2015. május 29., péntek

24. Fejezet-- Egyedül..vagy mégsem?

  Megérkezett az újabb rész! :)  komi után kövi! Nagyon érdekelne a véleményetek! :) Köszönjük! Jó olvasást:) !

(Louis szemszöge)

 Még hosszasan ölelkeztünk szótlanul, mialatt megpróbáltam megnyugtatni zaklatott lelkét. Mindkettőnknek, vagy legalább is nekem, őszintén jól esett. 
- És akkor elmeséled, hogy történt ez az egész? Én nem emlékszem semmire!
- Öhh - elkezdtem rajta gondolkodni, de hamar félbeszakított.
- Vagy tudod mit? Nem is akarom hallani! Nem érdekel, hogy akartak elrabolni! - mérgesedett fel.
- Igen, szerintem is jobb nem feleleveníteni! 
- De viszont azt már tudom, hogy nem Harry volt.. - hangja ismét összecsuklott.
- Nem, tényleg nem..De ne okold! - megpróbáltam a barátomnak segíteni a helyzetben.
- Átvert! Én nem haragudnék, ha elmondta volna az igazat! 
- Figyi, én mentem utánad, mert mi már előtte beszélgettünk, utána pedig mikor sikerült kihoznom onnan téged, 
- Honnan? - ezt nem szabadott volna megkérdeznie, ha elmesélném, hogy milyen körülmények között volt, még jobban sokkot kapna.
- Az most nem fontos, onnan ahol voltál. Tehát, miután elindultam veled haza, mivel nekem ott volt Rachel, más hova meg szintúgy nem fértél volna be, így Harry-re bíztalak. Veled maradtam volna, de nem lehetett.
- És miért nem vittél haza?
- Nem voltál eszméletednél.. - ekkor néma csönd uralkodott el közöttünk. - De rám ugye nem harag..
- Ne is gondolj ilyenre! Mégis, hogy tudnék? Nem tettél semmit! Harry beelőzött aznap reggel a vallomással. - ezzel azt akarja mondani, hogy megérti, hogy nem mondtam el, mert amúgy se tehettem volna. 
Kezein még mindig látszódott, hogy zavarodott, ahogyan önmagától reszkettek. Megragadtam őket, és magam köré tettem, ezzel újra lehetőséget adva ahhoz, hogy átöleljem. Még mindig nem nagyon tudott beszélni, és inkább csak halkan sírdogált. Elmondta, hogy ismét üresnek érzi belül magát, és jelenpillanatban képtelen bármire. Mikor egyre inkább kezdett kezeim között lenyugodni, felemeltem a fejét, hogy felém fordulhasson.
- Na most már lenyugodtál? - mondtam szemeibe nézve egy halvány mosollyal, mialatt az arcát dörzsölgette.
- Is-is.. - és feljebb ült egy kényelmes pontot keresve. Én pedig ránézvén, bólintottam egyet.
- Naa, ne vizslass, tudom, hogy gáz ruhában vagyok! - ajkain végre lágy nevetés hangzód ott el.
- Nem kell eltakarnod, így is tökéletes! - amire összemosolyogtunk. 
- Legalább a hajamat kössem fel normálisan! - majd rutinos mozdulatokkal meg is  tette. - Louis..
- Igen?
- Köszönöm, hogy segítettél!
- Most? - annyira jó hallani tőle, különös érzés ragad meg.
- Mindig! - majd szorosan hozzám bújt védelem kérően. És ismét ideillő némaság töltötte be a teret, valószínű már mindenki aludt.
Időközben körbenéztem a szobájában is. Szép bordó falán, különféle családi fotók, a szekrényén pedig rengeteg könyv található. Az e mellett sorakozó CD tartóban csupa olyan zene díszelgett, amit én is imádok. Az ágy a szoba közepén helyezkedett el a fal mellett, amelyen éppen ültünk. A bal oldalamon, a lábamnál pedig a mamuszai pihentek, s az ágy melletti éjjeli szekrény felett, egy aranyos kis naptár függeszkedett. Ez teljesen leírta őt. Az idő közben észrevétlenül telt, amelyről el is feledkeztünk egymás mellett.
- Ömm, nem azért mondom, de szerintem indulnod kéne.. - duruzsolta a fülem mellett, ahogy a csendben hirtelen eszébe jutott, hogy késő van. - Elmúlt tizenegy.
- Már? Tényleg jó ötlet lenne. - de igazából itt maradtam volna vele.
Ezzel egyúttal nagy nehezen felálltam mellőle, bár nem akartam. Valahogy egyszerűen elragadott a természete.
- Asszem most ki kell kísérnem. - árad belőle a lustaság, és a fáradtság, bár ennyi sírás után nem csodálom. Megfogta sajgó fejét, és megpróbált utánam jönni.
- Ha nem vagy jól, nem muszáj, hisz ha betaláltam, ki is találok! - próbáltam segíteni neki, de azért is ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjön a bejáratig.
- Ez így illendő!
Megállva egymás előtt az ajtóba, elköszöntünk egymástól.
- Köszönöm még egyszer! - majd miután elindultam, még hosszasan néztünk egymás tekintetébe, amíg végleg el nem hajtottam.
Erős szívdobogásom nem nyugodott, arra gondolva, hogy végre vele lehettem. Kicsit tartottam a hazaéréstől, de kénytelen voltam. Zaklatottan benyitottam a házba, majd sietve körbenéztem. Észrevettem, hogy kevesebben vagyunk, mint voltunk.
- Na végre, hol a csudában voltál? - kerekedett fel Zayn.
- Muszáj volt, nem hagyhattam.
- Annie után mentél? - szólt közbe Niall.
- Igen..
- Christine épp az elébb rohant haza, hogy felkereshesse.
- Tűkön ülve vártunk, hogy végre történjen valami, azt se tudtuk mire gondoljunk. Fogalmunk sincs az egészről. - idegeskedett Zayn. - Csak mindenki elviharzott szó nélkül! Azt hittük valami baj van!
- Harry? - kérdeztem felőle, de nem tudtam nyugodtan kimondani a nevét.
- Ő meg bezárkózott a szobájába, de mi köze neki ehhez?! Nem értem köztetek az összefüggést..Annie, és Harry az megvan.
- Nem nincs..
- Na jó, komolyan mondom itt mindenki megkergült! - zavarodott össze Liam is.
- Akkor szólhatok Christine-nek, hogy nincs baj? - érdeklődött Niall reménykedve.
- Persze! - bólintottam egyértelműen. - segítettem Annie-nek! - erre elmosolyodtak.
- De mégis mi történt ??
- Majd, ha Harry hajlandó kijönni, elmeséljük! Jobb lesz ha lefekszem.. - elég felkavaró napom volt, szükségem van a pihenésre. - Jó éjszakát! - intettem egyet a többiek felé, és már be is mentem a szobámba.
- Ezt a szülinapot. - motyogta valaki, amit még épp meghallottam.

(Annie szemszöge)

 Amikor észrevettem Louis-t mellettem, ahogyan a szemeibe néztem.. elállt a lélegzetem. Utánam jött, és ez nagyon megmelengetett. Hosszasan ott maradt velem, míg végül sikerült kicsit lenyugtatnia. Egész estémet a szobámban töltöttem, a saját gondolataimmal. Mintha ismét üres lenne a szívem, bár valahol úgy érzem, valaki újra betöltötte.
 Este még Christine is felhívott, ami szintúgy jól esett. Megnyugtattam, hogy 'jól' vagyok, és elmeséltem a történteket. Mivel össze-vissza hadartam mindent, kétlem, hogy felfogta volna  a teljes igazságot. A lényeg azt mondta mellettem áll. 
Holnap nincs erőm suliba menni, itthon maradok, akárki, akármit mond. Képtelenség lenne az, hogy még oda is figyeljek. Jelen pillanatban még azt sem tudtam hova koncentráljak, és szerencsére barátnőm holnap átjön hozzám. Nincs kedvem ezen filózni, inkább kizárok mindent magam körül, és lehunyom szemeimet. 

