21. Fejezet -- Vegyes érzelmek

Bocsánat a késésért, sietünk a kövivel:)!! Jó olvasást! ;)

(Niall szemszöge)

- Na és tetszett a koncert? - tettem fel Christine-nek, már a kapujuk mellett állva kettesben.

- Igen, nagyon jó volt! Mint mindig! - biztatott igaznak tűnő szavaival, mintha valamin gondolkodna.
Nagyon örültem, hogy itt volt, addig is ismét vele lehettem. Az esti fényekben kirajzolódott arcán a halvány mosolya, ahogy egymás szemébe tekintettünk. Rá gondolva, én is szerényen elvigyorodtam, miközben arcomat fürkészte ennek okául. Látszólagosan zavartan piszkálgattam a kabátom gombját, s éreztem az erős lüktetést belülről, mintha izgulnék, vagy..  Ekkor eszembe jutott egy korábbi ötletem. Kicsit félve, és dadogósan sikerült kiböknöm, de nem haboztatva, végül megtettem.

- Suli után eljönnél velem kora este? - ajánlottam fel gondolatomat.

(Christine szemszöge) 

 Szavaira jólesően bizsergés járta át a testem. Ez a helyzet is olyan hihetetlen volt, mint a többi. Most, se volt sok időnk beszélni sajnos, de megint jól elvoltunk. Ez időben van az a pillanat ismét, amikor nincs kamera, se barátok, hisz ugyebár odafele Annie is velünk jött.

- Mint egy második gyors randi? - utaltam, arra, amikor hirtelenjében elmentünk ebédelni. Kék szemeiben csillogást észleltem, ahogy szavaimra elmosolyodott.

- Nem.. Ez..most, mint egy igazi! - nevetett fel először, majd reakciómat várva csendben maradt. 

Az egész utca csendes volt, és már a villanyok is alig égtek a házakban. Ledermedtem kijelentésétől, miközben édes arcát figyeltem. Niall randira hívott!! A pulzusom is feljebb ment, s fogalmam sem volt ebben a pillanatban, még arról sem, hogy a levegőt isszák vagy eszik, majd boldogságomban sietve válaszoltam.

- Rendben ! Ki nem hagynám ! Akkor..

- Akkor, majd találkozunk, pontosabban jövök érted megint, jó? - majd ösztönösen közelebb léptünk egymáshoz. 

- Persze! - biztatásként gyors meggyőztem lágy szavaimmal arról, hogy valóban tetszik az ötlete. 

Szemeinkkel mélyen egymáséba néztünk, és összemosolyogtunk. Rábólintott válaszomra, majd pár pillanat elteltével, érzelem teljesen összeértek ajkaink. Szorosan átölelte derekamat, mintha sose akarna elengedni, miközben én is közelebb húztam magamhoz, ahogyan karjaiban pihentem. A hosszas némaságot, a zsebében megcsörrenő telefonja zavarta meg, majd gyors elolvasta az üzenetet.

- A fiúk azok. Kérdezik, hogy hol vagyok már. - erre felkuncogott, és én is elnevettem magam.

Végül, mivel már a többiek várják őt, elköszöntünk egymástól, és elindult haza.

 Bementem a házba, miután egyenesen a szobámba, elvégeztem lefekvés előtti teendőimet, miközben csakis rá tudtam gondolni, főleg, hogy kis idő elteltével már üzent is.

(Annie szemszöge)

- Hova megyünk?- kérdeztem Harrytől.

 Egy csendes országúton haladtunk már egy jó ideje, semmi kanyar, semmi útjelző. Kora hajnal volt. Ilyen helyzetben eléggé kétségbeesettnek kellene lennem, de most egyáltalán nem izgultam. Rábíztam magam a fiúra. 

- A legjobb helyre a világon!- kacsintott rám szórakozottan.

Az út során ennél többet nem tudtam kicsikarni belőle, nagyon titkolózott. Végül feladtam a próbálkozást, és inkább elkezdtük beszélni az életünk apró részleteiről, hogy a másikunk bepillantást nyerhessen a sok különös történeteinkbe. Mesélt az édesanyjáról, hogy mennyire szereti őt, a csodás nővéréről, hogy hogyan kezdte el az éneklést, milyen viccesek voltak a vásárlói a pékségben, és még sorolhatnám. Néha elég értelmetlen dolgot mondott, de nem zavart, minden szavát megjegyeztem. Emellett még azt is említette, mennyire örül maradásomnak, ami nagyon jól esett. Éppen azt a titkom meséltem, hogyan váltak el egyszer majdnem a szüleim, amikor lassítani kezdett a kocsi, majd megállt. Ki akartam szállni, hogy megnézzem hova hozott, de megfogta a kezemet.

