Köszönjük szépen mindenkinek aki kitartott, itt az új rész! :) Jó olvasást!:) xx
" Ha megpróbáljuk sikerülhet..! "
- Szia! - üdvözöltem Christine-t a kávézó sarkánál, ugyanis szólt, hogy délután átmegyünk a fiúkhoz. - Bocsi a késésért!
- Hali!! - majd egy óriási nagy ölelést kaptam. - Nem baj!
- Jajj, de boldog valaki! - elnevettem magam, ahogy szavaiból áradt a jókedv és a vidámság.
- Háát! - húzta félre a száját.
- Jujj tényleg, hát a tegnap! - erre egy enyhe bólintást kaptam.
- Majd mindent elmesélek, de most mennünk kell! Várnak! Hány óra is pontosan?
- Fél hat elmúlt.
- Mi? - lepődött meg - Haladni kéne!
- Akkor induljunk! - bár nem értettem mi ez a nagy sietség, és tartottam a találkozástól Harry-vel.
Azóta biztosan lecsillapodott minden, még üzenetet is kaptam tőle. De már nagyon kíváncsi vagyok, hisz múltkor megígérte, hogy később elmondja a választ.
- Remélem nem nagy baj, hogy most jövünk. - majd háromnegyed órás késéssel, végül sietve bekopogtunk, mire két percre rá már nyitották is az ajtót.
Tátva maradt a szám a látványtól, ami fogadott.
- Sziasztok lányok! - üdvözölt mosolygósan Liam. - Vártunk rátok, de nem bírtuk tovább visszatartani, már megvolt a meglepi.
- Waow, ismét kitettetek magatokért! Szép! - nézett körbe barátnőm. - Siettünk, csak valaki elkésett! - megforgatta a szemeit, ezzel rám utalva, de én teljesen össze voltam kavarodva.
- Héé, lemaradtam valamiről? Mi ez a sok dísz? - vontam fel a szemöldököm, ahogy beljebb lépve körbenéztem.
- Hát Harry szülinapja van! - nézett rám Christine, miközben épp észrevették egymást Niall-el. - Azt hittem tudod!
Majd ezt meghallva, végig futott rajtam a szégyen, hogy én ezt elfelejtettem, pontosabban nem is gondolhattam volna.
- Én nem tudtam. - s ekkor körbenézve a többieken, kiszúrtam Harry-t, aki a falnál támaszkodva hallgatózott.
- Mondjuk igazad van! Én sem szóltam! - mentette meg a cikis helyzetemet barátnőm.
Mindenki engem nézett , én meg csak egymagam álltam a talajba süllyedve, mikor valaki megállt előttem.
- Szóval elfelejtetted a szülinapom? - szólalt meg kacér hangon, miközben az államnál fogva felemelte fejemet. Meglepően jól esett nyitottsága a történtek után.
- Nem tudhattam! - védtem meg magam durcisan.
- Azért csak kellett volna fogalmadnak lennie róla! - de mosolyán látszódott, hogy csak kötözködni próbál.
- Harry, kérlek! - nevettem fel reménykedve, hogy már nem mi vagyunk itt a nagy show.
Rátettem ujjaimat a szájára, ezzel elősegítve, hogy elnémíthassam egy kis időre.
- Szóval, bocsánatot kérek! Boldog szülinapot! - és szorosan átöleltem izmos, meleg testét.
Mikor felelevenedtek a kocsiban való történtek, még közelebb léptem hozzá, jelezve, hogy nem haragszom, és, hogy fontos nekem, de mikor előjött az utolsó szavaitól való félelmem, és a válaszától való tartottságom, pár lépést hátrább léptem tőle.
Megpróbálta nem figyelembe venni meghökkenésemet, de ő is kicsit összezavarodott.
- Köszönöm szépen! - és egy hosszú puszit nyomott az arcomra, amitől újra előjöttek felpezsdült érzéseim.
- Srácok gyertek! - szólt Niall, hogy mennyünk oda hozzájuk.
Üdvözöltem én is mindenkit, de szerencsére zártkörű 'buli volt, szóval nem voltak nagyon idegenek. Csak Sophia, Perrie, a fiúk, és egy-két barát.