(Louis szemszöge)

 Próba közben arra észleltem fel, hogy valaki esze veszetlenül csörget a telefonomon. Rachel. Na még ez kellett. Szólt, hogy később átjön, mert itt maradt még valami régebbi cucca.
- Szünet! - leállították a fiúk a dalt, és mivel épp itthon gyakoroltunk, leültünk kicsit a nappaliba.
Mindenki elment a saját dolgára, mialatt Zayn-t láttam meg, ahogy Harry szobája felé tart. Még mindig nem jött ki.
- Louis! - meglepődöttségben hirtelen hátrafordultam. - ez kié? - mutatta Liam a szekrényen található telefont.
- Hát ezt egészen elfelejtettük! Annie-é !! - ezzel felemlítődött bennem a tegnap. Nagy rohanásában, itt felejtette. - Majd eljuttatom hozzá!
Fél óra elteltével valaki erősen csöngetett.
- Jól van megyek már! - majd mikor kinyitottam az ajtót Rachel állt ott. Egy kisebb fintorral üdvözöltem, és beengedtem.
- Ugye nem csak valami okot kerestél, hogy befuratkozhass, és, hogy veszekedjél?
- Nem, én?! - mutatott magára. Szégyellem, hogy leálltam egy ilyen öntelt alakkal. - remélem a kis barátnőcskéd nincs itt! - kíváncsiskodott.
- Semmi közöd ehhez.
- Na nem úgy volt, hogy Harry-é? Lese tagadod? Osztozkodtok?
- Ne avatkozz bele a dolgokba! Inkább haladj, és mond mi kell!
- Oké, ismerem a járást! - és egy vállon lökés kíséretében elindult.
- Kérlek ne kutakodj!
- Miért ne? - emelte fel a hangsúlyt.
- Mert ez az én szobám!  Tessék látom is! Ez kellett ennyire? - kiszúrtam a szekrényen helyezkedő ruháját.
- Aham! Örülök, hogy nem felejtetted el! - közeledni kezdett hozzám.
- ELÉG! - és sietve hátráltam.
- Jajj, miket képzelsz te, már nem kell a népszerűséged! Nincs is!
- Menj! - rosszul esett amit hozzám vágott.
- Azt teszem! De ne feledd, hogy nem mindig lesz szép az életed! Annie megemlegeti! - ezzel gyorsan lement. Én még leültem az ágyra, és össze szedtem magamat, nem mondhat róla semmit. Mire gondolhatott? Miért ordibál velem?!
- Fú hallod, ez a nő nagyon kész van! - jött oda hozzám Zayn, amint leértem.
- Az ilyen nem nevezhető nőnek! - feleltem dühösen.
- A próba elég volt már mára, együnk!
- Akkor vissza viszem a telefont!
- Jó rendben! - s elindultam a tárgy felé. Odaérve kikerekedett szemekkel észrevettem, hogy eltűnt.
- Srácok! Hova raktátok innen a telót?
- Mi sehova!
- Tényleg? - értetlenkedtem.
- Megmondanánk! Nem! - ekkor valami beugrott.
- Rachel járt erre?
- Hát asszem mikor elindult, bement oda!
- Komolyan mondom! Ez ez nem normális.. még ezt is?!
- Arra gondolsz, hogy ellopta? Minek kellett volna az neki ha Annie-é?
- Pont ezért! - és ezzel a lendülettel fogtam magam, és elindultam utána.





2015. május 25., hétfő

23. Fejezet-- Forulópont

 Köszönjük szépen mindenkinek aki kitartott, itt az új rész! :) Jó olvasást!:) xx 


 
" Ha megpróbáljuk sikerülhet..! "  

(Annie szemszöge)

