2014. december 31., szerda

9. Fejezet-- Megnyugvás

BUÉK MINDENKINEK!!<3

(Niall szemszöge)

 Mikor Christine leszaladt az emeletről velem, a fiúk értetlen tekintettel néztek rá,majd rám. Zavarodottan gyors megráztam fejemet,..hogy ne most,majd később megbeszéljük.
Már indulni kezdtek, Harry, Annie és ő. Az ajtóban még utoljára ránéztem..ő is rám..Olyan természetes mosolya van!.. Fél percig bámultuk egymás tekintetét,mikor megzavarta Annie egy újabb köszönéssel,és elmentek.
Gyors bementem a konyhába valami harapnivalóért, majd a szobám felé vettem az irányt. A nap már halványan bevilágított az ablakokon. Láttam,hogy a takaró gondosan össze lett hajtogatva, a lepedőn pedig kirajzolódott az este itt alvó lány testének körvonala. Megágyaztam az én részemen is,majd pakolászni kezdtem.Az egyik fotelba hanyagul egy ruhadarabom volt dobva. Felemeltem,hogy elpakoljam onnan,de ekkor valami leesett róla a földre, kisebb koppanással.Lehajoltam,hogy megnézzem mi volt az, amikor megláttam,hogy egy karkötő.Szép fekete volt,csillogó kövekkel díszítve. Ez biztosan Christine hagyta itt. Elmosolyodtam. Megfogtam és beraktam a nadrágom zsebébe. Ekkor egy hangos köszönés töltötte be a ház légterét.
-Sziasztok! -jött beljebb Harry,mire automatikusan leindultam.
-Hali!-köszönt vissza mindenki .- Minden rendben ment? -sietett oda hozzá Louis.
-Persze! -válaszolta megnyugtatóan.
Hangos léptekkel leugrottam a lépcső utolsó fokáról és közelebb mentem hozzájuk.
-Szia! -néztem Harry-re,mire vissza bólintott.
-Niall! -jött oda hozzám Liam.-Most már igazán elmondhatnád ki ez a Christine! -nézett kérdőn,mire Louis is odalépett mellém  az ő perverz szemöldök vonogatásával..
Hirtelen erős lüktetést éreztem a nyakamba.
-Ja..hát ..ő..-nagyon zavarban voltam,valószínű el is pirultam,bár nem értem miért..talán,mert..-ő csak egy lány,akit múltkor a bulin ismertem meg..Nem,nem úgy..Szóval múltkor a bulin ismerkedtünk meg és hazavittem.,majd találkoztam vele a koncerten..ahol ott volt Annie is. Így szerencsére felismertem a lányt tegnap,és tudtam szólni Christine-nek.-tudtam le gyorsan ennyivel.Minek mondtam volna többet? Felesleges.
Nem mondtak semmit, csak összehúzták a szemüket, és mosolyogtak. Szerintem azt hitték, hogy valami kis éjszakai kaland volt az egész...vagy nem tudom..de nem is számított.

(Annie szemszöge)