- Hogy, hogy nincs itt a családod? - kérdeztem Harry-től.
- Szerintem ezt most nem olyanra tervezték a fiúk. - nevetett fel, akármi is járt abban az okos fejében.
- Gyere Annie, kóstold meg a tortát ha már nem kínáltak meg! - hívott oda Zayn az asztalhoz.
- Ümm, jól hangzik, milyen?
- Egyszerű csokis, de nagyon jó! - vágott bele Niall teli szájjal, hisz épp majszolta maga előtt.
- Ja igen, tessék, egyél belőle! - nyújtott is egy szeletet Harry.
- Magadtól nem jutott volna eszedbe? - makacskodtam vele.
- Na most vagy elfogadod, vagy megeszem én! - zárta le gyors, és inkább sietve betömtem.
Időközben letettem a szekrényre a telefonomat, mert zavart a zsebembe, s ott összefutottam Louis-val is. Váltottunk pár szót, és visszasiettem a barátomhoz.
- Köszönöm, finom volt!
- Örülök! - és letéve a tányért, hogy egy kicsit én is szórakozhassak, szorosan odabújtam hozzá, és jó mélyen beletöröltem a számat a fehér felsőjébe. Ajkaimmal éreztem felsőtestét a laza pólója alatt, ahogy erősen érintkeztek egymással.
- Hééé! - szólt rám a megjelent gödröcskéivel puha arcán. - Akkor már én is lenyalhattam volna..
- Ezt nem akartam tudni. - és felnevettem a reakciómmal együtt.
- Most maradjak ilyen koszos? - mutatott magára.
- Nem muszáj! - ekkor megzavarták a beszélgetést.
- Harry!! - jött oda vidáman Soph, vele egy számomra ismeretlennel. - Boldog szülinapot! - s átadtak neki pár jó, nagy csomagot. - Reméljük tetszik! - én meg inkább csöndbe maradtam.
- Ohh, köszönöm! Már a tetejéről látom, hogy biztos jó lesz! - ekkor adott nekik egy egy puszit, mialatt gyors belekukkantottam, és észrevettem, hogy egy nagy táblacsoki mellett, egy fehér boxer villan ki.
A lányok távoztával Harry felnevetett, és oldalra rakta a csomagokat.
- Öö..bocsi de én nem hoztam ajándékot! - nagyon kellemetlenül éreztem magamat..újra.
- Nem baj, megoldjuk, szóval miről beszéltünk? - gondolkodott el. - Ja..hogy feljössz velem átvenni most már a pólóm!
- Nem mondtam, de rendben! - ezzel konkrétan megfogott és elindult velem az emeletre. Megpróbáltam rúgkapálni, de ezt mind sikeretlenül.
Szerintem nem is kell említenem, hogy Liam utánunk fütyült. De bár valamit észrevettem. Louis bánkódott tekintettel ránk nézett, majd lerogyott a kanapéra, megpróbálva másra koncentrálni.
- Harry, ne fogj ilyen erősen! - mocorogtam össze vissza nevetségesen, miközben elakartam felejteni a Lou-s gondolataim.
- Akkor ejtselek el?
- Neee! - felijedtem, mikor volt egy olyan mozdulata. Majd hirtelen se perc alatt beérve a szobába, letett a földre.
- Ez rázós út volt. - megkönnyebbülve szusszantam egyet.
- Talán kételkedtél, hogy nem bírlak el? - majd összenevetésünk következtében, magára mutatott. - Vedd le a pólóm..Végül is te okoztad.
- Nem kéne előtte másikat keresned?
- Nem, vedd le! - szavai közben beleharapott ajkaiba, én pedig hezitálva bólintottam.
Miközben épp nyúltam, hogy teljesítsem kérését, és már félig fedetlen volt a felsőteste, megharapta a nyakamat. Meglepődtem váratlan mozdulatától, de jól esett. Idegesen levettem most már végül a pólóját, ezzel felfedve teljes mellkasát. Hevesen lüktetett minden erem, ahogyan előttem állt ő, ezzel a lélegzet elállító tekintettel. Végig simítottam az izmain, és lekapott ajkaimra.