  - Szia! - üdvözöltem Christine-t a kávézó sarkánál, ugyanis szólt, hogy délután átmegyünk a fiúkhoz. - Bocsi a késésért! 
- Hali!! - majd egy óriási nagy ölelést kaptam. - Nem baj! 
- Jajj, de boldog valaki! - elnevettem magam, ahogy szavaiból áradt a jókedv és a vidámság.
- Háát! - húzta félre a száját. 
- Jujj tényleg, hát a tegnap! - erre egy enyhe bólintást kaptam.
- Majd mindent elmesélek, de most mennünk kell! Várnak! Hány óra is pontosan? 
- Fél hat elmúlt.
- Mi? - lepődött meg - Haladni kéne!
- Akkor induljunk! - bár nem értettem mi ez a nagy sietség, és tartottam a találkozástól Harry-vel.
Azóta biztosan lecsillapodott minden, még üzenetet is kaptam tőle. De már nagyon kíváncsi vagyok, hisz múltkor megígérte, hogy később elmondja a választ. 
- Remélem nem nagy baj, hogy most jövünk. - majd háromnegyed órás késéssel, végül sietve bekopogtunk, mire két percre rá már nyitották is az ajtót.  
Tátva maradt a szám a látványtól, ami fogadott.
- Sziasztok lányok! - üdvözölt mosolygósan Liam. - Vártunk rátok, de nem bírtuk tovább visszatartani, már megvolt a meglepi.
- Waow, ismét kitettetek magatokért! Szép! - nézett körbe barátnőm. - Siettünk, csak valaki elkésett! - megforgatta a szemeit, ezzel rám utalva, de én teljesen össze voltam kavarodva. 
- Héé, lemaradtam valamiről? Mi ez a sok dísz? - vontam fel a szemöldököm, ahogy beljebb lépve körbenéztem.
- Hát Harry szülinapja van! - nézett rám Christine, miközben épp észrevették egymást Niall-el. - Azt hittem tudod! 
Majd ezt meghallva, végig futott rajtam a szégyen, hogy én ezt elfelejtettem, pontosabban nem is gondolhattam volna.
- Én nem tudtam. - s ekkor körbenézve a többieken, kiszúrtam Harry-t, aki a falnál támaszkodva hallgatózott. 
- Mondjuk igazad van! Én sem szóltam! - mentette meg a cikis helyzetemet barátnőm. 
Mindenki engem nézett , én meg csak egymagam álltam a talajba süllyedve, mikor valaki megállt előttem. 
- Szóval elfelejtetted a szülinapom? - szólalt meg kacér hangon, miközben az államnál fogva felemelte fejemet. Meglepően jól esett  nyitottsága a történtek után. 
- Nem tudhattam! - védtem meg magam durcisan. 
- Azért csak kellett volna fogalmadnak lennie róla! - de mosolyán látszódott, hogy csak kötözködni próbál.
- Harry, kérlek! - nevettem fel reménykedve, hogy már nem mi vagyunk itt a nagy show. 
Rátettem ujjaimat a szájára, ezzel elősegítve, hogy elnémíthassam egy kis időre.
- Szóval, bocsánatot kérek! Boldog szülinapot! - és szorosan átöleltem izmos, meleg testét. 
Mikor felelevenedtek a kocsiban való  történtek, még közelebb léptem hozzá, jelezve, hogy nem haragszom, és, hogy fontos nekem, de mikor előjött az utolsó szavaitól való félelmem, és a válaszától való tartottságom, pár lépést hátrább léptem tőle.
Megpróbálta nem figyelembe venni meghökkenésemet, de ő is kicsit összezavarodott.
- Köszönöm szépen! - és egy hosszú puszit nyomott az arcomra, amitől újra előjöttek felpezsdült érzéseim.
- Srácok gyertek! - szólt Niall, hogy mennyünk oda hozzájuk.
Üdvözöltem én is mindenkit, de szerencsére zártkörű 'buli volt, szóval nem voltak nagyon idegenek. Csak Sophia, Perrie, a fiúk, és egy-két barát.
- Hogy, hogy nincs itt a családod? - kérdeztem Harry-től.
- Szerintem ezt most nem olyanra tervezték a fiúk. - nevetett fel, akármi is járt abban az okos fejében.
- Gyere Annie, kóstold meg a tortát ha már nem kínáltak meg! - hívott oda Zayn az asztalhoz.
- Ümm, jól hangzik, milyen?
- Egyszerű csokis, de nagyon jó! - vágott bele Niall teli szájjal, hisz épp majszolta maga előtt.
- Ja igen, tessék, egyél belőle! - nyújtott is egy szeletet Harry.
- Magadtól nem jutott volna eszedbe? - makacskodtam vele.
- Na most vagy elfogadod, vagy megeszem én! - zárta le gyors, és inkább sietve betömtem.
Időközben letettem a szekrényre a telefonomat, mert zavart a zsebembe, s ott összefutottam Louis-val is. Váltottunk pár szót, és visszasiettem a barátomhoz. 
- Köszönöm, finom volt!
- Örülök! - és letéve a tányért, hogy egy kicsit én is szórakozhassak, szorosan odabújtam hozzá, és jó mélyen beletöröltem a számat  a fehér felsőjébe. Ajkaimmal éreztem felsőtestét a laza pólója alatt, ahogy erősen érintkeztek egymással.
- Hééé! - szólt rám a  megjelent gödröcskéivel puha arcán. - Akkor már én is lenyalhattam volna..
- Ezt nem akartam tudni. - és felnevettem a reakciómmal együtt. 
- Most maradjak ilyen koszos?  - mutatott magára.
- Nem muszáj! - ekkor megzavarták a beszélgetést.
- Harry!! - jött oda vidáman Soph, vele egy számomra ismeretlennel. - Boldog szülinapot! - s átadtak neki pár jó, nagy csomagot. - Reméljük tetszik! - én meg inkább csöndbe maradtam.
- Ohh, köszönöm! Már a tetejéről látom, hogy biztos jó lesz! - ekkor adott nekik egy egy puszit, mialatt gyors belekukkantottam, és észrevettem, hogy egy nagy táblacsoki mellett, egy fehér boxer villan ki.
A lányok távoztával Harry felnevetett, és oldalra rakta a csomagokat.
- Öö..bocsi de én nem hoztam ajándékot! - nagyon kellemetlenül éreztem magamat..újra.
- Nem baj, megoldjuk, szóval miről beszéltünk? - gondolkodott el. - Ja..hogy feljössz velem átvenni most már a pólóm!
- Nem mondtam, de rendben! - ezzel konkrétan megfogott és elindult velem az emeletre. Megpróbáltam rúgkapálni, de ezt mind sikeretlenül.
Szerintem nem is kell említenem, hogy Liam utánunk fütyült. De bár valamit észrevettem. Louis bánkódott tekintettel ránk nézett, majd lerogyott a kanapéra, megpróbálva másra koncentrálni.
- Harry, ne fogj ilyen erősen! - mocorogtam össze vissza nevetségesen, miközben elakartam felejteni a Lou-s gondolataim.
- Akkor ejtselek el?
- Neee! - felijedtem, mikor volt egy olyan mozdulata. Majd hirtelen se perc alatt beérve a szobába, letett a földre.
- Ez rázós út volt. - megkönnyebbülve szusszantam egyet. 
- Talán kételkedtél, hogy nem bírlak el? - majd összenevetésünk következtében, magára mutatott. - Vedd le a pólóm..Végül is te okoztad.
- Nem kéne előtte másikat keresned?
- Nem, vedd le! - szavai közben beleharapott ajkaiba, én pedig hezitálva bólintottam.
Miközben épp nyúltam, hogy teljesítsem kérését,  és már félig fedetlen volt a felsőteste, megharapta a nyakamat. Meglepődtem váratlan mozdulatától, de jól esett. Idegesen levettem most már végül a pólóját, ezzel felfedve teljes mellkasát. Hevesen lüktetett minden erem, ahogyan előttem állt ő, ezzel a lélegzet elállító tekintettel. Végig simítottam az izmain, és lekapott ajkaimra.
Erőteljesen nekidöntött a falnak, és mély, heves csókokat váltottunk egymással.
Kezei egyre lejjebb csúsztak a derekamon, míg meg nem ragadtak és az ágy felé nem kezdett vinni.
- Harry! - szóltam rá lihegve, miközben még mindig a szoba közepén álltunk egymás karjaiban. Egy gyors mozdulattal benyomta a lábával az ajtót, és az pedig egy halk koppanással becsukódott.
- Ha már nem vettél nekem ajándékot.. cserébe..! - majd ezt követően elkezdte a pólóm szélét babrálni. Nagyot néztem, és érzéseim egyre inkább váltottak a félelemre, és a húzódzkodásra.
- Harry!! - most már erőteljesebben rászóltam, és ellöktem magamtól. - Gusztustalan, mit képzelsz?? - majd dühösen hátráltam. - Ezt..ne így. - én is imádtam minden mozdulatot..de nem kívántam azt tőle. Szeretem, megbíztam benne, de nem vártam, hogy így kihasználjon, vagy, hogy is mondjam, mert együtt vagyunk.
- Nee várj.. nem bírtam uralkodni magamon..csak nézz magadra..gyönyörű vagy!
- Na elég..
- Nem most komolyan mondom, sajnálom!! - és erősen megragadta a kezemet.
- Megyek! - majd épphogy megfogtam a kilincset, mikor visszarántott.
- Maradj! - zöld szemei nagyon csábítottak vissza hozzá. - Kérlek!
- Jól van, még úgyis beszélnünk kell. - és szembe álltam vele, ahogy leült az ágy szélére.
Idegesen lehunyta szemeit, és elfordította a fejét. - Nincs mentség!
- Akkor figyelj.. - és feljebb ült, hogy adhasson egy puszit, de elhúzódtam tőle. - Jól van már úgyis mindegy - kezdett bele feszülten.
- Hallgatom. - de csöndbe maradt. - Hallod Harry! Ha már ennyit terelted a témát, meg minden más, ehhez is legyen merszed! - és bátorításként, megfogtam a karját. Mi ebben az olyan nehéz?!
- Szóval.. - belekezdett, miközben idegesen felállt és járkálni kezdett, én pedig összekulcsolt kezekkel vártam a többi szavát.
- Még ma.. - gondoltam, ennél nagyobb feszültség már úgyse lehet köztünk.
- Rendben, ha már ennyire sürgetsz, és tudni akarod! NEM vállalom el, mert nem én voltam! - nyögte ki végül erőteljes hangnemben.
- Miii?? - felvont szemekkel csodálkoztam, és gondolkodtam el a válaszon. - Nem értelek!
- NEM ÉN TETTEM ÉRTED?! - ekkor már én is zaklatottan válaszoltam vissza.
- A-Aa MIT? NEM IS TE VOLTÁL OTT?
- NEM! - és mérgesen leborult az ágyra.
- De, de én tudom! Velem voltál este! - össze-vissza habogtam, azt se tudtam mire gondoljak.
- Akkor igen, mert én vigyáztam rád.
- Kérlek, meséld el értelmesen! - majd felült, és halkan beszélni kezdett, amire összeszorult a gyomrom.
- Tehát, aznap.. a koncert után.
- Mikor Dave elvitt?!
- Igen,  mesélték, hogy mi történt veled, és majd miután megmentettek rémesen néztél ki. Sikerült megoldani a problémákat, és rám bíztak..fogalmam sem volt rólad.
- De mégis kiről beszélsz? - szavai hallatán kicsordultak a könnycseppjeim, hiába próbáltam visszatartani.
- A lényeg hazudtam.
- Szóval hazugságban éltem?! - még mindig lehetetlen volt felfogni..végig azt hittem ő az, aki képes volt értem ezt tenni, azt se lett volna baj ha igazat mond, de így.. - Csak kihasználtál!
- Nem..vagyis de. Nem fogok tudni tanúskodni, sajnálom!
- Ezt az önteltséget! - már mondhatni sírtam. - Akkor mégis ki? Kiről beszéltél az elébb??? - Már nagyon kíváncsi voltam az illetőre.
- Annyira tudni akarod?
- Hát szerintem elkel mondanod! - erősködtem.
- Igazad van. Tessék, légy boldog! Louis! Igen ő volt! - nagyon meglepődtem, de mégse volt annyira váratlan. A név hallatán átjárt a melegség.
- Louis?!  Miért kellett eltitkolnod?
- Mert.. MERT! Nem bírtam mást mondani!
- Nem akartál!
- Hagyj! Szépen akartam megbeszélni, de látom nem jött össze! Most már boldog lehetsz! Majd tanúskodik a Louis-kád! - és bevágódott a takaróba, ezzel kizárva engem.
Amúgy is mentem volna, de most kénytelen voltam. Harry hiába nézett utánam, egy bizonyos 'bocsánat' tekintettel, nem bírtam a szemébe nézni, és futólépésben kiléptem a szobából. A könnybe állt szemem miatt alig láttam normálisan a lépcsőt, de sikerült épségben lefutnom rajta, és se szó se kép nélkül, végigviharozva  a nappalin, igyekezve nem nagy feltűnést keltve, kiléptem a lakásból. Egyenesen hazáig 'menekültem', bár félúton azt hittem a fájdalom miatt, amit éreztem, hogy ott esek össze, és majdnem leültem a sötétben egy kivilágítatlan hátborzongató utcában. Cserben hagytak.
Hazaérve sietve ledobtam mindent, és becsaptam magam után az ajtót. Szerencsére látták rajtam a többiek, hogy feszült vagyok, és békében hagytak. Összetörtem, bíztam benne.