Próbáltam minél halkabban benyitni a csendes házba. Óvatosan levettem a cipőmet, és beléptem a konyhába, mert nagyon éhes voltam.
- Te  még is hol voltál?Egész végig vártunk! -állt fel anya hirtelen az egyik székről.
- Én..én..-fogalmam sem volt,hol is kezdjem.
- Jézusom de sápadt vagy! -jött közelebb és a két keze közé fogta fejemet. Érezte,hogy valami nem stimmel.
- Tudod van Dave..és..
- Dave?? Mit csinált? Megverem azt a rohadékot! -toppant fel idősebbik bátyám, William.
- Tegnap..koncert után..-nyeltem egy nagyot és folytattam - hívtam egy taxit..és ő ült benne..el akartam rohanni,de visszarántott és elhajtott velem.-hadartam össze mindent..újra előjöttek a könnyeim- Beinjekciózott és elkábított.
-Hogy micsoda?!?!-ledöbbent arccal mondták.
-Vízbe akart fullasztani..-ekkor már sírtam.Anya azonnal átölelt remegő karjaival,és ott zokogtam tovább.
-Utána?-nézett idegesen bátyám.
-Szerencsére megmentettek,de alig tudok valamiről,hisz nem voltam magamnál..Az estét pedig Christine-nel töltöttem.
Anya elkezdett keservesen sírni, hogy min ment keresztül a lánya a tudta nélkül.Végig engem nézett.
Ők sem tudták felfogni ezt az egészet.
- Látott már valami orvos?? Most nem fáj semmi?- kérdezte apa nagyon idegesen.
- Elláttak...és csak a fejem sajog..de most szeretnék egyedül lenni..
- Erről még beszélünk, nem hagyjuk, hogy titokba maradjon az ügy a hatóságok előtt!- mondta apa, és átkarolta síró feleségét.
Bólintottam, majd felkéredzkedtem a szobámba. Alig akartak egyedül hagyni, féltek, hogy megint történni fog velem valami. Megértettem őket, ezért még ott ültem velük egy ideig csendben a kanapén.
De később már felmentem, fáradtságra  utalva.Hosszasan néztek utánam.
A szobámba érve belenéztem a tükörbe.Ott álltam és bámultam önmagam. Hajamat kisöpörtem az arcomból..Elképedtem.Egy nagy sebet fedeztem fel a homlokomon..Óvatosan végighúztam rajta ujjamat. Nagyon fájt. Dave volt.
Nagyon nagy hányinger lett úrrá rajtam, elkezdtem öklendezni.
Gyorsan elmentem lezuhanyozni, gondolva az majd biztos jót fog tenni. Lassan,elgondolkozva szabadultam meg a Harry adta pólótól, mikor észrevettem magamon a csúnya zúzódásokat.
Karomon egy erős kéz szorítás nyoma látszódott.
Ez már tényleg túl sok volt nekem, a kezem a szám elé tartva rohantam a wc-hez, és hánytam.
Egyből jobban éreztem magam, de csak fizikailag.Belül teljesen magam alatt voltam.Szédültem.
Tusolás után befeküdtem az ágyamba, a kedvenc plüssömmel,.. a fülembe raktam a fülhallgatóm, és elvesztem a zene világában. Mindent végiggondoltam szép lassan.
-Haló,hoztam egy kis ennivalót - jött be anyu aggódó tekintettel.
-Köszi..-majd beszéltem vele egy kicsit.
- Most el kell mennünk dolgozni..Megleszel itt egyedül?
- Persze..
- Ha bármit szeretnél, azonnal hívj fel!-adott egy puszit a homlokomra, majd kiment.
Olyan megértő és jó családom van..úgy szeretem őket.Mindent nekik és a barátaimnak köszönhetek.
Amennyire lehetett ebben a helyzetben, lenyugodtam.Még ott voltam a teljes csendben egyedül egy órát,..mikor hirtelen Christine rontott be hozzám.
-Te meg ,hogy jutottál be? -ráncoltam össze homlokom.
-Hát beengedtek! -válaszolta,és leült mellém.-Jól vagy?
-Fogjuk rá.- és küldtem egy kisebb mosolyt felé.- Na,kaptál büntit, hogy nem aludtál otthon?
- Egy kis szobafogságot...
- És tudják, hol voltál?- néztem rá viccesen.
- Biztos...-vonta meg a vállát.- de szerencsére nem kellett részleteznem.
Nagyot nevettünk ezen. Örültem,hogy átjött.
- Én azt mondtam, hogy nálatok aludtam...-sütöttem le a szemem.
- De ugye majd elmondod később, hogy mi is történt valójában?
- Igen, persze! Csak nem akartam még ezt is elmagyarázni..majd később. Viszont ti mit is csináltatok Niall-el? Erre lennék én kíváncsi!
Kicsit megvonogattam a szemöldököm, mire elkezdett nevetni. Kiveséztük az egész témát, amikor meguntuk, hirtelen áttért egy másikra.
-Na és Harryvel mi újság? Cukik voltatok az este -kacsintott.
-Hogy mi? Jah... Olyan hálás vagyok neki, Christine! Gondolom nem kell elmondanom, miért..
- Én is nagyon boldog vagyok, hogy ő ott volt, és megmentett! Mi lenne most velem nélküled? -mosolyogtunk egymásra.
Egyszer csak egy váratlan telefon csörgés zavarta meg a beszélgetésünket. Ismeretlen szám. Kicsit megijedtem, de felvettem.
- Öhm..tessék..
-Haló! Annie? -szólt bele egy ismerős hang a vonal túloldaláról.
-Harry? -ekkor kihangosítottam,hogy Christine is hallhassa.
-Igen..Tudod..ígértem,hogy hívlak a ruhád miatt..Igazából,most ráérnénk..átjöhetnél érte.-mondta kedvesen.
Ekkor valami hátulról jövő, egyre hangosodó lépteket hallottam meg a vonalba.
-Christine is jön? -szólt bele egy váratlan hang, Niall. A mellettem ülő lány nagyra nyitott szemekkel nézett rám..majd mutatta ,hogy 'ssss' amiből rögtön kapcsoltam, és úgy válaszoltam mintha itt se lenne.
-Ha bír akkor igen. -mosolyogtam, mire hallottam egy halk 'de jó'-t.
Christine is hallotta, és halkan kuncogott.
- Akkor várunk titeket, sziasztok!- rakta le a telefont Harry.