- Ehhez nem kell kiszállni.- mosolygott a fejét rázva.

- Nem értem...

- Csak figyelj.- suttogta, mintha nagyon koncentrálna. A kezem nem engedte el, összekulcsolta az övével. Kezdett kivilágosodni minden körülöttünk. Ekkor már sejtettem, mire vár, de hogy ennyire gyönyörű lesz, nem gondoltam.

 A nap sugarai úgy hatottak a fák ágaira, mintha futótűz söpörne végig rajtuk. Nagyon gyönyörű volt, ahogy egyre jobban vált át minden arany színűvé.
- Ez...-nem tudtam még mást mondani.
- ...csodálatos.- fejezte be a mondatot helyettem Harry.

***

 Éppen az 1D házban ültem a kanapén, Harry éppen a mosdóban volt, amikor hangos veszekedés hangja szakította félbe a hajnalban történteken való elmélkedésemet.
- Elég volt Louis! Hagyjál már! Megcsaltál! Undorító vagy! Elmegyek és kész! Sőt tudod mit? Most már elmondhatom, hogy nem is szerettelek! Csakis a hírnév érdekelt, csak így lehettem híres modell! - ordibált erőteljesen, mint valami őrült, nem tudtam, hogy ő is itt van.
- Kérlek most menj el...- hallottam Louis halk csalódott válaszát. A további párbeszédből éppen csak a nevemet értettem ki Rachel szájából, mert az ajtón kívül folytatták.
Egy perc múlva megjelent a nappali ajtajában Lou. Rám nézett, és csendben leült a kanapé másik végébe.
- Ennyi volt? - próbálkoztam bugyuta kérdéssel beszédbe elegyedni vele.
- Hát...ennyi bizony. - na egy újabb hír,  mindig van valami, s nagyon jólesett, hogy elmondta nekem.
 - Őszintén sajnálom! Az én hibám. - néztem rá elkeseredetten, bár mintha örülnék neki.
- Mégis mi? - húzódott mellém.
- Tudod...a konyhában...- vegyes érzelmekkel gondoltam vissza arra a pillanatra.
- Hiszen én tehettem róla! Én...kezdtem.
- De én visszacsókoltam! - fogtam suttogóra a mondandómat, mert bejött a szobába Harry.
- Hallottam valami veszekedést...mi az hogy csak a hírnév érdekelte?! Hülye liba! Szerintem jobban jártál, hogy elment. - mormogta.
- Most így visszagondolva szerintem is...
Később megtelt a szoba a fiúkkal, és mindenki "gratulált" Louis-nak a szakításához. Náluk ez valami titkos rituálé volt. Addig hülyéskedtek, hogy végül a fiú ajkain is megjelent egy apró mosoly. Akaratlanul is elkezdtem nézni. Majd gyorsan bevágtam egy témát, hogy eltereljem gondolataimat.
- Ti még nem is tudjátok! A családom elköltözik Eastbourne-be, de én itt maradhatok. Kapok egy saját lakást! - örvendtem fel hirtelen.
- Ez komoly? Önálló élet?! - kételkedett benne Zayn, de a mellette levő fiú, ennek ellentétében ujjongva felpattant.
- Wow de jó! Végre lehet valaki másnál is házibulizni, nemcsak itt!- lelkendezett hülyéskedve Liam.

- Na azért nyugi ! - böktem vissza, és Louis felé fordultam, ki épp szólásra nyitotta száját.
- Harry akkor ezért volt nemrég kiborulva.
- Hogy mi? Én nem.. - forgatta meg szemeit, hogy letagadhassa akkori bánkódását.
Cukinak találtam viselkedését, és gyors feljebb ültem, hogy pajkosan a szájára adhassak egy puszit. De mikor ezt megtettem..valahogy nem éreztem magam úgy, ahogy szoktam. Valami zavart, és nem volt olyan édes a csók sem. Talán Louis jelenléte?!