16. Fejezet-- Összekavarodás

 Sziasztok!! <3 Tudjuk, ez most elég rövid rész lett, de annál eseménydúsabb! Remélem nem baj, de ez most így sikerült:)

( Annie szemszöge)

Eleinte még teljesen nyugodtan sétáltam Harryék háza felé,így késő délután, suli után. De minden egyes lépéssel egyre több nyugtalanság fogta el a testemet. Mire odaértem, mondhatni eléggé ideges lettem. Attól féltem, mit fog szólni Harry, hogy ilyenekre kérem. Meg hát mekkora ügy lesz belőle, ha a paparazzók meglátnák, hogy Harry Styles a rendőrségre ment!
Az ajtót nagy meglepetésemre Louis nyitotta ki.
- Nahát! S-szia!- mosolygott boldogan, majd elkomolyodott.- Harryhez jöttél, igaz?
- Szia...hát igen. Fel kell kérnem, hogy legyen a tanúm, be kell jönnie a rendőrségre elmondani mindent, amit csak tud. Hiszen én nem sokat tudtam mondani. Meg hát egyértelmű, hogy neki ott kell lennie.
- Igaz...- mondta kikerekedett szemekkel. Picit furcsán néztem rá, mire ő ezt észlelve azonnal elmosolyodott, nehogy rákérdezzek.-Gyere be, ne álldogálj itt!
Bólintottam, és beléptem a hatalmas házba. Körbenéztem, és nem láttam sehol senkit. - A többiek?
- Hát...mindenki el van foglalva, vagy dolgozik, vagy csajozik. De Niall-en kívül mindenki itt van.
- Oké...akkor gondolom Harry fent van, felmegyek.- mondtam remegő hangon.
- Várj!- kiáltott rám, mire picit értetlen fejet vágtam.- Bocsi, csak szeretném, ha először picit lenyugodnál. Látom, mennyire ideges vagy, hidd el én i...megértelek!
- Igazad van...tudsz adni egy pohár vizet?- mosolyogtam rá.
- Persze! Máris!- mondta segítőkészen.
Pár pillanattal később, már ittam is a kellemes hőmérsékletű vizet tiszta vörös fejjel. Mivel összeért a kezem Lou ujjaival, miközben átadta a poharat. Még egy pár percig ott voltam vele, nem igazán beszéltünk, csak néztük egymást. Majd végül már szinte egyáltalán nem aggódva, bekopogtam Hazza szobájába.
- Ki kopog?- viccelődött az ajtó túloldaláról.
- ie.
- Hmm..milyen ie? Nemtán Annie?- válaszolt vissza jókedvűen,örülve érkezésemnek.
- Ehj, ebbe sose voltam jó...igen.- néztem tettetett szomorkás fejjel, de ő ezt nem láthatta.
- Hát..vajon beengedjek egy ilyen béna kopp kopp viccekkel rendelkező személyt az én szobámba?
- A tiéid se jobbak, szóval igen!-nevettem.
- Mond, hogy az enyémek a legjobbak, hiszen így van, és akkor bejöhetsz!- alkudozott az ajtóhoz simulva. Most egyáltalán nem volt kedvem ehhez, szóval csak szimplán válaszoltam semmi vita nélkül.
- Bizony, a te kopp kopp vicceid a legjobbak a világon!- mondtam lágyan. Nem jött semmi válasz, hanem hirtelen két kéz nyúlt értem, és berántottak  a szobába.
 - Helyes.- csókolt meg hevesen. Persze rögtön elfelejtettem, miért is jöttem. De mikor már olyan szorosan húzott magához, hogy alig kaptam levegőt, végre visszatértek a gondolataim. Persze olyan jól estek az érintései, éreztem, mennyire szeret. Csak ezt most elmondhatatlanul fontos volt közölnöm vele.
- H-harry...szeretnék veled beszélni.
- Ne most, majd később.- kezdte el csókolgatni a nyakam,miközben még mindig ott álltunk,a már becsukott ajtó mellett. Nem tolakodott, látszott, hogy nem akar semmi többet..
- Kérlek! N-nagyon fontos lenne!- alig bírtam kontrolálni magam. Végül szavak helyett inkább egy kicsit eltoltam magamtól, hogy tudassam vele, tényleg beszélnék.
- De kár!- biggyesztette le az ajkait, amik az előbb még a bőrömet érintették.- Na, mond nyugodtan, hallgatlak.
- Figyelj..tudod, még nincs vége a hülye Dave-es ügynek. És..azt szeretnék, ha elmennél a rendőrségre, és elmondanál mindent amit csak tudsz, hogy segítsd a munkájukat. Megtennéd kérlek?
- Mi? Én...nem is..
- Tessék?- vontam össze a szemöldököm értelmetlen makogásán.
- Muszáj? Nem igazán szeretnék. -ült le az ágyára zavarában.
- De miért? Tudod, hogy mondhatni kötelező lenne...
- Pedig én el nem megyek!- fonta össze a karjait mérgesen. Teljesen összezavart. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozását. Meg hát mi ilyen lehetetlenség ebben?