(Louis szemszöge)

 Minden jól alakult, úgy ahogy terveztük! Sikerült Harry-t felvidítani, és még a kellékek is meglettek. Időközben szerencsére volt alkalmam Annie-vel váltani pár szót, csak sajnos nem tartott sokáig, lepakolt, és már vissza is ment Harry-hez. 
Ám de, mikor mindenki csendben ült, vagy beszélgetett, valami megzavarta a nyugalmamat. Épp a saját gondolataimba voltam elmerülve, amikor Annie zokogva végig szaladt a folyosón, miután csak úgy elment, hiába kiáltottam hirtelen utána. Nagyot néztem e váratlan fordulaton, és azonnal felpattantam, nagyon aggódtam. Bekopogtam Harry-hez de nem válaszolt, így kénytelen voltam megrángatni a kilincset. Bezárta. Na azzal a lendülettel és összekavarodott fejemmel, felvettem a kabátomat, és útnak indultam.
- Hé hova mész? - kérdezett utánam Liam, de nem volt ehhez kedvem. Én sem voltam benne biztos. De abban igen, hogy Harry volt, valószínű elmondta. Jól esett ebben a tudatban lenni, de egyből kizökkentett az, hogy ő rosszul van. 
- Kérdezd Harry-t, vagy nem, semmit! Majd elmondom! Rohanok! - hadartam össze-vissza mérgemben, és a kocsimhoz siettem. Hogy lehet valaki ilyen..
Próbáltam az útra koncentrálni, és minél gyorsabban odaérni hozzá. Muszáj volt utána jönnöm, szüksége lehet rám. Mindig is több volt minden egyes szavunk, érzem.
Átgondolatlanul, sietve leparkoltam a ház előtt, majd már be is kopogtam hozzájuk. Idegességem miatt elég sürgetősen hangzott, mert vagy ötször megtettem. 
- Szervusz, keresel valakit? -  üdvözölt egy fiatal hölgy, gondolom az anyukája. Gyors bemutatkoztam neki, miután a lényegre tértem.
- Annie-hez jöttem! - majd beljebb invitált. 
- Nem tudom, azt hiszem nincs jól. - ő sem volt abban biztos, hogy jó ötlet lenne-e ez, de megmutatta hol találom.
Nagy léptekkel közeledtem a helység felé, miközben hallottam, hogy a bátyja azt magyarázza, mi van ha én bántottam meg, és biztos maradnom kéne-e. Na ez még gondolatnak is rossz. S ekkor még gyorsabbra vettem a tempót, miután megtaláltam a szobát.
Halkan a csukott ajtóhoz közeledtem, és félve megálltam előtte. A rajta levő matricák miatt biztos voltam, hogy az övé. Imádjuk ezeket a bandákat. 
" Na Louis Tomlinson rajtad a sor" hangoztattam el magamban, miután erőt gyűjtöttem, és óvatosan benyitottam. Ott feküdt az ágyon összegubózva, látván, hogy nagyon kivan szegény. Csukott szemei alatt végig nedves volt a bőre, bizonyítva, hogy sírt. Közelebb lépve hozzá, leültem az ágy szélére, és letöröltem a könnycseppjeit. Mindvégig azt hittem alszik, mikor érintésemre lassan kinyitotta szemeit, és újra előtörtek az érzelmei.
Nem nézett rám, csak maga elé bambult.
- Annie.. - próbáltam felhívni a figyelmét, mire meglepődött mozdulattal felém fordította a fejét.
- Louis.. Hogy kerülsz ide? 
- Eljöttem hozzád.. - de még mindig nem értette. - Tudok mindenről.. azt hiszem.
Ekkor felült, és magához szorítva egy párnát, zokogni kezdett.
- Hogy engem csak kihasználnak, és utál mindenki. Én vagyok ilyen rohadt szemétláda!? Vagy mi van? Még meg is akarnak ölni? - vagdalózott mindent, ami csak eszébe jutott, ezzel saját magát okolva.
- Nem, szó sincs erről! - és közelebb húzódzkodtam hozzá. Remélve, hogy engedi átkaroltam lüktető testét, mire szerencsére válaszul szorosan belém kapaszkodott.
- Akkor miért hazudik mindenki? - kérdezte jogosan.
- Ez nem olyan hazugság volt.. - de már ő se tudta mit mondjon.
- És te miért nem mondtad el? 
- Nem tehettem! Egyszerűen akkor ott volt Rachel, és így alakult.
- De akkor igaz..hogy te-e mentettél meg? - erre még szorosabban ölelni kezdtem.
- Igen, igaz!
- Louis..- mondta halkan, mire a szemembe nézett.
- Köszönöm! 
- Semmiség! - és újra egymás vállán pihentünk.






2015. május 9., szombat

1. Díj






Köszönjük a díjat Bogiii Directioner!

Szabályok:
-Írd ki kitől van a díj
-Írj magadról 10 dolgot
-Válaszolj 10 kérdésre
-Írj 10 kérdést
-Küldd tovább a díjat.

Kriszti: (5)
- Gitározok!♥
- Imádom a One Directiont! Niall a kedvencem :)*-*
- Nagyon sok mindent kipróbáltam már, de jelenleg a baseballt játszom.
- Nem tartom magam nagy valakinek.
- 15 éves vagyok.:)

Annika: (5)
- 15 éves vagyok
-Imádok énekelni!!!!! <3
-Rendszeresen olvasok, mostanába pszihológiai, és romantikus történeteket.
-Sokat hülyéskedek, enélkül nem lehet kibírni az egyhangú napokat!:D
- Baseball-mániám van! Kezdők vagyunk, egy jó ideig nem fogunk nyerni, de én úgy vagyok vele, ha vesztünk, akkor is nyerünk, nem feltétlen győzelmet...:) Egyébként meg nagyon menő amerikaiak ellen játszani *--* :'D
-Zene nélkül nem tudnék létezni!

