesen a Miki. Azt hittem sose hagyja abba.
- Boldog Karács...illetve szia!- köszönt neki Louis ugyanolyan idegesítően integetve.
Nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.
- Mi ilyen vicces?- kérdezte a pasi homlok ráncolva.
- Áh, biztos csak valamelyik hülyeségükön nevetnek.- legyintett bátyám.- Na gyere, ülj le közénk.
- Bocsi, de nincs tej meg keksz, nem baj?- szólt közbe Louis. Már folytak a könnyeim a röhögéstől.
- Tessék?- nézett ránk felháborodottan.
- Semmi!- mosolyogtam rá, de rögtön tovább nevettem, amikor kivillantotta rám a nagy sárga fogait. Szerintem William csak hülyült, amikor azt hitte, hogy az ilyenek bejönnek nekem. Remélem!
- Az én nevem Rudolf. És téged hogy hívnak?- nézett rám mosolyogva.
- Az nem a rénszarvas?- szólalt meg megint Louis huncutul nevetve.

 
- Louis!- szóltam rá fuldokolva, majd gyorsan összeszedtem magam.- Én Télanyó vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. Ő itt Lou az egyik krampusz, Will-t, a másikat meg már ismered.
Most már Williamnek is leesett, mi a szitu, így ültünk hárman csupa vörös fejjel röhögőgörccsel, a faszi meg csak nézett nagyokat. Végül megunta, és káromkodva távozott a társaságunkból.

(Niall szemszöge)

 Christine-nel még egy fél órát beszélgettünk egymással és egymásról,majd hazakísértem és egy hosszas búcsúzkodás után elindultam a még mindig szakadó hóesésben. Vigyorogva és felszabadultan tettem meg hazafelé a lépéseket,ahogy sétáltam a már ködös levegőben,és merültem mélyen gondolataimba. Azt hiszem sose éreztem még ilyet. Teljesen önmagamnak érzem mellette magamat.Senki más nem éreztetett velem még hasonlót.Amióta megláttam egyből megfogott ő és az ártatlansága. Nagyon aranyos lány és nagyon kedves is. Az első találkozásunk nagyon szerencsétlenül sikeredett részemről,de eléggé emlékezetes is maradt. Mint egy új barátként segítettem neki,de már akkor különleges érzés rázott át ,mikor egymás szemeibe néztünk. 

-Szerencsés véletlen -mondtam magamba mosolyogva. Örültem,hogy megismerhettem őt közelebbről is.

Nemsokára elérve az  ajtónkat,kezdtem el kotorni a zsebemben a kulcsomat,majd nyitottam be a furán csendes házba.Lepakoltam az előtérbe,majd csendesen lépkedve mentem beljebb,hogy véletlenül se zavarjak fel senkit se. A nappaliba érve pillantottam meg Liam-et,ahogy mélyen a képernyőbe bambulva nézte a tv-t. Az érkezésemre gyorsan felém fordult.
-Sziaa! -üdvözölt mosolyogva.
-Szia! -mentem közelebb hozzá,majd megálltam a szekrény mellett. -Többiek? -kérdeztem vidáman.
-Ömm Zayn Perrie-vel van,Louis elment itthonról,Harry pedig azt hiszem bealudt.
-Értem. -bólintottam halkan válaszára,miközben elég észrevehetően engem kezdett el felmérni.
-Naa és mi ez  a nagy mosolygás ! -jelentette ki észrevételét érdeklődően felém,amitől egy picit mondhatni zavarba lettem.-Jut eszembe te hol voltál? -tette fel sejtelmesen.
-Háát.. -kezdtem bele,miközben ujjaimat tehetetlenül babráltam.