Erőteljesen nekidöntött a falnak, és mély, heves csókokat váltottunk egymással.
Kezei egyre lejjebb csúsztak a derekamon, míg meg nem ragadtak és az ágy felé nem kezdett vinni.
- Harry! - szóltam rá lihegve, miközben még mindig a szoba közepén álltunk egymás karjaiban. Egy gyors mozdulattal benyomta a lábával az ajtót, és az pedig egy halk koppanással becsukódott.
- Ha már nem vettél nekem ajándékot.. cserébe..! - majd ezt követően elkezdte a pólóm szélét babrálni. Nagyot néztem, és érzéseim egyre inkább váltottak a félelemre, és a húzódzkodásra.
- Harry!! - most már erőteljesebben rászóltam, és ellöktem magamtól. - Gusztustalan, mit képzelsz?? - majd dühösen hátráltam. - Ezt..ne így. - én is imádtam minden mozdulatot..de nem kívántam azt tőle. Szeretem, megbíztam benne, de nem vártam, hogy így kihasználjon, vagy, hogy is mondjam, mert együtt vagyunk.
- Nee várj.. nem bírtam uralkodni magamon..csak nézz magadra..gyönyörű vagy!
- Na elég..
- Nem most komolyan mondom, sajnálom!! - és erősen megragadta a kezemet.
- Megyek! - majd épphogy megfogtam a kilincset, mikor visszarántott.
- Maradj! - zöld szemei nagyon csábítottak vissza hozzá. - Kérlek!
- Jól van, még úgyis beszélnünk kell. - és szembe álltam vele, ahogy leült az ágy szélére.
Idegesen lehunyta szemeit, és elfordította a fejét. - Nincs mentség!
- Akkor figyelj.. - és feljebb ült, hogy adhasson egy puszit, de elhúzódtam tőle. - Jól van már úgyis mindegy - kezdett bele feszülten.
- Hallgatom. - de csöndbe maradt. - Hallod Harry! Ha már ennyit terelted a témát, meg minden más, ehhez is legyen merszed! - és bátorításként, megfogtam a karját. Mi ebben az olyan nehéz?!
- Szóval.. - belekezdett, miközben idegesen felállt és járkálni kezdett, én pedig összekulcsolt kezekkel vártam a többi szavát.
- Még ma.. - gondoltam, ennél nagyobb feszültség már úgyse lehet köztünk.
- Rendben, ha már ennyire sürgetsz, és tudni akarod! NEM vállalom el, mert nem én voltam! - nyögte ki végül erőteljes hangnemben.
- Miii?? - felvont szemekkel csodálkoztam, és gondolkodtam el a válaszon. - Nem értelek!
- NEM ÉN TETTEM ÉRTED?! - ekkor már én is zaklatottan válaszoltam vissza.
- A-Aa MIT? NEM IS TE VOLTÁL OTT?
- NEM! - és mérgesen leborult az ágyra.
- De, de én tudom! Velem voltál este! - össze-vissza habogtam, azt se tudtam mire gondoljak.
- Akkor igen, mert én vigyáztam rád.
- Kérlek, meséld el értelmesen! - majd felült, és halkan beszélni kezdett, amire összeszorult a gyomrom.
- Tehát, aznap.. a koncert után.
- Mikor Dave elvitt?!
- Igen, mesélték, hogy mi történt veled, és majd miután megmentettek rémesen néztél ki. Sikerült megoldani a problémákat, és rám bíztak..fogalmam sem volt rólad.
- De mégis kiről beszélsz? - szavai hallatán kicsordultak a könnycseppjeim, hiába próbáltam visszatartani.
- A lényeg hazudtam.
- Szóval hazugságban éltem?! - még mindig lehetetlen volt felfogni..végig azt hittem ő az, aki képes volt értem ezt tenni, azt se lett volna baj ha igazat mond, de így.. - Csak kihasználtál!
- Nem..vagyis de. Nem fogok tudni tanúskodni, sajnálom!
- Ezt az önteltséget! - már mondhatni sírtam. - Akkor mégis ki? Kiről beszéltél az elébb??? - Már nagyon kíváncsi voltam az illetőre.