10 válasz:
1. Mi az ami igazán fontos számodra?
- Szerintem a család, a barátok, és a saját célunkért való küzdelem. :)
-Víz, étel :'D
2. Mi az, ami mindig meg tud nyugtatni?
- Ha zenét hallgatok, és kikapcsolódom a barátaimmal.
- Ha otthon lehetek, és nézhetek kifele az ablakomon.
3. Miért kezdtél el blogot írni?
- Kiakartam magam benne próbálni, meg volt pár ötletem, amit leszerettem volna írni.
- kb ugyanez
4. Hány blogod volt eddig?
- Ez az első igazi.
- ez a hatodik, de az előzőeket mind abbahagytam, nem voltam megelégedve velük.
5. Sportolsz valamit?
- Mindketten Baseballozunk.
6. Szeretsz egyedül lenni? Miért igen/nem ?
- Nem, szeretem ha társaságban vagyok.
-Nagyon szeretek egyedül lenni, olyankor senkinek sem kell megfelelnem, senki se zavar/idegesít, és ha egyedül vagyok az azt jelenti, a szobámba vagyok, ami eleve jó :D
7. Ha bármit kívánhatnál, mi lenne az?
- Hogy valóra váljanak az álmaim, és, hogy minden rendbe legyen a világon!
- Az hogy a Gyűrűk ura világa létezzen, és Legolas megkérje a kezem :33
8. Van valami visszatérő álmod?
- Mostanában nincsen, hanem inkább előre lejátszódik a következő nap.
-Egyszer volt egy olyan álmom, aminek megálmodtam a folytatását. Nagyon rémisztő vámpíros volt :O
9. Szeretnél valamikor majd az írással foglalkozni?
- Mint rendes munkaként nem.
- Nem tudom, mit hoz majd a sors, talán :)
10. Ki a kedvenc blog, illetve könyv íród?
- Hát nekem egyik sincs:D
- Nekem sincs, egyszerűen csak elkezdek olvasni, és megragad...vagy nem xD


10 kérdés:
- Hány testvéred van?
- A családod tudja, hogy blogot írsz?
- Érdekel mások véleménye? Miért?
- Kedvenc zenészed?
- Miben értél már el eredményeket?
- Kit szeretsz a világon a legjobban?
- Mit próbálnál ki a legszívesebben?
- Mi volt a legmegrázóbb élményed?
- Kedvenc színed?
- Hiszel a lélekvándorlásban? :D

Akinek küldöm a díjat:

Forgetting
Nascar and the wonder girl

2015. május 5., kedd

22. Fejezet-- Meddig húzzam még?

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek aki olvassa! Már több, mint 7000 megtekintés! És kérlek kaphatnánk egy kis rövid véleményt? 

 (Annie szemszöge)

  Ez a göndör fürtös fiú folyton elfeledteti velem, hogy szólnom kéne a tárgyalás miatt, és már így is nagyon elhúztam. De mikor velem van, sosincs kedvem felhozni az előző reakciójára gondolva, hisz attól félek, hogy újra felkapja a vizet. Amúgy is, Dave-et nemsokára megtalálják, és a tárgyalásig van még idő, amelyen a bűnösnek, mondhatnám inkább a gyilkosnak, is kötelező megjelennie. Ettől még a szőr is felállt a hátamon. Ekkor az órára pillantván jutott eszembe, hogy tegnap hiába mondtam Harry-nek, hogy vigyen haza, mert másnap suli, ragaszkodott a meglepijéhez, amit igazából nem bántam meg, szóval  mindjárt csengetés, én meg elfogok késni. Még jó, hogy egy órával később kell ma bemenni. 
- Harry!! - szóltam utána, mikor épp elindult a ház valamelyik helységébe, de nem igazán vonta fel rá a figyelmét.
Már vagy 5 perc elteltével várok rá, mikor végre hajlandó volt idejönni.  
- Na végre! Már majdnem utánad mentem! - mérgelődtem picit duhajkodva.
- Igen?? - húzott oda magához kacér mosolyával, de én lelöktem magamról kezeit. Nem azért, mert haragszom rá, de még ilyenkor is ezt csinálja.. - Valaki nagyon nyűgös! - nevetett fel - egyébként miért van rajtad cipő? - nézett kérdőn.
- Épp megakartalak kérni rá, - vágtam be a cuki pofit - hogy légy szíves elvinnél engem gyors haza, majd  a suliba? Amúgy is, miattad vagyok itt! - adtam rá egy plusz indokot.
- Miért, baj? 
- Nem, ezt nem mondtam! Na de akkor? - néztem fel kutyaszemekkel.
- Gyerünk! - intett előre örömömre. 
- Kösziii! - megköszöntem egy öntelt mosollyal, és sietve beültünk a kocsiba.
Útközben gyors felhívtam Christine-t, hogy nyugodtan induljon el nélkülem. Majd ezt követően kiszálltam a házunknál, és rekord idő alatt összepakoltam, mialatt ő  odakint várt.
- Wow, csini! - kommentálta hirtelen felkapott öltözékem, a járműhöz érve. 
- Ha te mondod. - nevettem, miközben sietősen bepattantam mellé, és ismét elindultunk.
 A lapuló csendességet megtörve, most már idejét éreztem annak, hogy újra felhozzam a témát kettőnk között. Végül is minek halasztani.
- Harry.. - néztem közben az ablakon kifele, hisz éreztem, hogy nem fog örvendeni mondatomnak. 
- Igen? 
- Tudod... - mondtam egyesével a szavakat. Még mindig nem néztem a szemébe.
- Az a helyzet, hogy most már tényleg meg kéne mondanod.. Leszel a tanú ? - ekkor felé fordulva láttam, hogy valami nem oké vonásaiban. 
- Ne kezd kérlek.
- De mit ne kezdjek? - morgolódtam, de nem hagyhatom annyiban. - Csak válaszolj!
- Nem mindegy most már ez, az egész ügyben? Ennyire fontos? - hangjában zaklatottságot, és idegességet véltem felfedezni.
- Képzeld az. - de nem volt okom szidni őt. Mindig is nagyra fogom becsülni tettét. - Csak kérlek válaszolj már! - emeltem fel enyhén a hangom. 
Erre reakcióként szorosabban megmarkolta a kormányt, és a levegő csak feszültebb lett a kocsiban. Most megint én leszek az oka mindennek.
- Harry! Igen vagy nem?! - kérdeztem, most már erőteljesebben, kerülve a felesleges magyarázkodásokat.
Még mindig csöndbe maradt, de már nem a lágy, gondoskodó tekintettel. Komoly, merev szemekkel nézte az utat, ahogy szavaimra hirtelen benyomta a féket, s befordult egy parkolóba. Ledermedtem, nem hittem, hogy megint ez lesz belőle, titkolna valamit? Esküszöm azt hittem kidob az autóból, de, mikor csak maga elé nézett lekókadt mosollyal, elszálltak ezek a gondolataim. Félve emeltem fel a fejem, de tudtam, hogy nem bántana, hisz nincs oka. Csak ismét nem értettem az egészet, és enyhén megijedtem a hangulat változástól.
- Megint elérted azt, hogy nem értelek. - fordultam felé, de se kép, se hang. - Azt szeretnéd, hogy kiszálljak? - próbálkoztam még egyszer, de, mikor erre se jött válasz, egy halk 'hát jó' -val fogtam magam, és mérgesen lenyomtam a kilincset. Semmi nem érdekelt, nem gondolkodtam, s épp, mikor erővel csaptam volna be magam után az ajtót, egy kéz szorította meg az enyéimet, miképp utánam nyúlt. Felkaptam fejem, miután sietve az illetőre néztem. Ártatlan zöld szemei mélyen az arcomba fúrták magukat, ahogy maradásomért könyörögtek,  pedig ő  nem szólt hozzám.
- Ne, kérlek maradj! - húzott vissza.
- Akkor most már hajlandó vagy beszélni?  - ültem vissza mellé, egy kis távolságot tartva. - Miért nem tudsz nekem sose válaszolni? - hangom aggodalmas volt.
- Ez nem ilyen egyszerű.. - egyből az ugrott be, hogy végül is, ha meglátnák, címlap sztori lenne, hogy "Harry Styles a rendőrségen", de attól ez se nyugtatott.
- Még is mi? - vártam tőle a választ.
- Majd később, légyszi.. - szavai olyan magabiztosnak tűntek, hogy én hülye újra ráhagytam, és szótlan maradtam.