( Harry szemszöge)

Teljesen kiakadtam. Nem a dühtől, hanem a félelemtől. Éreztem, hogy hamarosan ki fog tudódni a hülye titkom. De én persze nem akartam. 

Szegény Annie teljesen ledöbbent. Megértem. De nem merek elmenni! Ilyet is ritkán érzek, hogy tartok valamitől...

- Remélem tudod, hogy ezzel mennyi embert hagysz cserben...köztük engem is.- nézett le a padlóra szomorúan. Csodálkoztam, hogy nem kérdezget, mi az ok, de tudtam, hogy ő nem olyan.

Semmit nem tudtam neki erre mondani, hiszen csak még jobban megbántottam volna,..nekem is rosszul esett,de nem tehetek mást..Még egy pár pillanatig fürkészte az arcom gyönyörű szemeivel, hátha meggondolom magam, vagy ilyesmi, de a remény szikrája hamar eltűnt tekintetéből. Csalódottan hátat fordított nekem, és csendben elhagyta a helységet.

( Louis szemszöge)

 Hangos csörtetésre lettem figyelmes a lépcső felől. Annie jött le elég figyelmetlenül, így majdnem leesett. Látszódott rajta, hogy valami nincs rendben.Aggódottan ott hagyva Rachelt a tv-nél, siettem a lány felé, hogy utolérhessem.

- Annie, várj!- fogtam meg a vállát, és bevezettem a konyhába, ahol szerencsére nem volt senki.- Mond, mi történt?

- Bárcsak tudnám! Bárcsak!- temette az arcát a tenyerébe.- Fogalmam sincs mi ütött belé, de nem hajlandó eljönni. Nem értem!

- Gyere ide!- húztam magamhoz, és szorosan megöleltem apró testét. Nagyon jó érzés fogott el, amikor megéreztem ujjait a hátamon, miközben visszaölelt. 

- Hidd el, csak megijedt...szerintem picit tart a zsaruktól. Majd minden rendben lesz!- nyugtattam. Szerencsére nem sírt, bár ezért hülyeség is lett volna. De azért megértem, hogy kiakadt.
- Köszönöm, hogy így megnyugtatsz.-nézett fel rám vágyakozva. Nem bírtam magam türtőztetni. Azonnal lecsaptam ajkaira. Meglepetésemre rögtön vissza is csókolt. Teljes erőmből nekilöktem a konyhapultnak, mire egy picit felnyögött. Ez még jobban késztetést érzett bennem, hogy folytassam, de hirtelen ugyanabban a pillanatban mindkettőnknek eszébe jutott mit csinál, azonnal elhúzódtunk egymástól pár lépést.
- Ez...ez..-próbált beszélni kétségbeesetten, teljesen elpirulva.
- Semmi sem történt! Az utolsó két perc kitörölve!- nyomtam a mutatóujjam a fejemre viccesen. De belül én is nagyon-nagyon megilletődtem. Pontosan én sem tudtam, miért tettem, csúnya dolog ilyet gondolni, hogy van barátnőm, de nagyon jól esett. Viszont elmondhatatlanul nagy lelkiismeret furdalásom volt. Borzalmasan éreztem magam.
- O-oké...kitörölve.-suttogta feszengve, majd alig hallhatóan elköszönt, és kiment a hátsóajtón. Hogy lehetek ilyen önző? Nagyon sajnáltam.
Ahogy kiment, vettem egy nagy levegőt, és elindultam vissza a becsapott barátnőm felé. Szörnyetegnek éreztem magam. A nappaliba érve senkit sem találtam ott, hanem a bejárati ajtóba egy éppen a kabátját felvevő síró lányt. Egyből kapcsoltam.
- Rachel! Ne menj el...kérlek.- álltam oda mellé kétségbeesetten. Legszívesebben ordítottam volna a saját baromságom miatt.
Nem válaszolt semmit, csak megrázta a fejét.
- Mindent láttál igaz?-kérdeztem, pedig tudtam a választ. Bólintott. Elég érzékeny típus, szóval elszúrtam vele kapcsolatba most mindent.Ezt azt is kimutatja,hogy eddig se volt nagyon kibékülve Annie-vel..akárhányszor csak találkoztak,csak ráfintorgott.Bár ezt énse értem,mit tett neki ez a lány?
- Viszlát Louis! Hagyj békén!- emelte fel a hangját, majd kilépett az ajtón, és bevágta maga mögött azt. Egy pillanat múlva újra kinyitotta, és hozzám vágott még egy-két szót.- Ja, és rohadj meg!
 - Mi történt?- lépett mellém a mosdóból kilépő Liam.
- S-semmi!- vágtam rá gyorsan, és nem vártam meg ha esetleg még tovább akarna faggatni, helyette gyorsan felrohantam a szobámba, és magamrazártam az ajtót. Egyedül akartam lenni. Egyedül a furcsa, összekutyult gondolataimmal.