24. Fejezet-- Egyedül..vagy mégsem?

  Megérkezett az újabb rész! :)  komi után kövi! Nagyon érdekelne a véleményetek! :) Köszönjük! Jó olvasást:) !

(Louis szemszöge)

 Még hosszasan ölelkeztünk szótlanul, mialatt megpróbáltam megnyugtatni zaklatott lelkét. Mindkettőnknek, vagy legalább is nekem, őszintén jól esett. 

- És akkor elmeséled, hogy történt ez az egész? Én nem emlékszem semmire!
- Öhh - elkezdtem rajta gondolkodni, de hamar félbeszakított.

- Vagy tudod mit? Nem is akarom hallani! Nem érdekel, hogy akartak elrabolni! - mérgesedett fel.

- Igen, szerintem is jobb nem feleleveníteni! 

- De viszont azt már tudom, hogy nem Harry volt.. - hangja ismét összecsuklott.

- Nem, tényleg nem..De ne okold! - megpróbáltam a barátomnak segíteni a helyzetben.

- Átvert! Én nem haragudnék, ha elmondta volna az igazat! 

- Figyi, én mentem utánad, mert mi már előtte beszélgettünk, utána pedig mikor sikerült kihoznom onnan téged, 

- Honnan? - ezt nem szabadott volna megkérdeznie, ha elmesélném, hogy milyen körülmények között volt, még jobban sokkot kapna.

- Az most nem fontos, onnan ahol voltál. Tehát, miután elindultam veled haza, mivel nekem ott volt Rachel, más hova meg szintúgy nem fértél volna be, így Harry-re bíztalak. Veled maradtam volna, de nem lehetett.

- És miért nem vittél haza?

- Nem voltál eszméletednél.. - ekkor néma csönd uralkodott el közöttünk. - De rám ugye nem harag..

- Ne is gondolj ilyenre! Mégis, hogy tudnék? Nem tettél semmit! Harry beelőzött aznap reggel a vallomással. - ezzel azt akarja mondani, hogy megérti, hogy nem mondtam el, mert amúgy se tehettem volna. 

Kezein még mindig látszódott, hogy zavarodott, ahogyan önmagától reszkettek. Megragadtam őket, és magam köré tettem, ezzel újra lehetőséget adva ahhoz, hogy átöleljem. Még mindig nem nagyon tudott beszélni, és inkább csak halkan sírdogált. Elmondta, hogy ismét üresnek érzi belül magát, és jelenpillanatban képtelen bármire. Mikor egyre inkább kezdett kezeim között lenyugodni, felemeltem a fejét, hogy felém fordulhasson.

- Na most már lenyugodtál? - mondtam szemeibe nézve egy halvány mosollyal, mialatt az arcát dörzsölgette.

- Is-is.. - és feljebb ült egy kényelmes pontot keresve. Én pedig ránézvén, bólintottam egyet.

- Naa, ne vizslass, tudom, hogy gáz ruhában vagyok! - ajkain végre lágy nevetés hangzód ott el.

- Nem kell eltakarnod, így is tökéletes! - amire összemosolyogtunk. 

- Legalább a hajamat kössem fel normálisan! - majd rutinos mozdulatokkal meg is  tette. - Louis..
- Igen?
- Köszönöm, hogy segítettél!
- Most? - annyira jó hallani tőle, különös érzés ragad meg.
- Mindig! - majd szorosan hozzám bújt védelem kérően. És ismét ideillő némaság töltötte be a teret, valószínű már mindenki aludt.
Időközben körbenéztem a szobájában is. Szép bordó falán, különféle családi fotók, a szekrényén pedig rengeteg könyv található. Az e mellett sorakozó CD tartóban csupa olyan zene díszelgett, amit én is imádok. Az ágy a szoba közepén helyezkedett el a fal mellett, amelyen éppen ültünk. A bal oldalamon, a lábamnál pedig a mamuszai pihentek, s az ágy melletti éjjeli szekrény felett, egy aranyos kis naptár függeszkedett. Ez teljesen leírta őt. Az idő közben észrevétlenül telt, amelyről el is feledkeztünk egymás mellett.
- Ömm, nem azért mondom, de szerintem indulnod kéne.. - duruzsolta a fülem mellett, ahogy a csendben hirtelen eszébe jutott, hogy késő van. - Elmúlt tizenegy.
- Már? Tényleg jó ötlet lenne. - de igazából itt maradtam volna vele.
Ezzel egyúttal nagy nehezen felálltam mellőle, bár nem akartam. Valahogy egyszerűen elragadott a természete.
- Asszem most ki kell kísérnem. - árad belőle a lustaság, és a fáradtság, bár ennyi sírás után nem csodálom. Megfogta sajgó fejét, és megpróbált utánam jönni.
- Ha nem vagy jól, nem muszáj, hisz ha betaláltam, ki is találok! - próbáltam segíteni neki, de azért is ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjön a bejáratig.
- Ez így illendő!
Megállva egymás előtt az ajtóba, elköszöntünk egymástól.
- Köszönöm még egyszer! - majd miután elindultam, még hosszasan néztünk egymás tekintetébe, amíg végleg el nem hajtottam.
Erős szívdobogásom nem nyugodott, arra gondolva, hogy végre vele lehettem. Kicsit tartottam a hazaéréstől, de kénytelen voltam. Zaklatottan benyitottam a házba, majd sietve körbenéztem. Észrevettem, hogy kevesebben vagyunk, mint voltunk.
- Na végre, hol a csudában voltál? - kerekedett fel Zayn.
- Muszáj volt, nem hagyhattam.
- Annie után mentél? - szólt közbe Niall.
- Igen..
- Christine épp az elébb rohant haza, hogy felkereshesse.
- Tűkön ülve vártunk, hogy végre történjen valami, azt se tudtuk mire gondoljunk. Fogalmunk sincs az egészről. - idegeskedett Zayn. - Csak mindenki elviharzott szó nélkül! Azt hittük valami baj van!
- Harry? - kérdeztem felőle, de nem tudtam nyugodtan kimondani a nevét.
- Ő meg bezárkózott a szobájába, de mi köze neki ehhez?! Nem értem köztetek az összefüggést..Annie, és Harry az megvan.
- Nem nincs..
- Na jó, komolyan mondom itt mindenki megkergült! - zavarodott össze Liam is.
- Akkor szólhatok Christine-nek, hogy nincs baj? - érdeklődött Niall reménykedve.
- Persze! - bólintottam egyértelműen. - segítettem Annie-nek! - erre elmosolyodtak.
- De mégis mi történt ??
- Majd, ha Harry hajlandó kijönni, elmeséljük! Jobb lesz ha lefekszem.. - elég felkavaró napom volt, szükségem van a pihenésre. - Jó éjszakát! - intettem egyet a többiek felé, és már be is mentem a szobámba.
- Ezt a szülinapot. - motyogta valaki, amit még épp meghallottam.