(Harry szemszöge)

 Mikor Annie megemlítette a tanús dolgot, nagyon felmérgelődtem,..de nem rá, hanem magamra.
Istenem de marha vagyok, biztos most saját magát okolhatja, vagy éppen engem, de nem azért nem szólaltam meg, mert bunkó vagyok, vagy felmérgelt, hanem, mert kellett egy kis idő, hogy megálljak, és átgondoljak mindent. Az engem elterítő érzéseim össze-vissza kavarogtak bennem, és nem volt erőm megszólalni. 
 Tudom, hogy nem húzhatom sokáig. Hazugságban tartom szegényt, ezért el kéne mondanom az igazságot, hisz Louis-t is sajnálom, bár nem tudom, hogy zavarja-e,  neki azt hiszem ez mindegy...vagy nem. Tehát, most vagy folytatom a kamuzást, és továbbra is kihasználom a lehetőséget, vagy elmondok mindent.  Szóval hamarosan erre is sor kerül. 
A sulinál gyors kiraktam őt, majd haza sietve, bevágtam magam a kanapéra.
- Figyelj haver, takarítani kéne. A lányok is átjönnek, meg majd a hétvégén Louis tesója is, ne szégyenkezzünk már folyton! - állt meg mellettem Liam, miközben félfüllel az utasításait hallgattam. 
- Hagyd, egy ideje hozzá se lehet szólni! - jött be a szobába Zayn, utalva arra, hogy nemrég próbálkozott kommunikálni velem.
- Nem, semmi.. - duruzsoltam az orrom alatt, csak ne faggassanak már. Elakarom felejteni, legalább most ne járjon már ez a fejemben.
- Nem hisszük el! - szóltak vissza.
- Ő biztos tudja az okát. - vágott bele Louis váratlanul, a szoba valamelyik másik részéről.
Mi volt ez a hangnem? Sejtem, hogy mire gondolhatott, és félek, hogy arra..amire én. Hirtelen felpattantam helyemről, és kimentem  a konyhába egy kis frissítő hideg vízért.
Útközben Niall-t pillantottam meg, ahogy éppen a nyitott ajtó mellett pakolászott az általam keresett helységben, mikor érkezésemre leállt egy pillanatra.
- Hallottam valamit, minden rendben? - aggódott irántam.
- Nyugi, igen, csak egy kicsit bonyolult lett egy-két s más.. - vállára tettem a kezemet megnyugtatásként.
- De, ha mégis.. - folytatta, de a szavaiba vágtam.
- Nem..minden rendben. - és egy halványan mosolyra vontam a számat, bár tudtam, hogy még ki kell találnom valamit a legközelebbi találkozásig. - De, abban tudnál segíteni, ha készítenél nekem valamit!
- Ezt jól átgondoltad? A precíz munkához idő kell, és te se akarsz felfordulást. - nevetett mondata közben.
- Az is elég, hogyha rendelsz! - mértem fel újra a helyzetet.
És egyből intézkedni kezdett, mialatt felvonultam a szobámba. Ezért szeretjük őt ennyire.


(Christine szemszöge)