(Christine szemszöge)


Mikor megérkeztünk, megnyomta Annie a csengőt és vártunk. Egy másodperccel később Harry kinyitotta nekünk az ajtót,majd bementünk. A többiek a nappaliban ültek.
-Sziasztok! -köszönt oda barátnőm, majd én is.
A fiúk visszaköszöntek nekünk, majd amikor végre már én is lecuccoltam, mellé álltam.
Még mindig olyan furának éreztem, hogy itt vagyok náluk! De ezt az izgalmamat próbáltam takarni...
Egyből Niall-t vettem észre,aki a kanapén ült, és....evett. Érkezésemre ő is felnézett.
- Annie, gyere, odaadom a ruhád..-súgta Harry barátnőmnek, és felvezette az emeletre.
Én ott maradtam Niall-el,és Zayn-nel, a többi fiú elment a dolgára; Liam vásárolni, Louis pedig sétálni a barátnőjével.
Niallel néha-néha ügyetlenül összenéztünk, majd gyorsan elnéztük másfele. Ez már szokássá vált.
Zayn magyarázgatott valamit a mikrofonok hibájáról, de nem igazán figyeltem oda, csak bólogattam.
Léptek zaja csapta meg a fülem. Annie és Harry jöttek le a lépcsőn mosolyogva. Nem tudom mi történhetett, de Annie sokkal vidámabb lett.
Maradtunk volna még szívesen, de tudtuk, hogy Annie szülei bármikor hazaérhetnek, és ha nem találják otthon a lányukat, nagy katasztrófa lesz.
Már kabátban voltam ,amikor Niall félrehívott.
Ránéztem nagy szemekkel, hogy mit akar. Kék szemei olyan áthatóan sugároztak az enyéim felé, hogy elgyengültek a lábaim.

Valamit kotorászni kezdett a zsebében.
-Azt hiszem ez a tiéd..-nyújtotta felém a karkötőmet.
-Ohh...mindenhol kerestem! Köszönöm! -és elvettem tőle.
-És..
-Igen?
-Most már...én is elkérhetném a számod? -pirult bele a mondatába..majd egymásra néztünk.
- Persze..-mosolyogtam szégyenlősen -ömm..mire?
-Nézd csak ott!..- mutatott kezével, és leírtam egy pici cetlire, amit találtam az előszoba szekrényen.
Eközben Annie és Harry halkan beszélgettek, és nevetgéltek.
Elköszöntünk a fiúktól, és hazasétáltunk. Mikor kiestünk az integetők látóköréből, egymásra néztünk, és elkezdtünk jóízűen kacagni. Egyikünk sem tudta, mit csinált a másik, hisz én a nappaliba, Annie az emeleten volt, mégis mintha tudtuk volna, úgy nevettünk..Rámosolyogtam barátnőmre.
- Mostanában mik nem történnek velünk...- nevetett tovább Annie, majd hirtelen elkomorodott.










2 megjegyzés:

Tetszik?