- Annyira tudni akarod?
- Hát szerintem elkel mondanod! - erősködtem.
- Igazad van. Tessék, légy boldog! Louis! Igen ő volt! - nagyon meglepődtem, de mégse volt annyira váratlan. A név hallatán átjárt a melegség.
- Louis?! Miért kellett eltitkolnod?
- Mert.. MERT! Nem bírtam mást mondani!
- Nem akartál!
- Hagyj! Szépen akartam megbeszélni, de látom nem jött össze! Most már boldog lehetsz! Majd tanúskodik a Louis-kád! - és bevágódott a takaróba, ezzel kizárva engem.
Amúgy is mentem volna, de most kénytelen voltam. Harry hiába nézett utánam, egy bizonyos 'bocsánat' tekintettel, nem bírtam a szemébe nézni, és futólépésben kiléptem a szobából. A könnybe állt szemem miatt alig láttam normálisan a lépcsőt, de sikerült épségben lefutnom rajta, és se szó se kép nélkül, végigviharozva a nappalin, igyekezve nem nagy feltűnést keltve, kiléptem a lakásból. Egyenesen hazáig 'menekültem', bár félúton azt hittem a fájdalom miatt, amit éreztem, hogy ott esek össze, és majdnem leültem a sötétben egy kivilágítatlan hátborzongató utcában. Cserben hagytak.
Hazaérve sietve ledobtam mindent, és becsaptam magam után az ajtót. Szerencsére látták rajtam a többiek, hogy feszült vagyok, és békében hagytak. Összetörtem, bíztam benne.
Megpróbálta nem figyelembe venni meghökkenésemet, de ő is kicsit összezavarodott.
- Köszönöm szépen! - és egy hosszú puszit nyomott az arcomra, amitől újra előjöttek felpezsdült érzéseim.
- Srácok gyertek! - szólt Niall, hogy mennyünk oda hozzájuk.
Üdvözöltem én is mindenkit, de szerencsére zártkörű 'buli volt, szóval nem voltak nagyon idegenek. Csak Sophia, Perrie, a fiúk, és egy-két barát.
- Hogy, hogy nincs itt a családod? - kérdeztem Harry-től.
- Szerintem ezt most nem olyanra tervezték a fiúk. - nevetett fel, akármi is járt abban az okos fejében.
- Gyere Annie, kóstold meg a tortát ha már nem kínáltak meg! - hívott oda Zayn az asztalhoz.
- Ümm, jól hangzik, milyen?
- Egyszerű csokis, de nagyon jó! - vágott bele Niall teli szájjal, hisz épp majszolta maga előtt.
- Ja igen, tessék, egyél belőle! - nyújtott is egy szeletet Harry.
- Magadtól nem jutott volna eszedbe? - makacskodtam vele.
- Na most vagy elfogadod, vagy megeszem én! - zárta le gyors, és inkább sietve betömtem.
Időközben letettem a szekrényre a telefonomat, mert zavart a zsebembe, s ott összefutottam Louis-val is. Váltottunk pár szót, és visszasiettem a barátomhoz.
- Köszönöm, finom volt!
- Örülök! - és letéve a tányért, hogy egy kicsit én is szórakozhassak, szorosan odabújtam hozzá, és jó mélyen beletöröltem a számat a fehér felsőjébe. Ajkaimmal éreztem felsőtestét a laza pólója alatt, ahogy erősen érintkeztek egymással.
- Hééé! - szólt rám a megjelent gödröcskéivel puha arcán. - Akkor már én is lenyalhattam volna..
- Ezt nem akartam tudni. - és felnevettem a reakciómmal együtt.
- Most maradjak ilyen koszos? - mutatott magára.
- Nem muszáj! - ekkor megzavarták a beszélgetést.
- Harry!! - jött oda vidáman Soph, vele egy számomra ismeretlennel. - Boldog szülinapot! - s átadtak neki pár jó, nagy csomagot. - Reméljük tetszik! - én meg inkább csöndbe maradtam.
- Ohh, köszönöm! Már a tetejéről látom, hogy biztos jó lesz! - ekkor adott nekik egy egy puszit, mialatt gyors belekukkantottam, és észrevettem, hogy egy nagy táblacsoki mellett, egy fehér boxer villan ki.