 Kora délelőtti első órán, egyedül ülve koncentráltam a táblán lévő szövegre, amikor valaki erős kopogása zavart fel. Fogalmam sem volt, hol a csudába lehet Annie, de, mikor kinyitották az ajtót, őt pillantottam meg. Feldúltan közeledett felém, ahogy helyet foglalt a szokásos mellettem lévő helyén.
- Vagy fél órát késtél !
- Ne is mond ! - a fejére tette a kezét.
- Mi a baj? - láttam, hogy valami nem stimmel vele, furcsán viselkedett.
- Harry és a tanús dolog, újra.. - suttogta halkan. - Megint sikerült elkerülnie a választ.
- De miért nem lehet megmondani, hogy igen vagy nem?
- Na ez az amit én sem tudok! - idegeskedett miatta.
- Nyugi, ha azt mondta később, hidd el teljesíteni fogja!
- Remélem!
Majd terelve a témát, elmesélte Harry hajnali akcióját. Teljesen feldobta a fiú őt, és neki is jól esett, hogy van akire számíthat, és olyan, aki erős támaszt nyújt számára. Beszélgetésünknek köszönhetően a földrajzból sem lett semmi tudásunk, de amúgy se lehetett volna, hisz túlságosan elvonták a délutánon járó gondolataim a  figyelmemet.
- Figyu, kaja után eljöttök velem vásárolni? Segíteni kéne kiegészítőt nézni a környéken nyílt új boltba! - jött oda hozzánk Barbara az udvaron.
- Ahaam! Miért ne? - válaszolt rögtön Annie, örülve, hogy ezzel egy kicsit elfeledhet mindent, de én csak egy 'Ööö' -t tudtam kinyögni, elgondolkodva azon, hogy van már programom.
- Na, mi az? - fordultak felém, mire szerény mosollyal megráztam fejemet.
- Azt hiszem egy darabig én is ott tudok lenni! - tudtam le egy kis időnyi eltűnődés után.
Volt kedvem elmenni a lányokkal csavarogni, hátha netán kinézek magamnak valami jót, főleg, hogy még én sem voltam abban a boltba. Idővel egymagam maradva egy fa alatti padon bambultam el a körülöttem lévőkön, mikor a táskámban búgó telefonom vonta fel a figyelmem. Gyorsan előkotortam, és kíváncsian néztem meg ki az, bár ezt sajnos nem tudtam meg, hisz ismeretlen számot írt ki.
- Igen,tessék? - szóltam bele, mire a túloldalról halk röhögést észleltem. Eléggé ismerős volt a hang.
- Christine? Üdvözöm! - nagyot néztem a válaszon, mégis ki kereshet. - Itt Payne. Liam Payne, 007-es ügynök!
- Te jó ég! - törtem ki nevetésbe. - Én is üdvözlöm önt! De mivel nem ismerek semmilyen ügynököt, le kell tennem! - hülyültem vele.
- Ohh, várj! - hadarta el sebtiben. - Beszélnünk kéne!
- Jó oké, persze! Bocsi még nincs elmentve a számod!  Miről lenne szó?
- Szóval szülinap.. - kezdett bele.
- Újra?  Jajj tényleg! Harry!
- Úgy bizony! De előtte lenne még egy kérdésem.. Te észrevettél rajta valami furát mostanában? Vagy Annie mondott valamit? - érdeklődött barátja után.
- Háát, én nem tudok semmit, de van egy kis dolog a háttérben.
- Pontosabban?
- Harry mindig elhalasztja a tanús kérdésre a választ, ez.  Annie ezért is most egy kicsit összekavarodott, de amúgy nézve más nem  lehet, hisz teljesen jól megvannak, imádják egymást. Meg nekem is jól esik, hogy van aki törődik vele a történtek után, egyedül nem tudom felbírt volna e újból 'állni'. Szóval lényegében Harry mindig ott van, és őszinték is egymással! - szedtem össze gyors gondolataimat.
- Az biztosan igaz, hogy Harry szereti és sohase bántaná! Sőt remélem már nincs is annyira maga alatt, ugyanis Niall rendelt a kedvéért kaját! - mondatán hirtelen elvigyorodtam. Melegség járta át a testem ahogyan rá gondoltam.  Kijelentésére enyhén felnevettünk, majd egyetértettem vele.  - Szóval visszatérve, holnap lesz a szülinapja, és egy kisebb meglepetés szerű felköszöntést kéne tartani! De mivel Zayn-ék nincsenek itthon, és Louis se ér épp rá, segítség kéne!
- Bármikor! Legalább jobb kedvre derítjük! Csak mibe kéne?
- Az is megfelelne ha hoznál díszleteket, és holnap hat óráig eljuttatnád, bár addigra nektek már amúgy is itt kéne lenni!
- Öhh jó, szerencsére otthon van egy csomó, azokat felhasználhatjuk! Ezenkívül meg tetszik az ötlet, majd jelentkezem velük valahogy! De most már le kell tennem! - közöltem vele.
Végül megszakítottuk a hosszas beszélgetésünket, ami tény, hogy elég terjedelmesre sikeredett, majd észrevéve az udvar ürességét, nyomban futni kezdtem a terem felé.
Pár órával később a kapu előtt vártuk ..., de azt hiszem még eltarthat egy jó ideig, mire ő elkészül. Aztán nem sokkal utána egy végzős diákkal lépett ki a főbejáraton, és egy gyors puszi után odasietett hozzánk. Iparkodva hagytuk el az épületet, miután megérkeztünk a boltba. Egy nagy állványon nézegettük éppen kinek mi tetszik, mikor új témát hoztunk fel.
- Na, nem is tudtam, hogy együtt vagytok Tyler-rel ! - kíváncsiskodott Annie.
- Ja, nekem se tűnt fel!
- Hát, úgy néz ki összejött! - dörzsölte össze a kezét örömében.
- Irtó helyes, szerencséd van! - kacsintott felé, mire egy magabiztos bólogatást adott.
- Éss veletek mi újság? - fordult felénk, s Annie-n látszott, hogy nincs kedve erről beszélni.
- Hát ezt most inkább hagyjuk! - mosolygott fel, mialatt egy szép nyakláncot kezdtünk el nézegetni,  bár érződött, hogy szívesen áradozna róla.
- Nekem mindegy, te érzed! - vonta meg a vállát, majd újra megszólalt - Na és rólad még nem beszéltünk! - nézett rám váratlanul, mikor épp az órát szuggeráltam.
- Öhh, szerintem indulnom kell! - nem tereltem a témát, tényleg idő volt.
- Nem tán valakihez! - szemöldök vonogatásán elnevettem magam, és Annie-re néztem.
Szemeivel kíváncsian nézett rám, amire csak parányit bólintottam, és halvány mosolyra húztuk a szánkat. Persze ezt mind észrevétlenül, mivel még nem nyilvános.
- Nem húzom tovább az idődet, menj! - fogta meg végül a vállam, kizökkentve gondolataimból, miközben szerintem elpirulhattam.
Hazaérve a kellemes levegőről, gyors lepakoltam mindent, és mivel csak nővérem volt itthon, üdvözlése után a szobámba siettem. A percek olyan hamar elteltek, hogy egyik pillanatról a másikra, csak azt észleltem, milyen szépen megy le a nap, és sötétednek  be fokozatosan a szobám különböző részletei. Spot megnyugvóan aludt az ágyam közepén, miközben a gardróbom előtt álltam azon gondolkodván, mit vigyek fel. A ruháim között keresgélve, egy szuper ötletem támadt. Felveszem azt, amit tőle kaptam, ezzel is különlegesebbé tehetném a mai napot, és úgyis az a kedvencem. Sietősen kikaptam a helyéről, és már bele is bújtam. A hajammal nem sokat babráltam, egyszerűen hagytam, hogy a vállamra lógjon, és szétterüljön rajta. Már naplemente után járt, és a villanyok is felkapcsolódtak, én pedig föl le járkálva igyekeztem mindent megcsinálni, és már azt se tudtam hol jár az eszem. Össze vissza kapkodtam, reménykedve azon, hogy nem marad ki semmi olyan, ami fontos lenne. Idő húzásként közben sikerült rendet raknom, és éppen a gitár kottáimat rendezgetem a szekrényen, bár mi mást, a könyvek és én? Jó vicc. Azok nálam nem nagyon voltak megtalálhatóak. Végül későre járván gyors átnéztem mindent, mikor a tükör előtt megálltam, és észrevettem, hogy a smink elmaradt. Tipikus én, és mivel már alig volt rá időm, sietősen keresni kezdtem a kellékeket, bár nem sok sikerrel, mert már vagy öt perce kirámoltam mindent ahol csak lehetne, és sehol sincs. Aztán nagy örömömre a szemem előtt heverő kis táskámban megtaláltam, majd gyors felraktam magamra egy kisebb réteget. Sose verem nagy dobra, nem vagyok az a cicababa aki elbújik alatta. Majd épp elkészültem azt hiszem most már mindennel, mikor tesóm kopogott be hozzám.
- Mi ez a fekete kocsi a ház előtt? - kérdezte érdeklődően, miközben végig futott rajtam  a tekintete.
- Oh, már itt van? Mióta parkol itt?
- Épp az előbb fordult be. De most már értem! - mosolyodott el. - Kit sikerült felszedned? - kuncogott, mire oldalba böktem.
- Héé!
- Jól van, szóval ki az? Egy udvarló? - kérdezősködött most már komolyabban.
- Azt hiszem nevezhetem annak..!
- És most érted jött igaz? - nézett újra a ruhámra.
- Igen! - és nem sok faggatás után magamra is hagyott, hogy felöltözhessek, majd végül kilépjek a házból. Közbe pedig jött egy sms-em, melyben szólt, hogy itt van, én meg csak annyit írtam rá, hogy 'látom:) '.
- Szia! - köszöntöttem izgulva, ahogy megpillantottam a járda szélén álló jól öltözött fiút.
- Szia! - üdvözölt vissza, miközben a késő délutáni halvány fényekben kirajzolódott a mosolya.
- Hamar ideértél!
- Hát nem beszéltünk időpontot! - nevetett fel lágy hangjával.
- És hova szeretnél menni? - kíváncsiskodtam a szőkeség mellett.
- Az maradjon titok! - mondta pajkosan, mire megforgattam szemeimet, jelezve, hogy nem fogom kibírni.
- Ahh - 'panaszkodtam' szórakozóan.
- Akkor induljunk el, hamarabb odaérünk! - invitált előre, mikor megtorpantam.
- Várj! A kocsi?
- Az itt marad, ha nem baj! Menjünk gyalog! - mosolyodott el, mire egyértelműen bólogattam.
Sokkal jobb sétálni a levegőn, miközben csendesen beszélgetni tudunk egymással.
- Említetted már, hogy ugye beköltöztetek, mindent láttál már a városban?
- Hat éves voltam, azóta eltelt egy kis idő, de amúgy nem volt még mindenre lehetőségem! - vigyorodtam el.
- Akkor most mindent látni fogsz! - nézett a szemembe, és még kíváncsibbá tett.
Az út során megérdeklődtük egymás napját, hogy milyen volt, beszéltünk arról, hogy ki volt otthon, és ide kilyukadva jutottunk el a családomhoz.
- Ő mit tanul? - kérdezte a nővéremre utalva.
- Elméletileg jogásznak készül, vagy valami ilyesmi.
- Az jó, biztos okos! - állapította meg abból, hogy egyetemre jár. - És anyukád ugye a rádiónál dolgozik?
- Igen ott, de lehet hallottál már róla! - gondoltam arra, hogy egy-két hónappal ezelőtt egy rendezvényen voltak.
- Miért, hogy hívják? - ténylegesen érdekelte, ez nagyon jól esett.
- Polly Artmenson
- Öhh, rémlik valami, de nem ismerem! - próbálta felidézni.
- A te anyukád pedig.. - néztem rá a válasz iránt, tényleg nem tudtam a nevét.
- Maura Gallagher
- Tényleg! Én viszont már hallottam róla.
- De ugye jókat? - nevette el magát.
- Persze!
- Akkor jó ! És a többi családtagod?
- Hát a kutyámat már ismered, akkor ott van még az öcsém , ja meg a nevelőapám, róla inkább nem mesélnék.
- Hogy hogy?
- Szörnyű egy alak, nem szeretem ahogy velünk bánik..
- Ohh - vitte le a hangsúlyt.
- Mindegy is! - vágtam rá, hogy ez most egyáltalán nem számít.
Elragadó volt, ahogy lassan sétáltunk egymás mellett, és elmeséltünk fontos dolgokat. Nagyon jól éreztem magam, mostanában senki nem kérdezősködött irántam, kedves, hogy őt érdekeltem. Később elmondott néhány dolgot a bátyjáról, és én is bővebben kifejtettem anyukámról őket.
- Amúgy elég mozgalmas életed van nem? - hoztam fel egy újabb témát.
- Mondhatni, de megszoktam, hisz szeretem amit csinálok! - öröm volt hallgatni, amilyen elbizakodottsággal mondta ki a szavakat, és, hogy van olyan ember aki ennyire kötődik valamihez. - Emellett pedig ugyanúgy van időm sportolni, vagy bármi!
- Hát mi focizni jártunk ki!
- Tényleg? Imádom! - csillantak fel szemei e hallatán.
- Nagy szurkoló vagy? - nevettem fel.
- Még szép! De a gitár a mindenem! - mondta magabiztosan.
- Tudom! - erre összemosolyogtunk. Az idő lelassult közöttünk, és minden perc kellemesen telt el, én pedig nem törődtem semmivel, hisz vele voltam. Elmesélte a banda Los Angeles-i útját, hogy neki milyen nagy élmény volt az egész, amelyről nekem is eszembe jutott egy s más, amit megosztottam vele. Szívhez szóló volt, hogy mindössze ketten voltunk, és csak egymásra figyeltünk. Egyszer egy néma csendben közöttünk, észleltem fel arra, hogy már egyre közelebb lehetünk a meglepihez. - Niall, - szólaltam meg szerényen.
- Hm ? - tekintetétől, amivel ismét rám nézett, jólesően átjárt a hideg.
- Mikor érünk oda? - kíváncsiskodtam.
- Hamarosan! - egy kicsit bátortalanul mondta, remélve, hogy tetszeni fog.
- Pontosabban?
- Most! - fordultunk be az utolsó sarkon.
Elállt a lélegzetem, ez ez hihetetlen. Látszólagosan zavarba jöttem, hogy Niall ilyet tesz értem.
- Ugye nem arra gondoltál? - mutattam a csodálatosan kivilágított London eye-ra.
- Csak ha örülnél neki! - piszkálgatta az egyik tincsét, ahogy beletúrt a hajába.
- Úristen! Persze! - erre jó szorosan átöleltem - Még nem voltam!
- Akkor menjünk! Gyere! - nézett a szemembe egy őszinte mosoly kíséretében, majd átkarolta a derekamat, és elindultunk a sor felé.
Szerencsére mivel nem voltak olyan sokan hamar sorra kerültünk. Niall segített beszállni, majd indulás előtt, gyors levetettem a kabátomat, s ezt megtéve hosszasan elbámult rajtam. Jajj tényleg, a ruha.
- Ez kedves, azt vetted fel amit tőlem kaptál?! - mosolyodott el, csillogó szemeivel.
- Igen..! - mindkettőnkön zavartság látszódott, nagyon örült neki.
- Még mindig jól áll! - nézett rám, őszinte szavai nagyon jól estek.
- Ha te mondod elhiszem, köszönöm! - mosolyogtam vissza, és közben már elindultunk.
Odasétáltunk a korláthoz, és némán gyönyörködtünk a tájban. Gyönyörű volt minden, a hangulattal együtt. Ennél jobban még szerintem sose éreztem magamat. Hihetetlen, hogy vele vagyok, és itt, ő általa. A szívem hevesen vert az egésztől, ahogyan ez mind lejátszódott bennem.
- Köszönöm! - fordultam oda Niall felé, amire óvatosan rátette a kezét az enyémre.
- Én köszönöm!
- Nem hittem volna, hogy ez ilyen szép! - nevettem fel halványan.
- Igen, sajnálom azokat, akik nem tudják értékelni..csodálatos az egész! - amire rábólintottam, tudni kell észrevenni a természet adta csodákat, ahogyan a folyó lágyan sodor a  medrében, és a hold ragyog az égen, ekkor felém fordult, és láttam, hogy valamit mondani szeretne. - Christine..- kezdett bele elősször halkabban - nagyon örülök, hogy megismertelek! - szavaitól bizsergés futott végig rajtam.
- Én is! - nem kívánhattam volna nála jobbat.
Majd szembefordultunk közelebb lépbe egymáshoz.
- Na ugye tetszik? - mosolyodott el felvont szemöldökkel.
- Igen, nagyon! - néztem ismét körbe. - Té-ényleg nagyon nagyon köszönöm! - kék szemeivel mélyen az enyéimbe nézett.
- Nem kell megköszönni! - eközben elértük az óriás kerék legfelső szintjét. Még bámulatosabb volt az egész. Egy igazi randi.
Én pedig közelebb léptem hozzá, és már a levegő vételét is éreztük a másiknak. Hirtelen átkarolta a derekamat, és érzékien egymást néztük szinte pislantás nélkül. Majd mindketten lehunytuk szemeinket, és ösztönösen összeértek ajkaink. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiesett a helyéről, miközben egymást karoltuk. Kizártunk mindent magunk körül, és csak egymásé voltunk, senki nem számított. Ez nem csak egy csók, ami megtörtént, ez más, nekem, nekünk sokat jelent. Szeretem.
Majd, mikor letelt az idő, és leszálltunk, egyből elindultunk hazafele a sötét utcákon. Nagyon jó, hogy velem jött, ijesztő lenne egyedül, ma már semmi se biztos. Útközben ismét jól elbeszélgettünk, bár most inkább oda illő némaság uralkodott közöttünk, és hallgattuk a környék zaját. Kezeink egymáséban pihentek, és a késő óránk elérkeztében végül hazaértem. Épphogy elakartunk búcsúzni egymástól, mikor eszembe jutott valami.
- Mindjárt jövök, várj! - szóltam neki, és gyors befutottam.