(Annie szemszöge)

 Amikor észrevettem Louis-t mellettem, ahogyan a szemeibe néztem.. elállt a lélegzetem. Utánam jött, és ez nagyon megmelengetett. Hosszasan ott maradt velem, míg végül sikerült kicsit lenyugtatnia. Egész estémet a szobámban töltöttem, a saját gondolataimmal. Mintha ismét üres lenne a szívem, bár valahol úgy érzem, valaki újra betöltötte.

 Este még Christine is felhívott, ami szintúgy jól esett. Megnyugtattam, hogy 'jól' vagyok, és elmeséltem a történteket. Mivel össze-vissza hadartam mindent, kétlem, hogy felfogta volna  a teljes igazságot. A lényeg azt mondta mellettem áll. 

Holnap nincs erőm suliba menni, itthon maradok, akárki, akármit mond. Képtelenség lenne az, hogy még oda is figyeljek. Jelen pillanatban még azt sem tudtam hova koncentráljak, és szerencsére barátnőm holnap átjön hozzám. Nincs kedvem ezen filózni, inkább kizárok mindent magam körül, és lehunyom szemeimet. 

(Louis szemszöge)

 Próba közben arra észleltem fel, hogy valaki esze veszetlenül csörget a telefonomon. Rachel. Na még ez kellett. Szólt, hogy később átjön, mert itt maradt még valami régebbi cucca.
- Szünet! - leállították a fiúk a dalt, és mivel épp itthon gyakoroltunk, leültünk kicsit a nappaliba.
Mindenki elment a saját dolgára, mialatt Zayn-t láttam meg, ahogy Harry szobája felé tart. Még mindig nem jött ki.
- Louis! - meglepődöttségben hirtelen hátrafordultam. - ez kié? - mutatta Liam a szekrényen található telefont.
- Hát ezt egészen elfelejtettük! Annie-é !! - ezzel felemlítődött bennem a tegnap. Nagy rohanásában, itt felejtette. - Majd eljuttatom hozzá!
Fél óra elteltével valaki erősen csöngetett.
- Jól van megyek már! - majd mikor kinyitottam az ajtót Rachel állt ott. Egy kisebb fintorral üdvözöltem, és beengedtem.
- Ugye nem csak valami okot kerestél, hogy befuratkozhass, és, hogy veszekedjél?
- Nem, én?! - mutatott magára. Szégyellem, hogy leálltam egy ilyen öntelt alakkal. - remélem a kis barátnőcskéd nincs itt! - kíváncsiskodott.
- Semmi közöd ehhez.
- Na nem úgy volt, hogy Harry-é? Lese tagadod? Osztozkodtok?
- Ne avatkozz bele a dolgokba! Inkább haladj, és mond mi kell!
- Oké, ismerem a járást! - és egy vállon lökés kíséretében elindult.
- Kérlek ne kutakodj!
- Miért ne? - emelte fel a hangsúlyt.
- Mert ez az én szobám!  Tessék látom is! Ez kellett ennyire? - kiszúrtam a szekrényen helyezkedő ruháját.
- Aham! Örülök, hogy nem felejtetted el! - közeledni kezdett hozzám.
- ELÉG! - és sietve hátráltam.
- Jajj, miket képzelsz te, már nem kell a népszerűséged! Nincs is!
- Menj! - rosszul esett amit hozzám vágott.
- Azt teszem! De ne feledd, hogy nem mindig lesz szép az életed! Annie megemlegeti! - ezzel gyorsan lement. Én még leültem az ágyra, és össze szedtem magamat, nem mondhat róla semmit. Mire gondolhatott? Miért ordibál velem?!
- Fú hallod, ez a nő nagyon kész van! - jött oda hozzám Zayn, amint leértem.
- Az ilyen nem nevezhető nőnek! - feleltem dühösen.
- A próba elég volt már mára, együnk!
- Akkor vissza viszem a telefont!
- Jó rendben! - s elindultam a tárgy felé. Odaérve kikerekedett szemekkel észrevettem, hogy eltűnt.
- Srácok! Hova raktátok innen a telót?
- Mi sehova!
- Tényleg? - értetlenkedtem.
- Megmondanánk! Nem! - ekkor valami beugrott.
- Rachel járt erre?
- Hát asszem mikor elindult, bement oda!
- Komolyan mondom! Ez ez nem normális.. még ezt is?!
- Arra gondolsz, hogy ellopta? Minek kellett volna az neki ha Annie-é?
- Pont ezért! - és ezzel a lendülettel fogtam magam, és elindultam utána.