A lányok távoztával Harry felnevetett, és oldalra rakta a csomagokat.
- Öö..bocsi de én nem hoztam ajándékot! - nagyon kellemetlenül éreztem magamat..újra.
- Nem baj, megoldjuk, szóval miről beszéltünk? - gondolkodott el. - Ja..hogy feljössz velem átvenni most már a pólóm!
- Nem mondtam, de rendben! - ezzel konkrétan megfogott és elindult velem az emeletre. Megpróbáltam rúgkapálni, de ezt mind sikeretlenül.
Szerintem nem is kell említenem, hogy Liam utánunk fütyült. De bár valamit észrevettem. Louis bánkódott tekintettel ránk nézett, majd lerogyott a kanapéra, megpróbálva másra koncentrálni.
- Harry, ne fogj ilyen erősen! - mocorogtam össze vissza nevetségesen, miközben elakartam felejteni a Lou-s gondolataim.
- Akkor ejtselek el?
- Neee! - felijedtem, mikor volt egy olyan mozdulata. Majd hirtelen se perc alatt beérve a szobába, letett a földre.
- Ez rázós út volt. - megkönnyebbülve szusszantam egyet.
- Talán kételkedtél, hogy nem bírlak el? - majd összenevetésünk következtében, magára mutatott. - Vedd le a pólóm..Végül is te okoztad.
- Nem kéne előtte másikat keresned?
- Nem, vedd le! - szavai közben beleharapott ajkaiba, én pedig hezitálva bólintottam.
Miközben épp nyúltam, hogy teljesítsem kérését, és már félig fedetlen volt a felsőteste, megharapta a nyakamat. Meglepődtem váratlan mozdulatától, de jól esett. Idegesen levettem most már végül a pólóját, ezzel felfedve teljes mellkasát. Hevesen lüktetett minden erem, ahogyan előttem állt ő, ezzel a lélegzet elállító tekintettel. Végig simítottam az izmain, és lekapott ajkaimra.
Erőteljesen nekidöntött a falnak, és mély, heves csókokat váltottunk egymással.
Kezei egyre lejjebb csúsztak a derekamon, míg meg nem ragadtak és az ágy felé nem kezdett vinni.
- Harry! - szóltam rá lihegve, miközben még mindig a szoba közepén álltunk egymás karjaiban. Egy gyors mozdulattal benyomta a lábával az ajtót, és az pedig egy halk koppanással becsukódott.
- Ha már nem vettél nekem ajándékot.. cserébe..! - majd ezt követően elkezdte a pólóm szélét babrálni. Nagyot néztem, és érzéseim egyre inkább váltottak a félelemre, és a húzódzkodásra.
- Harry!! - most már erőteljesebben rászóltam, és ellöktem magamtól. - Gusztustalan, mit képzelsz?? - majd dühösen hátráltam. - Ezt..ne így. - én is imádtam minden mozdulatot..de nem kívántam azt tőle. Szeretem, megbíztam benne, de nem vártam, hogy így kihasználjon, vagy, hogy is mondjam, mert együtt vagyunk.
- Nee várj.. nem bírtam uralkodni magamon..csak nézz magadra..gyönyörű vagy!
- Na elég..
- Nem most komolyan mondom, sajnálom!! - és erősen megragadta a kezemet.
- Megyek! - majd épphogy megfogtam a kilincset, mikor visszarántott.
- Maradj! - zöld szemei nagyon csábítottak vissza hozzá. - Kérlek!
- Jól van, még úgyis beszélnünk kell. - és szembe álltam vele, ahogy leült az ágy szélére.
Idegesen lehunyta szemeit, és elfordította a fejét. - Nincs mentség!
- Akkor figyelj.. - és feljebb ült, hogy adhasson egy puszit, de elhúzódtam tőle. - Jól van már úgyis mindegy - kezdett bele feszülten.
- Hallgatom. - de csöndbe maradt. - Hallod Harry! Ha már ennyit terelted a témát, meg minden más, ehhez is legyen merszed! - és bátorításként, megfogtam a karját. Mi ebben az olyan nehéz?!