(Niall szemszöge)

Kint várakoztam rá, ameddig felmértem a környéket, és a házakat nézegettem. Nem sokat kellett ácsorognom, amikor megjelent a kapuban egy nagy dobozzal a kezében, belőle kiálló színes cuccokkal. Nagy vigyor ült szájára reakcióm láttán.
- Ez mi? - nevettem fel, érdekesen felvont szemöldökkel. Fogalmam sincs mit akart ezekkel.
- Ömm, dísz Harry bulijára, átadnád Liam-nek? - na ez már megmagyarázza a helyzetet.
- Persze! - és gyors átvettem tőle, láttam, hogy alig bírja tartani. - Mi ez? - kotortam ki a tetejéről egy állatot.
- Hát pinyáta!
- Ohh értem! - világosodtam meg. - Átfogom őket adni! - bólogattam biztosan, amit megköszönt.
Majd most már tényleg elköszöntünk, bár.. alig akartam otthagyni. Muszáj volt menni. Adtam neki egy búcsú ölelést, és végül beszálltam a kocsimba, amivel hamar hazaértem.
Nagy nehezen benyitottam az ajtón a felpakolt kezeimmel, amire pont Liam pattant fel egyből.
- Csá, hol voltál? - köszöntött. - Várj segítek! Ezek mik? Nem a díszletek? Christine-t bíztam meg vele, hogy ke..  ohh már értem! - beszélte meg magával, amire zavartan elmosolyodtam.
- Oda adta nekem, hogy hozzam el, holnap pedig jönnek!
- Okés, rendben, de halkan, nem tudom ébren van-e! - kezdett el most már ő is suttogni.
Ezt követően lepakoltunk, ettem, fürödtem, és az ágyba vetettem magam. Még csak alig egy órája köszöntünk el, de már hiányzik..vele lennék minden percben. Örülök a mai napnak, hogy jól sikerült.

(Christine szemszöge)

  Izgatottan beérve a lakásba köszöntem mindenkinek, de csak nevelőapát találtam meg a konyhában..
- Hol a csudában voltál? - fordult felém.
- Mondtam anyának, hogy elmegyek. 
- Leszarom anyád véleményét, késő van! Nekem kellett öcséddel lennem!
- Annyira nincs is késő, és miért olyan nagy baj? 
- Utálom a gyerekeket!
- Hogy mondhatsz ilyet? - emeltem fel erős mondatára a hangomat.
- Te meg, hogy pofázhatsz vissza nekem? 
- Na elég.
- Neked elég, csak magaddal törődsz! - erre egy gondolatlan fintoromra, egy pofon csattant az arcomon.
- Nem bánhatsz így velem! - csordult ki a könnycseppem, és becsaptam az ajtót. Én senkivel se beszélek így, én csak megvédtem öcsit. Nagyon rég történt már ilyen.
Elfogom mondani anyának, bár hiába, nem fog hinni nekem, mint általában. Vele normális, beadja a jó dumát, elegem van, s közben ledobtam magam az ágyra. 
Mikor újra előjött lezsibbadt arcom iránt a könnyem, gyors letöröltem őket, és átgondoltam mindent. Nem fogja elrontani a napomat, ez volt az eddigi legjobb. Erős és boldog maradok, ő itt van velem, és sikerült mosolyra húznom a számat. 






Tetszik?