-Csak nem táán? -vonta fel szemöldökét,miközben kíváncsian dőlt hátra a kanapén.Sejtettem gondolatát. -Christine? -nézett rám mosolyogva a név elhangzása közben.
-Ömm..-pirultam el halványan.
-Ezt egy igennek veszem! -kacsintott felém. -Szóval együtt voltatok? Merre ? Na és mi újság? -halmozott el egyből kérdéseivel.
-Liam..! -nevettem el magam, miközben ránéztem egy 'kérlek' fejjel.
- Jólvan ! -nevetett fel ő is, majd  ránéztem a fali órára,hogy megtudhassam a jelenlegi időt.-Nyugi,nem tartalak fel,mehetsz! -mondta szórakozottan.
-Nem nem az,csak megyek lefekszem én is,mert kicsit fáradt vagyok! -nyugtattam meg,hogy nem zavar.
-Okés,jó éjt! -mosolygott felém,mire visszabólintottam.
Alig léptem vagy 2lépést,mire ismét Liam hangját hallottam meg engem szólítva.Gyorsan visszafordultam,és vártam mondanivalóját.
-Ja,és Niall! Kérlek leoltanád a lámpát? - kérlelt szépen ,mire én csak egy 'ez most komoly' fejjel megtettem kérését,majd megköszönése után,most már tényleg a szobám felé vettem az irányt.
Pillanatok alatt letusoltam,elővettem egy kényelmes pólót az alváshoz és már bele is bújtam a meleg takaróm és párnáim közé. De még mielőtt alvásra hunytam volna a szemem,gyorsan írtam egy jó éjszakát üzenetet Chirstine-nek.
       

(Christine szemszöge)

 Haza érve beraktam  a havas,mondhatni inkább sáros ruháimat gyors a mosógépbe,majd mivel már mindenki pihent,én is követtem őket,de előtte még mivel öcsi felébredt érkezésemre,bementem neki adni egy jó éjt puszit.
-Most már aludj vissza! -súgtam halkan neki,miközben megsimogattam kis arcocskáját,majd elhagytam a szobáját,utána a sajátomba indultam,és lepihentem.
Most már elkényelmesedve feküdtem az ágyamban,és gondolkodtam a délutánon jólesően,"annyira boldog vagyok,.. pont velem történt meg,hogy igazából szeretsz valakit és valóra válik" miközben  már a szemem is alig bírtam nyitva tartani,így épp,hogy  bealudtam, mikor a telefonom zörgése ébresztett fel. Kezeimmel tapogatni kezdtem körülöttem,mikor végre megtaláltam becsúszva a párna alá a készüléket. Hunyorogva oldottam fel a képernyőt,amin el kellett mosolyognom,hisz azóta is ők voltak ,majd  rákattintottam a kapott üzenetemre.
"Jó éjszakát Christine,legyen szép álmod 
                                     Puszi,Niall x" -olvastam magamban,miközben elmosolyodtam.
Istenem,de kis édes.Vagy ötször átfutott rajta a szemem mire sietve én is visszaírtam neki.
"Már majdnem megvolt xx de nyugi nem zavarsz:)) neked is szép álmokat! Puszi."
Végül  lehunytam a szemem,hogy kellemes álmaimba merülhessek.
 Biztosan meglesz,..fordultam át,hogy átkarolhassam macimat.

*Másnap

Ma reggel kipihenten keltem fel ,és vártam Annie-t ,hogy megérkezzen elém,amit pár perces késéssel meg is tett. Az órák átlagosan unalmasan teltek el ,de ez szokásos.Mi akkor is törekedtünk arra,hogy jól érezzük magunkat a tanár 'örömére',de hát két okos tojástól mit várnak. Nem beszéltünk a tegnapról,nem is jött most szóba,de láttam ,hogy neki is lenne mondani valója.Olyan elfoglaltak voltunk ,hogy időnk se volt beszélni.Folyton ide meg oda küldözgettek minket.Már nagyon fárasztó volt,de jót szórakoztunk. Majd a nap vége felé ,az egyik szünetben megkérdezte tőlem,hogy nem lenne-e kedvem ma este egy kis csajos ottalvós ,pletyizős estére,persze ha nincs mára más programom.
-Szóval pizsibuli? Jól hangzik! Persze,számíthatsz rám! -mondtam neki válaszul jókedvűen,miután már mennünk is kellett be a terembe.
Így hát a mai napom se lesz unalmas és egyhangú! Gondoltam magamban,miközben készülődtem,s pakoltam össze a cuccom, már otthon,hogy nemsokára át is mehessek hozzá.