- Szóval.. - belekezdett, miközben idegesen felállt és járkálni kezdett, én pedig összekulcsolt kezekkel vártam a többi szavát.
- Még ma.. - gondoltam, ennél nagyobb feszültség már úgyse lehet köztünk.
- Rendben, ha már ennyire sürgetsz, és tudni akarod! NEM vállalom el, mert nem én voltam! - nyögte ki végül erőteljes hangnemben.
- Miii?? - felvont szemekkel csodálkoztam, és gondolkodtam el a válaszon. - Nem értelek!
- NEM ÉN TETTEM ÉRTED?! - ekkor már én is zaklatottan válaszoltam vissza.
- A-Aa MIT? NEM IS TE VOLTÁL OTT?
- NEM! - és mérgesen leborult az ágyra.
- De, de én tudom! Velem voltál este! - össze-vissza habogtam, azt se tudtam mire gondoljak.
- Akkor igen, mert én vigyáztam rád.
- Kérlek, meséld el értelmesen! - majd felült, és halkan beszélni kezdett, amire összeszorult a gyomrom.
- Tehát, aznap.. a koncert után.
- Mikor Dave elvitt?!
- Igen, mesélték, hogy mi történt veled, és majd miután megmentettek rémesen néztél ki. Sikerült megoldani a problémákat, és rám bíztak..fogalmam sem volt rólad.
- De mégis kiről beszélsz? - szavai hallatán kicsordultak a könnycseppjeim, hiába próbáltam visszatartani.
- A lényeg hazudtam.
- Szóval hazugságban éltem?! - még mindig lehetetlen volt felfogni..végig azt hittem ő az, aki képes volt értem ezt tenni, azt se lett volna baj ha igazat mond, de így.. - Csak kihasználtál!
- Nem..vagyis de. Nem fogok tudni tanúskodni, sajnálom!
- Ezt az önteltséget! - már mondhatni sírtam. - Akkor mégis ki? Kiről beszéltél az elébb??? - Már nagyon kíváncsi voltam az illetőre.
- Annyira tudni akarod?
- Hát szerintem elkel mondanod! - erősködtem.
- Igazad van. Tessék, légy boldog! Louis! Igen ő volt! - nagyon meglepődtem, de mégse volt annyira váratlan. A név hallatán átjárt a melegség.
- Louis?! Miért kellett eltitkolnod?
- Mert.. MERT! Nem bírtam mást mondani!
- Nem akartál!
- Hagyj! Szépen akartam megbeszélni, de látom nem jött össze! Most már boldog lehetsz! Majd tanúskodik a Louis-kád! - és bevágódott a takaróba, ezzel kizárva engem.
Amúgy is mentem volna, de most kénytelen voltam. Harry hiába nézett utánam, egy bizonyos 'bocsánat' tekintettel, nem bírtam a szemébe nézni, és futólépésben kiléptem a szobából. A könnybe állt szemem miatt alig láttam normálisan a lépcsőt, de sikerült épségben lefutnom rajta, és se szó se kép nélkül, végigviharozva a nappalin, igyekezve nem nagy feltűnést keltve, kiléptem a lakásból. Egyenesen hazáig 'menekültem', bár félúton azt hittem a fájdalom miatt, amit éreztem, hogy ott esek össze, és majdnem leültem a sötétben egy kivilágítatlan hátborzongató utcában. Cserben hagytak.
Hazaérve sietve ledobtam mindent, és becsaptam magam után az ajtót. Szerencsére látták rajtam a többiek, hogy feszült vagyok, és békében hagytak. Összetörtem, bíztam benne.
(Louis szemszöge)
Minden jól alakult, úgy ahogy terveztük! Sikerült Harry-t felvidítani, és még a kellékek is meglettek. Időközben szerencsére volt alkalmam Annie-vel váltani pár szót, csak sajnos nem tartott sokáig, lepakolt, és már vissza is ment Harry-hez.
Ám de, mikor mindenki csendben ült, vagy beszélgetett, valami megzavarta a nyugalmamat. Épp a saját gondolataimba voltam elmerülve, amikor Annie zokogva végig szaladt a folyosón, miután csak úgy elment, hiába kiáltottam hirtelen utána. Nagyot néztem e váratlan fordulaton, és azonnal felpattantam, nagyon aggódtam. Bekopogtam Harry-hez de nem válaszolt, így kénytelen voltam megrángatni a kilincset. Bezárta. Na azzal a lendülettel és összekavarodott fejemmel, felvettem a kabátomat, és útnak indultam.
- Hé hova mész? - kérdezett utánam Liam, de nem volt ehhez kedvem. Én sem voltam benne biztos. De abban igen, hogy Harry volt, valószínű elmondta. Jól esett ebben a tudatban lenni, de egyből kizökkentett az, hogy ő rosszul van.
- Kérdezd Harry-t, vagy nem, semmit! Majd elmondom! Rohanok! - hadartam össze-vissza mérgemben, és a kocsimhoz siettem. Hogy lehet valaki ilyen..
Próbáltam az útra koncentrálni, és minél gyorsabban odaérni hozzá. Muszáj volt utána jönnöm, szüksége lehet rám. Mindig is több volt minden egyes szavunk, érzem.
Átgondolatlanul, sietve leparkoltam a ház előtt, majd már be is kopogtam hozzájuk. Idegességem miatt elég sürgetősen hangzott, mert vagy ötször megtettem.
- Szervusz, keresel valakit? - üdvözölt egy fiatal hölgy, gondolom az anyukája. Gyors bemutatkoztam neki, miután a lényegre tértem.
- Annie-hez jöttem! - majd beljebb invitált.
- Nem tudom, azt hiszem nincs jól. - ő sem volt abban biztos, hogy jó ötlet lenne-e ez, de megmutatta hol találom.
Nagy léptekkel közeledtem a helység felé, miközben hallottam, hogy a bátyja azt magyarázza, mi van ha én bántottam meg, és biztos maradnom kéne-e. Na ez még gondolatnak is rossz. S ekkor még gyorsabbra vettem a tempót, miután megtaláltam a szobát.
Halkan a csukott ajtóhoz közeledtem, és félve megálltam előtte. A rajta levő matricák miatt biztos voltam, hogy az övé. Imádjuk ezeket a bandákat.
" Na Louis Tomlinson rajtad a sor" hangoztattam el magamban, miután erőt gyűjtöttem, és óvatosan benyitottam. Ott feküdt az ágyon összegubózva, látván, hogy nagyon kivan szegény. Csukott szemei alatt végig nedves volt a bőre, bizonyítva, hogy sírt. Közelebb lépve hozzá, leültem az ágy szélére, és letöröltem a könnycseppjeit. Mindvégig azt hittem alszik, mikor érintésemre lassan kinyitotta szemeit, és újra előtörtek az érzelmei.
Nem nézett rám, csak maga elé bambult.
- Annie.. - próbáltam felhívni a figyelmét, mire meglepődött mozdulattal felém fordította a fejét.
- Louis.. Hogy kerülsz ide?
- Eljöttem hozzád.. - de még mindig nem értette. - Tudok mindenről.. azt hiszem.
Ekkor felült, és magához szorítva egy párnát, zokogni kezdett.
- Hogy engem csak kihasználnak, és utál mindenki. Én vagyok ilyen rohadt szemétláda!? Vagy mi van? Még meg is akarnak ölni? - vagdalózott mindent, ami csak eszébe jutott, ezzel saját magát okolva.
- Nem, szó sincs erről! - és közelebb húzódzkodtam hozzá. Remélve, hogy engedi átkaroltam lüktető testét, mire szerencsére válaszul szorosan belém kapaszkodott.
- Akkor miért hazudik mindenki? - kérdezte jogosan.
- Ez nem olyan hazugság volt.. - de már ő se tudta mit mondjon.
- És te miért nem mondtad el?
- Nem tehettem! Egyszerűen akkor ott volt Rachel, és így alakult.
- De akkor igaz..hogy te-e mentettél meg? - erre még szorosabban ölelni kezdtem.
- Igen, igaz!
- Louis..- mondta halkan, mire a szemembe nézett.
- Köszönöm!
- Semmiség! - és újra egymás vállán pihentünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése